Földrengés Délkelet-Ázsiában – van-e számunkra tanulság?

Magyar idő szerint ma reggel, helyi idő szerint kora délután igen erős földrengés történt Myanmar középső részén, Mandalay térségében. A magnitudó- (régebbi nevén Richter) skálán 7,7-esbe becsült erősségű földrengést negyed órával később egy 6,4-es majd még több, kisebb utórengés követte. 

A rengés következtében leomlott Mandalay mellett az Irrawady folyót átívelő régi Sagaing (Ava) híd, és meglepő módon ugyanakkor összedőlt Thaiföld fővárosában, Bangkokban egy épülő toronyház, több más magasépület tetején levő medencéből pedig kiömlött és az épület oldalán lefolyt a tetőmedencék vize. Míg a híd leomlása nem meglepő az epicentrum közelében, az attól 800 kilométerre észlelt épületkár felettébb szokatlan. Egyáltalán összefügghet a kettő?

Ha ez ember geofizikusként tekint a földrengésre, akkor az erősségen kívül három kérdést szokott feltenni: milyen mélységben történt az esemény? Milyen szerkezeti elmozdulást mutatnak a beérkező földrengéshullámok fázisai és van-e olyan ismert földtani szerkezeti vonal, amelyhez a rengés kapcsolható, és amelynek viselkedése az előző kérdés szerinti elmozdulással összhangban van. A mostani rengés esetében ezekre könnyű választ találni. A rengés ún. fészekmélysége 16 kilométer. A rengés a jól ismert Sagaing-törésövhöz kapcsolódik. 

Ez a szerkezeti vonal észak-déli irányban több száz kilométer hosszban halad át az országon, összekapcsolva a Himalája vonulatait az Indonézia nyugati előterében 2004-ben jelentős földrengést és szökőárat okozó vonallal. E törésöv mentén pattan ki az indiai szubkontinensnek az eurázsiai kőzetlemezzel történő ütközéséből származó energia egy része, a mostanihoz hasonló földrengések formájában. Ütközésről lévén szó, e rengések olyan szerkezeti elmozdulást mutatnak, amelyek az oldaleltolódás és az összenyomódás keverékei (ún. transzpresszió). A mostani rengés is ilyen elmozdulásról tanúskodik.

A földrengések középpontját legegyszerűbb pontszerű modellel epicentrumnak, illetve a megfelelő, most 16 km-es mélységbe elhelyezve hipocentrumnak nevezni. Az elmozdulás és az energiafelszabadulás azonban nem pontszerű: az ilyen nagyságú rengések esetén a törésvonal akár 150 km hosszú szakasza mentén is lehet elmozdulás. Ez már kicsivel közelebb is visz Bangkokhoz – de messze nem eléggé. Az észlelt „megrázottságot”, a régi nevén Mercalli-skála szerinti intenzitásokat a következő térkép mutatja:

Bangkok Délkelet-Ázsia egyik legfontosabb városa, és a közvetlen közelében nincs ismert és jelentős földrengésveszélyes szerkezet. A rengések mindazonáltal nem ismeretlenek ott sem: a város altalaja nagyon laza üledékekből áll, amely a távolabbról érkező földrengéshullámokat is képes jól továbbítani. A kulcs a rengések felületi hullámainak jellemző frekvenciája (az, hogy másodpercenként hányszor hullámzik a föld). 

A földrengésbiztonság egyik alapelve, hogy ezt a frekvenciát ismerjük meg az építési területen, és tervezzünk olyan létesítményt, amelynek a sajátfrekvenciája (pl. a szél okozta hirtelen kitérés utáni saját lengéskor) ehhez képes legyen eltérő. És ebből a szempontból nagyon lényeges, hogy épülő toronyház omlott össze, miközben korábban elkészülteknek nem lett bajuk. 

Az építés kezdeti fázisában még más a szerkezet sajátfrekvenciája, és ha nem számítunk nagy rengésre, ez általában nem is baj, hisz ez az időszak csak néhány hétig tart. Most ebbe üthetett be egy rengés 500 kilométernél is messzebbről.

Miért érdekes ez nekünk? Magyarországon is egyre inkább ez, az épületek sajátfrekvenciáját a földrengések jellemző talajrezgési frekvenciájától elkülönítő tervezés a földrengésbiztonság alapja, legyen az egy budapesti épület (különösen a magasabb szerkezetek) vagy ma leginkább a paksi atomerőmű. A Mandalay-i rengéstől 800 kilométerre leomló bangkoki torony arra figyelmeztet, hogy bizony érdemes erre figyelni a szintén laza altalajú hazai építési területeken is.

Fotó: YouTube / CNN