Önkritika és lemondás helyett inkább látványosan megdicsérte saját magát a Nemzeti Filmintézet

A Rákosi-korszak hangulatát megidézve veregette meg a saját vállát a Nemzeti Filmintézet, a magyar filmipar legnagyobb mecénása visszatekintve az általa támogatott tavalyi filmekre. Rév Marcell Emmy-díjas operatőr gyökeresen máshogy értékelte a 2024-es évet, szerinte az NFI a Magyar Labdarúgó Szövetség szintjére süllyedt, és a tavalyi eredmények alapján inkább le kellett volna mondaniuk az állami pénzeket osztogató döntőbizottság tagjainak.

A Nemzeti Filmintézet az újesztendőt öntömjénezéssel indította. Saját honlapján azzal sikerült elbüszkélkednie, hogy a támogatásával készült, 2024-ben bemutatott alkotásokat összesen 575.176 ember látta a mozikban. 

A közpénzzel támogatott alkotások közül a legnagyobb sikert a Hogyan tudnék élni nélküled? című Demjén-film aratta, amely az NFI szerint az elmúlt 25 év legnézettebb zenés vígjátéka (2025. január 5-ig több mint 354 000 néző tekintette meg).

Persze Demjén Ferenc sem volt hálátlan a hatalomnak az év végi arénás koncertjén, amelynek egyik pontján (A szabadság vándorai című szám közben) nyílt kormánypropagandát tolva a fiatal Orbán Viktor jelent meg a kivetítőn, de szorított még helyet háborús képsorok lejátszására is.

Az NFI által támogatott, mozikban bemutatott 13 alkotás összesen mintegy 1,3 milliárd forint bevételt termelt a mozijegyeladásokból. Ez az adat abból a szempontból is beszédes, hogy a kritikák által miszlikbe aprított Most vagy soha című Petőfi-filmre hétmilliárd forintot kaphatott korábban, az iskolásokat meg úgy terelték be rá a mozikba, mint az 50-es évek filmhíradóira a szakszervezeti tagokat a kommunisták. 

Az NFI támogatásával készült, a televízióban bemutatott filmek és sorozatok száma 2024-ben meghaladta a negyvenet. Az alkotók között olyan propagandistákat találunk, mint Kálomista Gábor, akinek a nevéhez az egyik legkínosabb kurzusfilm (Elkxrtuk) köthető, és ott van még Mező Gábor is, aki a sajtóperek tucatjait elbukó PestiSrácok hasábjain bizonygatta azt, hogy Hofi Géza miért is volt egy túlértékelt figurája az előző rezsimnek.

2024 hatalmas fordulópont volt a hazai filmgyártásban

A magyar független filmek kutatásával fél évtizede foglalkozó, rövidfilmes Konkol Máté számításai szerint a tavalyi volt az első év, amikor több független nagyjátékfilm készült hazánkban, mint állami támogatású, és ami ennél is sokkal lényegesebb, hogy ezekre az alkotásokra többen ültek be a mozikba, így nagyobb jegybevételt is értek el. A Nemzeti Filmintézet hat nagyjátékfilmet támogatott, a független producerek és gyártó cégek viszont tíz ilyen típusú alkotást tettek le az asztalra.

A közpénzmentes, független filmekre filmekre 589.145 mozinéző vett jegyet, az NFI-s olajozású alkotásokra pedig 561.277. A független finanszírozású filmek összesített jegybevétele 1 milliárd 422 millió 692 forint volt, míg az NFI-seké 1 milliárd 256 millió 171 ezer.

„…ha csak felületesen nézünk is rá filmipari szemmel a számokra, egy dolog kiemelkedő: a 10 függetlenfilm stábja önkéntes vagy alulfizetett munkával szerzett több bevételt (vagyis: ért el hatalmas marketing-büdzsé nélkül több nézőt), mint a hol korrekt (elsőfilmek), hol bődületes (Most vagy soha) összegből dolgozó stábok. Ráadásul sajnos nem is a Nyersanyagra vitték el kötelezően választható módon az iskolai évfolyamokat”

- írja a posztjában Konkol Máté.

Rév Marcell: ideje volna távozniuk!

Ezzel kapcsolatban jegyezte meg közösségi oldalán Rév Marcell, Emmy-díjas operatőr, hogy a Nemzeti Filmintézet vezetőinek időszerű lenne beadni a lemondásukat. A világviszonylatban is magasan jegyzett operatőr szerint az NFI a Magyar Labdarúgó Szövetség szintjére süllyedt, amiért illene levonni a konzekvenciákat: 

„A filmügyi kormánybiztosra és a döntőbizottság tagjaira gondolok, nem a Filmlabor vagy az Archívum munkatársaira” – tett kiegészítést Rév Marcell.

A kontroll.hu AMI A CSÖVÖN BEFÉR című műsorában három sikeres filmrendező, Till Attila, az És mi van Tomival?, Szimler Bálint, a Fekete pont, és Herendi Gábor, a Futni mentem alkotója ült egy asztalhoz. A beszélgetésben szóba került a magyar filmek állami támogatásának elosztási rendszere, és az úgynevezett független filmek sikerei és gondjai, valamint a szakmában dolgozók helyzete. A rendezők véleményt formáltak a nemzeti identitást feldolgozó filmalkotásokról, beszéltek a film és politika kapcsolatáról, és a műsorban üzentek Káel Csaba filmügyi kormánybiztosnak is.

Kényszer szülte egy új filmes korszak kezdetét Magyarországon

Till Attila elmondta, hogy a magyar független film 2024-ben egy párhuzamos filmes kultúrává avanzsált, hiszen ilyen típusú filmes korszak sosem létezett még Magyarországon. Herendi Gábor közönségi sikerfilmek rendezőjeként megemlítette, hogy ezek eleve drágábbak, így korábban fel sem merült benne, hogy a független filmesek táborát kellene gyarapítania. Az új filmes elosztási rendszerben azonban nem osztanak lapot a Kincsem rendezőjének, ezért már nem is pályázik évek óta, mert feleslegesnek tartja. Annyi előnye volt viszont az így készült legújabb filmjének, hogy nem kellett a NFI-nek elküldenie a „rough cutot”, és nézni közben a savanyú arcukat. Szimler Bálint sem pályázott a Fekete ponttal állami apanázsra. Szerinte a függetlenség legfontosabb része különben nem feltétlenül az állami támogatás hiánya, hanem az alkotói szabadság.

„Normál esetben alapvetésnek kellene lennie, hogy a hatalom képviseletében dilettáns nímandok ne szóljanak bele a filmkészítésbe, vagy úgy egyáltalán a művészetbe”

- jegyezte meg Szimler, aki azért sem pályázott a mostani filmjével, mert elképesztőnek tartotta azt a helyzetet, hogy bizonyos filmkészítőket akkor kosarazott ki az NFI, amikor már közvetlenül a gyártás előtt álltak, ami ilyenkor egy tőrszúrással ér fel. Ennél a pontnál érezte úgy a fiatal rendező, hogy ehhez a társasághoz nem szeretne pályázni. A megoldás pedig az volt, hogy egy alapvetően egyhelyszínes forgatókönyvet kezdett el írni. 

A NER-nek alapvetően nincsen kultúrája

Az állami pénznek rendes esetben mindenkiének kellene lennie, de ez a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kicsit sem így működik. Miután hét pályázatát elkaszálták, amibe rengeteg energiát és pénzt fektetett, Herendi Gábor többször is rákérdezett arra az NFI-nél arra, hogy miért nem kap támogatást, de érdemi választ nem sajnos kapott. Till Attila négy, Szimler Bálint pedig két elutasított pályázat után sokallt be. 

Óriási probléma, hogy az eddig már egyértelműen bizonyított rendezők számára sem nyílik meg a lehetőség a mostani pályázási rendszerben, míg a filmes amatőrként a szárnyait próbálgató, megafonos Rákay Philip minden idők legdrágább filmjét készítette el, de nem sokak örömére. A nemzeti öntudatra ébresztésre szánt opusz inkább kínos feszengést váltott ki a nézők jó részéből.

Szimler Bálint úgy ítéli meg, hogy a rendszer logikájából fakad az, hogy aki nincs velük, az ellenük van. „Ez egy kisebbségi komplexusból eredő gondolkodás, amely oda vezet, hogy a másként gondolkodók automatikusan ki vannak zárva a támogatásokból. Ez egy komoly probléma! Nemzeti identitást növelő filmeket nem úgy kellene készíteni, hogy leragadunk a matyó hímzésnél és a népdaloknál. A Petőfi-film pedig egy amerikai mintákat majmoló alkotás lett, amely hazudott a múltról is annak érdekében, hogy kacifántosabb legyen a történet. A „Most mi jövünk!” elve működik, de e mögött viszont nincsenek felmutatható emberek. Ennek a rendszernek igazán kultúrája sincs, mivel a pénz motiválja” – foglalta össze a lényeget a Fekete pont rendezője. 

A teljes beszélgetés itt is visszanézhető: