Ma 20:13

A szlovák államfő aláírta: börtön járhat a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezéséért

Kontroll.hu
Kontroll.hu
A szlovák államfő aláírta: börtön járhat a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezéséért

Peter Pellegrini, szlovák köztársasági elnök aláírta az a törvényt, ami alapján börtön járhat annak, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat. Forró Krisztián, Pellegrini nemzetiségi tanácsadója lemond, a Magyar Szövetség polgári engedetlenségbe kezd.

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány „idegen hatalom” általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását – írta az MTI.

„Úgy döntöttem, hogy a módosítást nem küldöm vissza újratárgyalásra a törvényhozáshoz, nem élek vétójogommal, hanem abban a formában írom alá, ahogyan azt a parlament jóváhagyta” – jelentette ki Peter Pellegrini, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Hozzátette: a módosításért a kormány és az azt jóváhagyó parlamenti többség viseli a felelősséget.

Pellegrini korábban még kilátásba helyezte annak lehetőségét, hogy a törvénymódosítás egyes részeit esetleg újbóli megvitatásra visszautalja a parlamentbe.

Polgári engedetlenség

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség nevű párt elnöke, egyben Pellegrini nemzetiségi tanácsadója már korábban jelezte, hogy utóbbi pozíciójáról lemond, ha az államfő aláírja a törvényt. A nap folyamán ezt meg is tette, a Napunk.sk-nak ezt úgy kommentált: „Számomra a közéleti szolgálat csak akkor vállalható, ha minden körülmények között összhangban marad az elveimmel: jogbiztonság, tisztelet és a közösségünk méltósága”.

Amikor Forró Krisztián még a Magyar Szövetség elnökeként az elnökválasztás első fordulója után Pellegrinivel közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy őt fogja támogatni a második fordulóban, Pellegrini maga is arról beszélt, mérlegelni kell a Beneš-dekrétumok használatát a jelenkori földelkobzásoknál.

A Magyar Szövetség január 22-ére egy tudományos konferenciát hirdet. „A puding próbája az evés, a lex Benešé pedig egy tudományos konferencia – írta a párt a Facebook-oldalán. Hozzátették: „ahogy azt Gubík László a Dunaszerdahelyen megtartott Ártatlanság menetén is elmondta, a Btk. abszurd paragrafusára polgári engedetlenséggel válaszolunk:

Január 22-én, a magyar kultúra napján tudományos konferenciát tartunk »A börtön ablakában?« címmel.”

Lopás, tagadás

A Btk-módosításba – aminek a célja a kis értékű bolti lopások büntetési tételeinek megemelése volt – december 11-én reggel rakta bele a koalíció azokat a javaslatokat, amelyek ellehetetlenítik az együttműködő gyanúsítottak vallomásainak felhasználását a büntetőügyekben, illetve bűncselekménnyé nyilvánítják a választásokba való külföldi beavatkozást és a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését. A törvénymódosítást a koalíciós többség még aznap este el is fogadta a parlamentben.

A Beneš-dekrétumoknak azt az 1945-ben hozott 13 jogszabályt nevezik amelyek a Csehszlovákia területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették.
Ennek következményeként tömeges kitelepítés, vagyonelkobzás és népbíróság várt még az ártatlan helyi lakosokra is. Továbbá kötelezte a magyarokat, hogy mondjanak le anyaországi állampolgárságukról és vegyék fel a csehszlovákot. A dekrétumokat a kommunizmus alatt sem vonták vissza, sőt 2007-ben a szlovák parlament kimondta, az ebből eredő jogi-tulajdonjogi viszonyok megkérdőjelezhetetlenek - vagyis az akkor elkobzott vagyon után nem jár kárpótlás a családoknak.

Robert Fico, szlovák miniszterelnök kormánya által decemberben elfogadott törvény alapján, ha valaki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat, akár hat hónap börtönbüntetéssel is sújtható. A jogszabály ellen Pozsonyban magyarok és szlovákok közösen tüntettek.

Orbán hallgat

A magyar diplomácia hosszú ideig néma maradt. Orbán Viktor miniszterelnök két nappal az eset után Brüsszelben csak annyit tudott mondani, hogy „tisztázó megbeszéléseket folytatunk, hogy miről szól ez a törvény”, majd azt fejtegette, hogy olyan a magyar jogszabályban nincs, hogy valamit nem lehet megkérdőjelezni, egyedül a holokauszt tagadása olyan, amit törvény büntet.

Orbán szerint a Beneš-dekrétumok létezésének tényét senki nem vitatja ebben az esetben, csak arról megy a vita, hogy jó-e, hogy vannak.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés