Ma 12:25

A Metallica háromharmada Budapesten

A Metallica háromharmada Budapesten

A világ legnagyobb hatású heavy metal zenekara nyolc év után tért vissza Budapestre, ráadásul egy „No repeat weekend” keretében, ami azt jelenti, hogy két teljesen eltérő műsorral, dalok ismétlése nélkül, továbbá 2-2 különböző előzenekarral megfűszerezve varázsolhatták el a rajongókat három nap leforgása alatt. A pénteki pihenőnapon pedig Kirk Hammett gitár- és könyvbemutatóját tekinthettük meg a Magyar Zene Házában. 

A thrash metal úttörői a 7. és 8. alkalommal adtak koncertet a magyar fővárosban, a Puskás Arénában a két estén több mint 150 ezer néző volt, ami természetesen új rekordot jelent, de ezen cseppet sem kell csodálkozni, hiszen a berlini olimpiai stadionban is megdőlt a U2 szakállas, 90 ezres nézőszámrekordja, hiszen James Hetfield bandájára 94 ezren váltottak jegyet pár héttel ezelőtt. Akinek az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy talán mégsem kéne kihagyni az év legfontosabb hazai koncertjét, annak főhetett a feje, hiszen tegnap délután is volt még kétnapos jegy 140 ezerért a Ticketswapon, apró szépséghiba, hogy az első koncert már lement…

A Metallica története a 80-as évek elején kezdődött, és nagy szerencse volt, hogy a petyhüdt Kádár-rendszerben már megindult a nyugati nyitás legalábbis koncertfronton. 1986-ban felejthetetlen estét varázsolt a Népstadionba a népszerűsége csúcsán járó Queen, és megrendezték az első Forma-1-es futamot is a Hungaroringen. Ki ne emlékezne arra, amikor Lázár György, akkori kommunista bábminiszterelnök nadrágjába betűrt nyakkendőben igyekezett jópofizni angol nyelvismeret híján a száguldó cirkusz pápájával, Bernie Ecclestone-nal. 1987-ben érkezett a szintén bombaformában lévő Genesis, és rá egy évre a Metallica az MTK-pályán indította el a Damaged Justice néven futó turnéját, ami annyit jelentett, hogy nálunk volt az élő világpremierje olyan kaliberű számoknak, mint a Blackened, a One és a Harvester of Sorrow. 

E sorok szerzője akkor nyolcadik osztályos volt és 50 kilogramm, de idősebb és testesebb rákoskeresztúri lakótelepi cimboráinak köszönhetően egészen a hatodik sorig előre tudott menni, hogy élete legnagyobb koncertélményét bezsebelje.

viber_kép_2026-06-14_12-34-45-409.jpg

Kicsit sem volt kommersz a Metallica a 80-as években

Ma már nehéz elképzelni, de a zenekar akkoriban teljesen szembement a trendekkel. Az első három albumról például egyetlen videóklip sem készült, tehát hozzánk is úgy érkeztek, hogy nem lehetett őket rádiókból kifigyelni, vagy a Poptarisznyában meghallgatni B. Tóth Laci duruzsoló hangján. Ennek ellenére rendkívül hamar kultikussá váltak, hiszen ennyire erős és konzisztens albumokat senki nem tudott letenni a 80-as években, mint a kaliforniai kvartett. Június 13-án a setlist egyharmadát a második albumuk tette ki, ami 1984-ben jött ki. A zenekar életművének súlyát az is mutatja, hogy a Ride the Lightning nem is a legjobbnak tartott albumuk, de a jelentőségét tekintve mindenképpen az első háromban van a helye.

Visszakanyarodva a mostani koncertekhez, Budapest kifejezetten szerencsésnek mondható, hiszen ahol duplázik az együttes, ott a ritkábban játszott, izgalmasabb dalok is előkerülnek a repertoárból. Ilyen volt például az instrumentális Orion és a The Call of Ktulu, amelyek mindkét koncerten egyértelműen a csúcspontok között voltak. Az előbbi természetesen főhajtás a banda legendás basszusgitárosa, Cliff Burton előtt, akiről Hetfield szóban is megemlékezett, és a pólója is egykori zenésztársát ábrázolta jó pár szám erejéig. A Metallica zenéjében a változatosság már a második albumtól kezdve meghatározó összetevő volt, sokan meglepődtek akkor, hogy miért került fel a lemezre egy ballada (Fade to Black), amikor még a világ egyik legkeményebb zenekarának számítottak. Radikális váltásnak számított a Fekete Album jóval szellősebb és groove-osabb megszólalása is 1991-ben, de az egyértelmű világsztár státuszt ez hozta el számukra. Szombat este sem lehetett mellényúlni az Unforgivennel, a Wherever I May Roammal vagy a zárótétellé nemesült Enter Sandmannel, ami tektonikus hatással ért fel a Puskás Arénában a legutolsó tételként.

Metallica.jpg

Mitől működik ez ennyire hatékonyan több mint 40 éve?

A Metallica zenéjének akkora hatása van a mai napig, ami ép ésszel felfoghatatlan. Elképesztő élmény azt látni, hogy már bőven a 21. században született fiatalokra ez a zene ugyanakkora erővel és katarzissal képes hatni, mint 50-es vagy 60-as arcok körében, akiknek már több mint 40 éve életük része a banda. Hogy egy zenekar ennyire népszerű tudjon maradni ilyen hosszú időn keresztül, az egészen szürreális mutatvány. Ebben nyilván benne van James Hetfield hatalmas karizmája és a mai napig kiváló hangja, Kirk Hammett és Rob Trujillo nagyon szerethető karaktere, és a legkevésbé népszerű Lars Ulrich vicces személyisége és elnyűhetetlensége is. 

A dán dobos még a múlt század végén azt nyilatkozta, hogy úgy szeretnének megöregedni, mint az egyik kedvenc zenekaruk, a Rush tagjai, hogy nem válnak közben nevetségessé. Ez szerencsére összejött nekik, de a Metallica tényleg egy olyan 45 éves történet, amiben a számos nehézség és tragédia (Cliff Burton halála) ellenére, annyi fantasztikus momentum van, amivel ebben a műfajban szinte senki nem veszi fel a versenyt.

A koncertekre visszakanyarodva nagyon nehéz belekötni bármibe is, mert végtelenül magas színvonalú volt mindkét este. Csütörtökön a Pantera hangzása hagyott bőven kívánnivalót maga után, ami semmiképpen nem a banda sara, hiszen az Arénában tavaly februárban úgy szóltak, mint az álom. A Gojira szombaton már teljesen rendben volt, a francia fenegyerekek tökéletes alapozást nyújtottak a folytatáshoz.

Kalapács József értetlenkedett, a Quimbyvel viszont madarat lehetett fogatni

Június 11-én a szokásos Hammett-Trujillo jammelés során egy nagyon vicces, és kifejezetten bugyuta számot sikerült megszólaltatniuk, ami a Pokolgép első lemezén található Totális metál. Fontos szempont lehetett a döntésben, hogy a refrén szövege könnyen kiejthető egy amerikai zenész számára is. A magyar heavy metal zenekar egykori frontembere viszont nehezményezte a dob hiányát. Kalapács urat nyilván nem tájékoztatták arról, hogy ezek mókázások mindig Kirk és Bob duójából erednek, James és Lars ilyenkor nincsenek is a színpadon.

Szombat este viszont hatalmas szintlépés következett a feldolgozott magyar dalok terén. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy előkapták a Quimby egyik leghúzósabb számát (Hoppá), és Hammett olyan díszítéséket tett bele, hogy leesett az állam. Azt az érzést meg nehéz is leírni, amikor az abszolút kedvenc zenekarom a szívemhez legközelebb álló magyar együttes számát játssza kitűnően. A Quimby gyorsan reagált is a közösségi oldalán:

Ennél jobb nem lesz már ez a napunk.

A véradásban is rekord született

A zenekarnak köszönhetően lezajlott Magyarország eddigi legnagyobb véradó eseménye, a Metallica-család tagjai bebizonyították, hogy helyén van a szívük. Az eseményre rekordgyorsan betelt a regisztráció, ami azt jelenti, hogy 2000 rajongó akár 6000 ember életét is megmenheti. A csapat pedig limitált kiadású pólóval és pengetővel hálálta meg a segítséget.

véradás.jpg

Csak az a fránya setlist ne volna...

A setlist viszont az része a koncerteknek, amivel semelyik valódi rajongó nem tud elégedett lenni maradéktalanul. Mivel hivatalosan a 72 Seasons turnéja zajlik három éve, nem volt meglepő, hogy mindkét nap 2-2 dal erről is felcsendült. A Lux Aeterna és a címadó dal kihagyhatatlan, a másik kettő viszont simán felcserélhető. 
Nekem nagyon hiányzott ennek az albumnak az ékköve, az Inamorata, de ez minden idők leghosszabb Metallica-száma, ami a maga 11 és fél percével nehezen illeszthető be a koncertek szövetébe. 

Szerencsémre Varsóban játszották két évvel ezelőtt, ráadásul pont az orrom előtt énekelt Hetfield, szóval ez az élmény elkísér a síromig. A másik kellemetlen meglepetés volt, hogy szombat este egyetlen dal sem csendült fel a Master of Puppetsről, a harmadik pedig a Blackened hiánya volt, amely minden valamire való listában a banda három legjobb száma között szerepel, és nem ok nélkül. Ezt vidáman elcseréltem volna a Whiskey in the Jarral, de sajnos ezúttal sem engem és a barátaimat kértek meg arra, hogy állítsuk össze a felcsendülő dalok listáját…

Miért is háromharmad?

A címben megfogalmazott szó magyarázatra szorul, ugyanis az a 350 szerencsés ember, aki jegyet tudott venni a Magyar Zene Házában tartott könyv- és gitárbemutatóra, amelynek a vendége Kirk Hammett volt, biztosan nem érezte ingerszegénynek a pénteki napot sem. Az érdeklődésre jellemző, hogy erre az eseményre 5 perc alatt kelt el minden jegy. A The Collection című könyv a Metallica gitárosának az ikonikus gitárgyűjteményét mutatja be, izgalmas történetekkel, Ross Halfin eddig nem látott fotóival, valamint két mélyinterjúval kiegészítve. A beszélgetést Dudich Ákos vezette kiválóan, természetesen végig angolul, amiből megtudhattuk, hogy Kirk szívéhez melyik gitárok állnak a legközelebb, és beszélt őszinte barátságáról Ross Halfinnal is, aki 1984 óta fotózza a zenekart. Érdekesség, hogy 2024-ben Varsóban Halfin Metallica-fotóalbumát mutatták be egy moziban, ahol Hammett volt a meglepetésvendég.

Kirk Rob.jpg

A kifejezetten jó hangulatú, oldott beszélgetésen szó esett a gitáros ADHD-járól is, ami az elétében sok gondot tud okozni, abban viszont segítségére volt, hogy ilyen magas szinten megtanuljon játszani a hangszerén. Nem maradt ki Kirk horror iránti rajongása sem, ami az egyik legszebb hathúrosán is visszaköszön, és azt is megtudhattuk, hogy 457 gitárja van összesen. 

Az igazi csattanó viszont az est végére érkezett, amikor betoppant a meglepetésember Robert Trujillo személyében. 

A basszeros bele is kezdett Cliff Burton remekművébe, az Anestesiába, amelyet Kirk még csak wah-pedál hangot imitáló énekhanggal kísért le. Ezt követően azonban kezébe vette az egyik Gibsonját, és nyomtak egy olyan jammelést Robbal, ami egészen unikálissá tette ezt a napot is. Ekkora világsztárokat ilyen közelről látni pár száz ember között a csodaszép Magyar Zene Házában tényleg mesébe illő élmény volt. Összegzésként pedig annyit, hogy ez a három nap olyan szinten varázsolta el a rajongókat, hogy a spanokkal észre sem vettük azt, hogy elindult a labdarúgó világbajnokság, holott nem vagyunk beoltva futball ellen sem…

Fotók: Facebook / LiveNation
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak