Ötven éves lett a Gyalog Galopp, ami újradefiniálta a komédia műfaját

„Ez egy mágikus kémiai egyensúly volt” - állítja Michael Palin és Terry Gilliam, akik visszatekintettek a filmet formáló szabadságra és az óhatatlan korlátokra is. Mitől vált kultuszfilmmé egy független brit vígjáték, ami kifejezetten kis pénzből készült?

A Monty Python tagjainak filmjét még mindig a valaha volt egyik legjobb vígjátékként tisztelik, fél évszázaddal az 1975 áprilisi bemutatója után is. Terry Gilliam, aki Terry Jonesszal közösen rendezte a filmet, úgy véli, hogy tudja az okát: „Minden alkalommal, amikor megnézem, teljesen el vagyok ájulva attól, hogy milyen hihetetlenül csodálatos. Még mindig annyira vicces, és egyszerűen mindent imádok benne” - mondta az alkotó a BBC-nek. 

A Monty Python csapata először 1969-ben szerepelt együtt a BBC egyik sorozatában, a Monty Python repülő Cirkuszában. A hat tag közül öten - Terry Jones, Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle és Michael Palin - az oxfordi és cambridge-i egyetemeken működő komédiás diákegyesületekben csiszolták tehetségüket. A hatodik, Gilliam, az Egyesült Államokból költözött Angliába, és animációs szegmensekkel kötötte össze a szürreális jeleneteket. 1971-ben néhány ilyen szkeccset újraforgattak, és And Now for Something Completely Different (És most valami teljesen más) címmel filmet készítettek belőlük, de a társulat egy valódi játékfilm elkészítését is ambicionálta.

„Egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a tévésorozat után filmet kellene készítenünk. John, becsületére legyen mondva, a Waczak Szállót megalkotta, Eric a Rutland Weekend Televisiont, de a két Terry filmet akart rendezni, és én is szerettem a mozit, így ez volt az egyetlen út. Tudomásom szerint egyetlen más tévésorozat sem ugrott át a moziba, de mi úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk."

A Szent Grál legenda tálcán kínálta magát

Chapman és Jones már nincsenek az élők sorában, Cleese és Idle pedig nem állt a BBC rendelkezésére, ám Gilliam és Palin vidáman emlékeztek vissza a Gyaloggalopp időszakára.

„Valami olyat kellett csinálnunk, amiben mind a hatunkat felhasználjuk, és persze a Kerekasztal tökéletes sablon volt erre, mert mindannyian eljátszhattuk az egyik lovagot. A Szent Grál legenda pedig olyasmi volt, amiről mindenki hallott, de senki sem tudott róla igazán semmit. Bármilyen történetet létrehozhattál volna a Grál keresése köré" 

- jegyezte meg Palin.

Nem mintha a Monty Python és a Szent Grál valaha is egy egyszerű Artúr-kaland lett volna. A film éppoly elképesztően abszurd, mint a csoport nevéhez fűződő szkeccsek, és ugyanúgy büszkélkedhet kamu svéd feliratokkal, Gilliam azonnal felismerhető animációjával, egy trójai nyúllal, a „Ni!”-t mondó lovagokkal, vagy egy súlyos vitával arról, hogy a fecskék elég erősek-e a kókuszdió cipeléséhez, valamint egy mai történésszel, aki felbukkan, hogy kommentálja az eseményeket, mielőtt egy arra járó lovag brutálisan megöli. Más szóval, ez egy elképesztő ajánlat volt a forgatókönyv szintjén, így nem csoda, hogy a BBC nem is fektetett bele pénzt. 

Michael White színházi impresszárió segítségével Pythonék végül szokatlan forrásokból, többek között a Led Zeppelin, a Pink Floyd és különböző lemezkiadó cégektől szereztek pénzt.

„Azt mondtam az embereknek, hogy a Led Zeppelin 50 ezer fontot adott nekünk, és nézzétek meg, hol tartanak most” - fűzte hozzá viccesen Palin. Gilliam hozzáteszi, hogy ennek a szokatlan támogatói körnek az volt az előnye, hogy a csapat teljes kreatív szabadságot kapott:

„Visszatekintve mindig is nagyon tisztának tűnt számomra, amit csináltunk. Csak próbáltuk megnevettetni magunkat, miközben érdekes és komoly dolgokat mondtunk. Nem voltak külső erők. Mi, mi hatan hoztuk a döntéseket, és ez ritka dolog, ami nem sok filmesnek sikerül.”

A történet velejárója az volt, hogy még a Monty Python híres rajongói is hozzájárultak a megvalósításhoz. A film költségvetése kevesebb mint 300 ezer font volt. Ez nem volt sok egy középkori Nagy-Britanniában játszódó, elsöprő fantáziafilmhez, így a csapatnak meglehetősen találékonynak kellett lennie.

Lovak helyett kókuszdióhéjak

Nem engedhették meg maguknak például, hogy valódi lovakkal forgassanak, ezért Arthur király és emberei gyalogosan vonulnak, mögöttük szolgák kopogtatják össze a félbevágott kókuszdióhéjakat, hogy a lovak patáinak csattogó hangját imitálják. Egy másik furfangos problémamegoldás akkor történt, amikor a csapat engedélyét, hogy több skót kastélynál is forgathasson, az utolsó pillanatban visszavonták. Ehelyett egyszerűen felvették a skóciai Stirling közelében lévő Doune kastélyt számos szögből, így az minden alkalommal más-más kastélynak tűnt.

„Amit imádok, hogy a Doune kastély aratta le a babérokat. Most egyfajta Python-turisztikai ipar központja lett, és ez az egyetlen ajándékbolt, amely készre vágott kókuszdióhéjat árul” 

- összegzett Palin a BBC-nek.

A korlátozott költségvetés ellenére az egyik fő oka annak, hogy a film fennmaradt, az, hogy hiteles korhű eposznak tűnik, a skóciai helyszíneken forgatott hangulatos felvételekkel kiegészítve. „Frusztráltak minket a tévéműsorok, mert elég rossz díszletek, rossz világítás volt bennük, és mindketten nagy rajongói voltunk Bruegelnek mint festőnek és Pasolininek mint filmesnek. Mindezeket a textúrákat akartuk, ezt a valóságot. Azt hiszem, ez az, ami teljesen egyedülálló a filmben: a filmkészítők közül néhányan komoly történészek és igazi filmrendezők voltak” - árulta el Gilliam.

Sokan sápítoztak az esőzés miatt

A csoport néhány tagja állandóan nyavalygott a szabadtéri forgatás miatt, különösen, amikor a skót eső eláztatta a nehéz gyapjú tunikáikat - mondja Gilliam, aki a forgatás során így válaszolt: „Nem értitek a lényeget. Ahhoz, hogy viccesek legyetek, előbb igaziaknak kell tűnni. Mindennek hitelesnek kell lennie.” Gilliam úgy gondolta, hogy a humor sokkal, de sokkal viccesebb lenne, ha a valóságban tudnák megalapozni.”

Gilliam szerint a középkor e naturalista megközelítésével csak annyi volt a baj, hogy a nézők fejében ez a Monty Pythonhoz társult. Ez azt jelentette, hogy minden más, hasonló esztétikájú film - sár, füst, szürke időjárás, omladozó várak - pithonosnak tűnhetett, bármennyire is komolyak akartak venni. 

Robert Bresson Lancelot, a Tó lovagja című filmjét 1975 augusztusában mutatták be az Egyesült Királyságban. „Halálosan komoly volt. És az emberek elkezdtek nevetni, mert olyan komoly kísérlet volt a valósághűségre, és nem volt olyan jó, mint amit mi csináltunk”  - emlékszik vissza Gilliam.

A Gyalog Galopp magára a Monty Python tagjaira is mély hatást gyakorolt. A film sikere meggyőzte Gilliamet arról, hogy ő nem csak egy animátor, hanem rendező is, „mert a stáblistán ez állt”, és növelte a csapat nemzetközi ismertségét. A csapatot is arra késztette a siker, hogy folytatást készítsenek. 

„Még a Gyalog Galopp elkészülte után is volt egy olyan érzés, hogy rendben van, megcsináltuk ezt a filmet, ami egy kis kísérlet, de még ha be is válik, van más dolgunk is. Miközben a film világ körüli reklámját vitték, sok időt töltöttek a repülőtereken, és az ötlet, amelyből a Brian élete lett, egy ilyen hétköznapi beszélgetés során született meg, miközben egy dublini járatra vártak. Eric találta ki a címet, és ez a bibliai történet felé terelt minket, ami azt jelentette, hogy mindannyian készek voltunk időt szánni egy másik film megírására” 

- tekintett vissza Palin.

Nagy-Britannia már teljesen olyan lett, mint a Gyalog Galopp

A Gyalog galopp nem csak két további alkotáshoz, a Brian élete (1979) és Az élet értelme (1983) című filmekhez vezetett, hanem Idle és John Du Prez egy hosszú ideig futó Broadway-show-t, a Spamalotot is feldolgozta, amely 2003-ban elnyerte a legjobb musicalnek járó Tony-díjat. Palin és Gilliam egyaránt dicsérik a műsort, Gilliam egyetlen fenntartása, hogy „nem volt eléggé mocskos”.

Még figyelemreméltóbb, hogy a film számos kifejezése bekerült a brit szókincsbe, és néhány szereplője archetípussá vált: a bukott politikusokat rendszeresen a Fekete Lovaghoz hasonlítják, aki akkor is elszántan harcol, ha levágják a végtagjait, a Sir Robin nevet pedig hamar megkapja az, aki különösen gyávának mutatkozik. Gilliam szerint ezek a figurák azért olyan átütőek, mert a Monty Python humora még a legképtelenebb formájában is „valódi emberekről szól, valódi hozzáállással, és Nagy-Britannia egyre inkább olyan, mint a Gyalog Galopp szereplői!”

Fotó: YouTube