Ma 09:56

200 millió forintot kapott a Fideszhez húzó operaénekes

Kontroll.hu
Kontroll.hu
200 millió forintot kapott a Fideszhez húzó operaénekes

A NER-rendezvényeken fellépő celebekhez hasonlóan a Nemzeti Kulturális Alap támogatta a MOL-Oper Bt.-t. Csakhogy a DPK-s rendezvények fellépőivel ellentétben nem 5, hanem 200 millió forintot kapott a vállalkozás. A tulajdonos egy, a Fidesz mellett nyíltan kiálló operaénekes.

Molnár Levente operaénekes a tulajdonosa az NKA-tól 200 millió forintos támogatást bezsebelő MOL-Oper Bt.-nek. A társaság a fideszes rendezvényeken fellépő celebekkel egyidőben kapta meg a támogatást, hogy azt egy kultúraépítő és értékerősítő programsorozatra fordítsák. Ennek a programsorozatnak nem volt egyértelmű, a céghez köthető nyoma az interneten, ezért a bt. által megadott kapcsolattartási, valamint az operaénekes koncertszervéshez megadott emailjén érdeklődtünk a 200 millió forint közpénz sorsáról, választ azonban nem kaptunk.

A 200 milliós támogatás azért is kirívó a Fidesz mellett kiálló művésznél, mert az elérhető dokumentumok alapján 2021 és 2024 között összesen nem volt 200 millió forint árbevétele a vállalkozásnak, adózott eredménye a négy év alatt 50 millió forint volt.

Közös éneklés a fideszes alpolgármesterrel, fellépés a Békemeneten

"Megható és felemelő videóval jelentkezett húsvét vasárnap Fazekas Csilla, a Fidesz Budapest 1. számú egyéni választókerületének jelöltje. A politikus már korábban is megmutatta, hogy a közélet mellett a zene is közel áll a szívéhez, hiszen több alkalommal hallhattuk már énekelni. Most azonban különleges formában fakadt dalra: ismert és elismert művészekkel együtt adta elő az Ismerős Arcok ikonikus dalát, a Nélküledet"

- számolt be a Bors című propagandalap arról a videóról, amiben a NER-es művészek krémjét felsoroltatva énekli el a budavári alpolgármester a Nélküledet a dalszerzésre szintén 5 milliós NKA-támogatást elnyerő Nyerges Attilával és Molnár Leventével.

Képernyőkép 2026-04-29 105754.png

A fideszes alpolgármesterrel közös videó nem az első Fidesszel közös szereplése: 2021-ben a Himnuszt és az Imádságot énekelte el a Békemeneten Orbán Viktor miniszterelnök beszéde előtt. "Hős nemzetem hősies megnyilvánulásában vettem részt" - kommentálta akkor a fellépést az Origónak.

Minden udvari zenésznek csurrant, cseppent

Múlt héten a Telex számolt be arról, hogy a közpénzből működő Nemzeti Kulturális Alapnál fű alatt, az érintett szakmai kollégiumokat megkerülve szórtak ki 12 milliárd forintot. A zenei támogatásokat a szokásos eljárással ellentétben a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma intézte. Erről a Telexnek nyilatkozó NKA-s dolgozók közül még az évek óta ott dolgozók sem hallottak. Hankó Balázs távozó kulturális miniszternek kellett aláírnia a december 29-től elfogadott támogatás dokumentációját.

Csak a választások után, múlt csütörtökön töltötték fel a honlapra a támogatási összegeket, miközben az ilyenkor szokásos eljárásoknál 3-4 héten belül már átutalják az előadóknak a megítélt pénzeket. A kifizetésekről elsőként hírt adó Molnár Áron influenszer szerint így fizették ki a hírességek Fidesz-kampányrendezvényeken történő fellépéseit, közadatkérést is indított azért, hogy megtudja: pontosan mire ment a pénz.

A titkos pályázaton támogatták többek között Dopemant, Kis Grófot, Muri Enikőt, Tóth Gabit, de még Tóth Gabi dalszövegírójához is hozzávágtak 9 millió forintot. 40 millió még a Mandiner nevű propagandaoldalnak is jutott egy dokusorozatra. 

Fotó: Fazekas Csilla/Youtube
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak