Ma 08:51

Saly Noémi: Az erkölcstelen állam leképeződik a vendéglátásban

 Saly Noémi: Az erkölcstelen állam leképeződik a vendéglátásban

A fővárosi vendéglátóhelyeket külföldi befektetők üzemeltetik, ami a harácsoláshoz vezet – mondta Saly Noémi a Kontroll adásában. Budapest történésze szerint olyan társadalomban élünk, ahol az intenzív állami beavatkozás nem vezet jóra, a „rablóvilág” megszüntetéséhez viszont egy normális rendszerre lenne szükség.

„Amikor a tisztességtelenség válik a társadalom motorjává, minden szétrohad” – fogalmazott Budapest díszpolgára. Szerinte az erkölcs tanulható dolog, nem születik együtt az emberrel; ha nem tanítják, csak hazudnak róla, akkor nem lehet elkerülni, hogy ez előbb-utóbb a társadalom minden területén megmutatkozzon.

A muzeológus beszélt a magyar konyha középkori hagyatékáról, mai jellegzetességeiről, és arról is, hogyan kellene megvédeni a globális hatásoktól.

„Szent borzadállyal tölt el, hogy borzalmas kürtőskalácsok és lángosok öntik el Budapest utcáit a külföldiekre alapozva, ami ráadásul erősíti az utcán evés rossz szokását” – mondta, majd hozzátette: hamis konyhakultúrát mutatunk ezzel, amit lehet trendiként eladni, de nem szabad hagyományosként feltüntetni.

A teljes adás itt látható:

Egy év, vagy az örökkévalóság?
További cikk a szerzőtől:
Egy év, vagy az örökkévalóság?
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak