Nagy földrengés Kamcsatkán: áldozatok nélkül és kis cunamival

Július 30-án, magyar idő szerint éjfél után – ami helyi idő szerint kb. delet jelent – pattant ki egy, a különböző intézetek szerint 8,6-8,8-as magnitúdójúra becsült földrengés Oroszország tőlünk távolabbi végénél, Kamcsatka partjai előtt. A „magnitúdó”, amelyet régebben a „Richter-skála” szerinti értéknek nevezték, a földrengésnél felszabadult energiára utal – csak vájtfülűeknek: leírjuk ennek az energiának a számértékét joule egységben, megnézzük, hogy ez hány jegyű szám, és ezt megszorozzuk másféllel… ebből a lényeg az, hogy egy magnitúdó különbség 32-szeres, két magnitúdó pedig ezerszeres energiafelszabadulást jelent. A 8,6-8,8 ezen a skálán nagyon nagy szám, utoljára, 2012-ben észleltek ekkorát Szumátrán (Indonézia), ha nagyobbat keresünk, 2011-ig, a fukusimai katasztrófát okozó cunamit okozó rengésig kell visszamennünk az időben.

Az ekkora rengések szinte kivétel nélkül az ütköző lemezhatárokhoz kapcsolódnak. Földünk felső, 100-200 kilométeres része az ún. kőzetburok, amely kőzetlemezekre oszlik: ezeket úgy képzelhetjük el, mint az alatta levő „kicsit folyékonyabb” rétegen úszó jégtáblákat. E lemezek teljesen fedik a Föld felszínét, helyenként – az óceánok közepén – keletkeznek, helyenként pedig összeütköznek, és a sűrűbb lemez a másik alá bukik és újra beolvad az alatta levő rétegbe. Kamcsatkán, Szumátrán és Japánban is ilyen ütköző lemezhatárok vannak, ahogy Dél-Amerika és Alaszka partjain, vagy a közelünkben pl. Kréta és Rodosz térségében is.

Kamcsatka előtt a pacifikus (csendes-óceáni) és az ohotszki lemezek ütköznek, évente kb. 8 centiméter sebességgel. A csendes-óceáni a sűrűbb, az bukik a másik alá. Ha ez az évi nyolc centiméter folyamatos lenne, nem is lennének földrengések: de hát nem az. A lemezek egymáshoz súrlódnak, „összegyógyulnak”, a mozgás persze egyre feszíti, közben deformálja őket: mint amikor az íjat felhúzzuk. Amikor a kőzetekben emiatt felhalmozódó feszültséget azok nem bírják tovább, eltörnek, és az évitizedek, néha évszázadok óta felhalmozott elmozdulás-hiányt egyszerre pótolják. 8,6-8,8-as erősségű rengésnél az elmozdulás néhány tíz kilométer szélességben 5-20 méter, mindez fél perc, egy perc alatt. Ez az, ami a földrengést okozza: elengedjük a felhúzott íjat, egyben szabadul fel az energia: az egyik esetben kirepül a nyíl, itt pedig megrázkódik a föld.

Az ütköző lemezhatárokon ez szeret úgy történni, hogy az előfeszített lemez először felfelé indul el. Ha ez a víz alatt, az óceán fenekén történik, a megemelt vízhullámot indít el: ez a szökőár, vagy japán neve után cunami. A nyílt vízen alig fél méter magas, de nagyon gyors: a parthoz közelítve lelassul, összetorlódik és magassága sokszorozódik.

Ami az érdekes, hogy egy rekordméretű földrengés szerencsére nem okozott sem halálesetet, sem nagy szökőárat. Az előbbi könnyebben érthető: a parttól 60 kilométer távolságban, 35 kilométer mélyen kipattant rengéshez a legközelebbi lakott hely kb. 100 kilométerre van, annyira azt nem rázta meg. És, bár szökőár kialakult és egy napig riadóhoz vezetett az egész csendes-óceáni térségben (az óceán „keresztülhullámzásához” majdnem egy teljes napra an szükség), végül csak a közeli kamcsatkai partokon volt érdemi magasságú. A földrengés ún. fészekmechnizmusa adja ennek magyarázatát: a első elmozdulás nem pontosan felfelé történt a tengerfenéken, hanem kb. 45 fokkal Kamcsatka felé fordulva (a földrengés itt megtekinthető részletes adataiban a jobb alsó, ún. „Moment tensor”-on a sötétebb rész mutatja az első elmozdulás irányát): így a megemelt víztömeg nem volt akkora, hogy nagy távolságban is katasztrófát okozzon.

Fotó: YouTube / CBS News