A pokolba vezető út is kék-fehérrel van kikövezve – avagy a kormányközi szervezetek sötét oldaláról

ENSZ, WHO, Vöröskereszt, Amnesty International: csak néhány azon legismertebb kormányközi szervezetek közül, amelyek a béke, az emberség és a segítségnyújtás zászlaja alatt tevékenykednek szerte a világon… Legalábbis állítólag. Sokszor azonban elég csak egy kicsit megrázogatni azt a bizonyos szekrényt, és máris egymás hegyén-hátán hullanak ki a csontvázak. Emberkereskedelem, prostitúcióra való kényszerítés, nemi erőszak, terrorizmus, korrupció, kínai befolyás – ez rejlik valójában az úgynevezett demokratikus értékeket képviselő kormányközi szervezetek árnyékában. 

Kezdjük a történet elején, hogyan és mikor jött létre az Egyesült Nemzetek Szervezete? A második világháború alatt vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a különböző országoknak a korábbinál jóval összehangoltabban és precízebben kell együttműködniük. Az erre való törekvés eredményeképpen az USA és Nagy-Britannia kezdeményezésére a három szövetséges nagyhatalom végül abban állapodott meg: létrehoznak egy nemzetközi szervezetet. Ennek előkészületeit és az egyes intézményeinek megszervezését hamar el is kezdték a nyugati államok. Ilyen volt például az UNESCO (Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezet), a FAO (Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet) és az IMF (Nemzetközi Valutaalap). 

1944 augusztusában Washington közelében (Dumbarton Oaks) ült össze az Egyesült Nemzetek Szervezetét előkészítő tanácskozás, amelynek során az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió, valamint Kína képviselői kidolgozták az ENSZ alapokmányát. A szervezet fő célkitűzései az alapokmány szerint: a béke és a biztonság fenntartása, a nemzetek közötti egyenjogúság, az önrendelkezési jog és a szabadságjogok tiszteletben tartása és a baráti kapcsolatok fejlesztése. Még egyszer, fontos lesz: 

Az alapokmány szerint az ENSZ létrejöttének és működésének célja, hogy garantálja a nemzetközi békét és biztonságot, fejlessze a nemzetek közötti kapcsolatokat, menedzselje a gazdasági, szociális, kulturális vagy emberbaráti jellegű nemzetközi feladatokat, valamint, hogy közös egyeztető fórum legyen azon nemzetek számára, akik ugyanazokért a célokért küzdenek. 

1945-ben 51 tagállam vett részt az alapításában, 2024-re azonban ez a szám már 193-ra duzzadt. A tagállamok számának növekedése ellenére az ENSZ működésével kapcsolatban már a kezdetektől több kritika felmerült. 1959-ben az Egyesült Államokban a John Birch Society azt követelte, lépjenek ki a szervezetből, amelynek „semmi más célja nincsen, mint egy világkormány létrehozása”. Richard Nixon pedig az 1967-es elnöki kampányában elavultnak nevezte az intézményt, amely szerinte még a hidegháború kezelésében sem tudott labdába rúgni. 

A kritikák és visszásságok sora pedig azóta csak nőttön nőtt, a korrupció vádjától kezdve az emberkereskedelmen át a pedofíliáig, ám még egy ocsmány titok megbújik az egyik sötét sarokban: ez pedig Kína. 

Listák, vesztegetés és csúszópénz 

A mainstream médiában nem nagyon találni nyomát ennek az egyébként ordenáré jelentőséggel bíró, piszkos üzletnek, de a helyzet az: az ENSZ gazdasági kapcsolatok és néhány tetemes pénzkupac ellenében boldogan játszik Kína kottájából, már hosszú évek óta. (Meg a terroristákéból is, de erről majd később.) Emma Reilly 2012-ben csatlakozott az ENSZ-hez, mint munkatárs. 2013 januárjában lépett egy kollégája helyére az Emberi Jogi Tanácsban, ezután nem sokkal később megkapta a döbbenetes kérést: a kínai delegáció „fű alatt”, titokban és előre szeretné tudni azoknak a nevét, akik korábban disszidáltak az országból és különböző ENSZ-konferenciákon szólalnának fel Kínát érintve. 

A szabályok szerint azok a tagállamok, akik értesülni szeretnének a részvétel érdekében akkreditációért folyamodó magánszemélyek listájáról, csak nyilvánosan, a többi tagállam előtt kérelmezhetnek ilyet. Az Emberi Jogi Tanács kirendeltségének a vezetője azonban még 2006-ban úgy döntött, a kínai delegációval kivételt tesz, nekik elárulja titokban.

Ez a policy pedig úgy fest, bevett gyakorlattá vált Kína és az ENSZ között: 2012-ben egy e-mail tanúsága szerint a kínai kormány arról érdeklődött a nemzetközi békét és biztonságot oly gondosan vigyázó szervnél, kik szeretnének felszólalni az ország vezetése ellen. A kínai kormány kéréséről szóló e-mail ide kattintva olvasható. 

A 2012 szeptember 7-én küldött levélben szó szerint arról érdeklődtek az ENSZ-nél, kik szeretnének megjelenni Genf-ben tanúskodni a kínai vezetés ellen. 

„A bevett gyakorlatnak megfelelően, tudnál segíteni ellenőrizni, hogy a listán szereplő emberek részt vesznek-e az emberi jogi konferencián? A delegációnak biztonsági kifogásai vannak” – így szólt pontosan az az üzenet, amelyet az egyik kínai diplomata küldött, a válasz pedig nem is késlekedett: Dolkun Isa és He Geng voltak a résztvevők.

Dolkun Isa az Ujgur Kongresszus, valamint a Képviselet Nélküli Nemzetek és Népek szervezetének volt az elnöke, aki a kínai állam ujgurokkal szembeni üldöztetése és népirtása ellen küzdött. A két név kiszivárogtatása után pedig a Kínai Kommunista Párt sem maradt rest: önkényesen letartóztatták He Geng férjét, Gao Zhisheng emberi jogi ügyvédet. 

De nem Geng He és a férje volt az egyetlen, akiket az ENSZ tálcán kínált fel a kínai kormánynak. Rebiya Kadeer ujgur származású, kínai politikai aktivista, aki még 2005-ben menekült az Egyesült Államokba. Emma Reilly szerint azonban mielőtt felszólalt volna egy konferencián, kapott egy rettenetes telefont hazulról: a kínai kommunista párt elkapta a gyermekeit, neki pedig végig kellett hallgatnia, ahogy megkínozzák őket. 

A kínzásról még az Amnesty International is jelentett. Aki pedig több üzenetváltást szeretne olvasgatni a Kínai Kommunista Párt és a felvilágosodás lángját őrző nemes szervezet között, ide kattintva megteheti. 

És hogy mi motiválja erre Kínát? A Kínai Kommunista Párt nagyon rosszul viseli, ha kritizálják az országot, különösen kínai diplomaták jelenlétében, ezért ezt minden erejével igyekszik megakadályozni. A listán azonban a magas státuszú, befolyásos emberektől kezdve a gyakornokokon át bárki szerepelhet, a lényeg, hogy kijutott az országból és most a rezsim ellen akar agitálni. 

Kína az ENSZ második legnagyobb befizetője, a tetemes támogatás azonban közel sem jár ingyen. Emma Reilly egy nemrég adott interjúban úgy fogalmazott: a Peace and Development Trust Fund-nak gyakorlatilag az a funkciója, hogy csúszópénzt biztosítson a főtitkárnak, aki aztán mindent Peking igényei szerint alakít. A fejletlen vagy épp, hogy fejlődő országoknak pedig nincs más választásuk, azzal a feltétellel pályázhatnak az ENSZ-támogatásra, ha diplomáciai kapcsolatot alakítanak ki: így van, Kínával. 

Az ENSZ-békefenntartói, mint szexuális ragadozók 

Az Associated Press vizsgálata tárta fel a sokkoló tényt még 2017-ben: az ENSZ-nek legalább 134 Srí Lanka-i békefenntartója közel 10 éven keresztül zsákmányolt ki és erőszakolt meg gyermekeket Haitin. 114 embert vezényeltek haza közülük, vádat azonban senki ellen sem emeltek. 

Az AP vizsgálata azt is megállapította, hogy a megelőző 12 év során közel 2000 panasz érkezett az ENSZ-békefenntartóira világszerte szexuális zaklatással, kizsákmányolással és erőszakkal kapcsolatban. 

Sőt, az Amnesty International már egy 2004-es jelentésében arról számolt be, hogy ENSZ-tisztviselők irányítása alatt kiskorú lányokat raboltak el és kényszerítettek prostitúcióra Koszovóban. A szervezet akkor elismerte, valóban az a helyzet állt elő, a békefenntartókra inkább az emberkereskedelem részeként, semmint a megoldásaként tekintettek a helyiek. 2015-ben aztán maga az ENSZ kezdte nyilvánosságra hozni a sokkoló számokat: 

több ezer olyan eset látott napvilágot, amelyben a békefenntartók szexet követeltek az ételért vagy a segélyekért cserébe, rengeteg esetben még kiskorúaktól. 

Egy 2016-ban készült jelentés szerint az ENSZ-tisztviselői legalább 21 országban éltek vissza a pozíciójukkal. A Transitional Authority in Cambodia (UNTAC) nevű akciójuk során elkövetett szexuális visszaélések komoly felháborodást váltottak ki, mivel az áldozatok többsége HIV-vel és AIDS-el fertőződött meg, pedig ezek a betegségek nem voltak elterjedtek a helyiek körében. Kambodzsában pedig a békefenntartók megérkezése után 300(!) százalékkal növekedett meg a prostituáltak száma. 

Az ENSZ és a terrorizmus 

A UN Watch legújabb, január eleji jelentése szerint az UNWRA, az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) tudatosan hagyta beszivárogni a sorai közé a Hamászt. A jelentés rávilágít: a különböző terrorcsoportok „jelentősen képesek befolyásolni a 30 ezer alkalmazottal és 1,5 milliárd dolláros éves költségvetéssel bíró, leginkább a nyugati államok által finanszírozott ENSZ-ügynökség politikáját és gyakorlatát”. 

Az ENSZ Segélyszervezetének tisztviselői „rutinszerű találkozásokat” bonyolítanak le a libanoni és gázai terrorcsoportokkal, „kölcsönösen megköszönik egymásnak az együttműködést”, és „partnerként hivatkoznak” egymásra. Ez áll a UN Watch decemberi, „The Unholy Alliace: UNRWA, Hamas and Islam Jihad” című jelentésében.

Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa „és kollégái tudatosan segítik elő, hogy a Hamász és más terrorista csoportok tagjai beszivároghassanak az UNRWA alkalmazottai közé, beleneveljék a zsidógyűlöletet és a terrorizmust a befolyásolható palesztin gyerekekbe, valamint katonai infrastruktúrát húzzanak fel az UNRWA épületei alatta vagy mellett”- írja a jelentés. 

Arra is kitértek, hogy az ENSZ-szervezet vezető beosztású gázai oktatóinak több mint 10 százaléka a Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád tagja. A UN Watch több példát is felsorakoztatott, például: Lazzarini 2024 májusában például részt vett egy Bejrútban tartott találkozón, amelyen a terrorcsoportok vezetői is megjelentek. 

„Az UNRWA áldását adta arra, hogy a Hamász vezetője, Fathi al-Sharif továbbra is az UNRWA egyik nagy iskolájának az igazgatója és az általuk üzemeltetett Tanárok Szakszervezetének a vezetője maradjon” – olvasható a jelentésben. 

„Al-Sharif éveken keresztül nyíltan dicsőítette a Hamász terrortámadásait a Facebook-oldalán, vagy épp terroristákkal baráti egyetértésben készült fotókat osztott meg magáról”.

„A saját magát egyébként megdönthetetlenül semlegesnek beállító UNRWA éveken keresztül engedte, hogy al-Sharif vezető beosztásban felügyelje az UNRWA több ezer tanárát és diákját”. Csak akkor függesztették fel al-Sharifot, amikor 2024 elején hivatalos panasz érkezett ellene az egyik kormány részéről” – írja a jelentés. 

Fotó: ENSZ