Ezt üzenik az erdélyi tiszások Magyar Péternek

Nyílt levelet írt Magyar Péterhez az Erdélyi Kossuth Tiszasziget közössége. A dokumentumot, amit változtatás nélkül közöl a kontroll.hu, az erdélyi magyar értelmiségiek és polgárok nevében fogalmazták, akik szerintük hisznek a közéleti megújulás lehetőségében.

Tisztelt Magyar Péter! 

Az Erdélyi Kossuth Tiszasziget közössége, valamint mindazon erdélyi magyar polgárok és közösségek, akik bizalommal tekintenek a politikai kultúra megújulására, a nemzeti párbeszéd helyreállítására és az intézményi felelősség újjáépítésére, ezúton fejezik ki köszönetüket az Ön által kezdeményezett Egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért elnevezésű közéleti zarándoklatért. 

Közép- és Kelet-Európa modern történelme során a politikai közösség iránti felelős viszony sokszor nem a hatalmi pozíciókban, hanem a szimbolikus tettekben nyert igazolást. A reformkori magyar politikai gondolkodásban – Széchenyitől Kossuthig – a közérdek szolgálata elválaszthatatlan volt a személyes kockázatvállalástól és a közösséghez való hiteles odafordulástól. E hagyomány kortárs folytatását látjuk az Ön döntésében, hogy fizikai jelenléttel, személyes részvétellel kívánja kifejezni elkötelezettségét a társadalmi kohézió, a közösségi felelősség és a történelmi igazságosság mellett. A választott útvonal – Budapesttől Nagyváradig – nem csupán egy konkrét térbeli távolságot jelöl ki, hanem kulturális és történelmi távlatokat is megnyit. 

Nagyvárad a dualizmus kori magyar szellemi élet egyik kiemelkedő városa volt: az Ady Endre által „magyar Újvárnak” nevezett központ nemcsak a modern magyar irodalom egyik bölcsője volt, hanem a transzszilvanizmus és a regionális önazonosság fogalmának kialakulásában is kulcsszerepet játszott. A város gyalogos megközelítése ma is jelentéssel bír: annak jele, hogy a nemzeti közösség újra értelmezése nem deklarációkban, hanem emberi léptékű találkozásokban történhet. A gyalogút emlékezeti és erkölcsi súlyát tovább erősíti, hogy Ön Nagyszalontára is ellátogat – Arany János szülőhelyére. Arany (1817–1882) a magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa, akinek költészete a nemzeti identitás, az erkölcsi tartás és a nyelvi forma tökéletességének példája. Szülőháza ma emlékmúzeumként működik, és egyúttal jelképe annak az erkölcsi következetességnek, amelyre a mai magyar közéletnek is égető szüksége volna. 

Nem kevésbé jelentős, hogy Nagyszalontán született Zilahy Lajos (1891–1974) is, aki íróként, publicistaként és filmrendezőként a 20. századi magyar kultúra meghatározó alakja volt. Művei – köztük a Halálos tavasz – az érzelmi és társadalmi feszültségek ábrázolásával mutatják meg, hogyan fonódik össze a személyes és a történelmi sors. Életműve jól példázza, miként válhat a kultúra a nemzeti önreflexió egyik legfontosabb terévé. Az erdélyi magyarság a 20. század folyamán többször is kénytelen volt újra fogalmazni a nemzethez fűződő viszonyát – gyakran úgy, hogy bár a politikai diskurzus részévé vált, cselekvő, meghallgatott alanyként ritkán volt jelen. 

Az Ön gesztusa – hogy nemcsak szimbolikusan, hanem valóságosan is átlépi a trianoni határt – ebben hoz fordulatot. Ez nem „beszéd rólunk”, hanem eljövetel hozzánk. A Fidesz politikai nyomása, és az arra adott RMDSZ-es válaszok következményeként különösen világossá vált: a romániai magyar közösség saját céljait újra kell fogalmaznia – és a mindenkori magyar kormány feladata, hogy ezen célokhoz igazítsa támogatását, nem fordítva. A magyar politikai hagyomány ismeri azokat a pillanatokat, amikor az erkölcsi gesztus történelmi dimenzióvá válik. Széchenyi Lánchídja, Kossuth országjárása, Bibó István 1956-os kiállása nem pusztán politikai aktusok voltak, hanem a nemzeti közösség újraépítésének erkölcsi előfeltételei. A mostani, nyilvános és vállalt fizikai út nem pusztán szolidaritási gesztus, hanem annak elismerése, hogy a nemzeti közösség nem földrajzi egység, hanem történeti és erkölcsi szövetség. 

A magyar demokrácia jelenlegi állapota – a bizalomhiány, a társadalmi atomizáció és a nyilvánosság beszűkülése – arra figyelmeztet, hogy a demokratikus kultúra csak akkor éleszthető újra, ha vannak olyan szereplők, akik a jelenlét, a meghallgatás és a közös gondolkodás gesztusával fordulnak közösségeik felé. Ezért szeretnénk jelezni: amikor Ön eléri az országhatárt, mi várni fogjuk. Nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is ott leszünk, hogy köszöntsük Önt – nem, mint politikust, hanem mint embert, aki megtette az első valódi lépést felénk. Jelenléte számunkra reményt jelent: annak reményét, hogy a nemzeti szolidaritás nem központi parancs, hanem kölcsönös odafordulás kérdése. Ahogyan Bibó István fogalmazott: „Magyarország akkor lesz szabad, ha nemcsak a félelmet, hanem a közönyt is levetkőzi.” Mi úgy érezzük: az Ön útja ezt a közönyt töri meg – emberi, társadalmi és történelmi szinten egyaránt. Köszönjük, hogy elindult. Köszönjük, hogy nemcsak beszél rólunk, hanem el is jön közénk. 

Egy a zászló. Egy a nemzet. Egy a jövő. Tisztelettel: Az Erdélyi Kossuth Tiszasziget közössége és mindazok, akik Erdélyben hisznek a társadalmi igazságosságban, a párbeszédben és a közös magyar jövőben.