Lehet-e kétharmados ellenzéki győzelem?

Az ellenzék kétharmados győzelme jelenti az igazi esélyt a NER felszámolására. De van-e ennek realitása? Vendégszerzőnk, Zalatnay István teológus, filozófus véleménycikkében arra is rávilágít, hogy milyen szempontok figyelembevételével kell alakítania a stratégiáját a Tisza Pártnak a kampányában. 

A politikai esélylatolgatások középpontjában legtöbbször az a kérdés áll, amely konszolidált demokratikus körülmények között evidensnek tekinthető: ki fogja megnyerni a következő választást. A másfél évtizedes Fidesz uralom miatt azonban valójában legalább akkora különbség van egy egyszerű és egy kétharmados többségű ellenzéki győzelem, mint egy újabb Fidesz és egy nem kétharmados ellenzéki győzelem között. Lakmusz papírnak tekinthető ebben a vonatkozásban Lengyelország. Bár ott jóval kevesebb adu van a korábbi kormánypárt, a PIS kezében, mint nálunk és a gazdasági helyzete sokkal jobb volt a kormányváltáskor, mint most Magyarországon, a választások után közvetlenül ugyan megnőtt az új kormánypártok népszerűsége, (volt, hogy szinte kétszeres volt a PIS + az ottani Mi Hazánkkal szemben), most fej-fej mellett állnak, rosszabbul, mint a választáskor. Nem azért, mert súlyos hibákat követtek el, hanem azért, mert a remény kétélű fegyver. Az tette lehetővé a győzelmüket, de gúzsba kötött kézzel nem tudnak eleget tenni a társadalom várakozásainak.

Nálunk még inkább ez a helyzet, és ezért az ellenzék kétharmados győzelme jelenti az igazi esélyt a NER felszámolására. De van-e ennek realitása? Akkor természetesen igen, ha a Tisza jelentős mértékben tovább tud erősödni. Az alábbiakban azonban amellett érvelek, hogy enélkül is elképzelhető a NER lebontását lehetővé tevő eredmény.  

Kiindulópontként feltételezem, hogy lesznek – bár még a korábbiaknál is tisztességtelenebb – de alapvetően szabad választások; vagyis nem romlik addig a helyzet, hogy ne a szavazók szándéka döntsön; továbbá, hogy nyílt erőszakra nem kerül sor a választások után. Bár az elmúlt években sok minden történt, ami néhány évvel korábban elképzelhetetlennek tűnt, azokkal értek inkább egyet, akik szerint a két legrosszabb forgatókönyv nem következik be. 

Kétségtelen, hogy a jelenlegi turbulens nemzetközi és belföldi politikai viszonyok között az előttünk álló hónapokban nagyon különböző folyamatok lehetségesek. A kormány részéről elindult a gátlástalan pénzosztás – illetve, pénz hiányában, még inkább annak ígérgetése – és egy megfélemlítő kampány (erről írtam a Kontroll hasábjain február 9-én A Fidesz új üzenete: Féljetek! címmel; és azóta, sajnos, látványosan haladnak ebbe az irányba). 

Másrészről, a Tisza invenciózus kampánya, országjárása, szavazási kezdeményezése eredményezhet ellentétes irányú folyamatot. De mi várható, ha ezek a tendenciák kiegyenlítik egymást, és alapvető változás nem következik be a politikai erőtérben? 

Ehhez elsőként tisztázandó, hogy most milyenek az erőviszonyok. Bár a közvélemény-kutatások meglehetősen ritkák és bizonytalanok, nagy valószínűséggel állítható, hogy a Fidesz jelenlegi népszerűsége a biztos pártválasztók között legfeljebb alulról súrolja a 40 %-ot, vagy az alatt van néhány százalékkal. (A kormányközeli intézetek azon „kutatásai eredményeiről”, melyek szerint magabiztosan vezet a Fidesz, a nem kormánypárti kutatók egyértelműen azt gondolják, hogy semmi közük tényleges felméréseikhez – a kormánypártiak ugyanezt biztosan tudják.)  

Elemzésem lényege három olyan fogalmi distinkció érvényesítése, amelyeket gyakran nem vesznek figyelembe, különösen is nem együttesen. 

Ezek közül az első distinkció magára a kérdésre vonatkozik. Meg kell ugyanis különböztetni azt, hogy a Tiszának lesz-e kétharmada és azt, hogy a Fidesznek lesz-e a rendszer megváltoztatásához szükséges törvénymódosítások megakadályozását lehetővé tevő egyharmadnyi mandátuma. Ez részben a választási eredmény, részben a politikai érdekek és annak alapján várható döntések függvénye. 

A közvélemény-kutatások szerint az 5 %-os parlamenti küszöb megugrásához a DK-nak és a Mi Hazánknak van jó, a Kutyapártnak némi esélye. Attól függően, hogy mely pártoknak sikerül, az új parlamentben azon képviselők száma, akik nem a két nagy párt valamelyikéhez tartoznak elérheti a 25-öt. 

Ahhoz, hogy a Tiszának önmagában kétharmada legyen, majdnem minden egyéni választókerületben győznie kellene. Ennél jóval kevesebb is – adott esetben a mandátumok „csak” háromnegyedének megszerzése – elég lehet, ha a szükséges kétharmados törvények meghozatalában partner lenne a parlamentbe bejutó többi párt is. Márpedig erre mindegyikük esetében lehet számítani.

Kétségtelen, hogy a Mi Hazánk közelebb áll a Fideszhez, mint a Tiszához, a DK fő tevékenysége pedig egy éve a Tiszával szembeni hadakozás. Azonban mindkét pártnak elemi létérdeke, hogy a Tiszával együtt lebontsák a NER-t. Részben azért, mert a jelenlegi szisztémában ők is pária létre vannak kárhoztatva. Másrészt azért, mert ennek révén érhetnék el az arányos(abb) választási rendszer bevezetését, ami sokkal jelentősebbé tenné parlamenti és általában politikai súlyukat. A választási törvény ilyen értelmű átalakítása elfogadható lehet a Tiszának is, kiváltképpen, ha ez tenné lehetővé a NER lebontását. Ezek olyan erős érdekek, amelyekkel szemben a Fidesz nem tud versenyképes ajánlatot tenni még a Mi Hazánknak sem. (És ugyanezért nem lenne érdemes leszállítaniuk a parlamenti bejutási küszöböt, mert az így esetleg még bejutó pártok szintén érdekeltek lennének a NER lebontásában.) 

Sok minden változhat a következő hónapokban, van, ami biztosan nem; az, hogy a választás legnagyobb tétje, az, hogy marad-e a jelenlegi hatalom vagy nem. Emiatt – ha lényegében marad a jelenlegi választási rendszer – az várható, hogy az egyéni kerületekben a kormány bukását akarók hatalmas többsége az esélyes ellenzéki jelöltre fog szavazni. 

A Fidesznek viszont szinte semmilyen tartaléka sincs. Ennek a feltételezésnek alapja a második distinkció: az, hogy megkülönböztetendő a másodlagos pártszimpátia és az egyéni jelöltek esetében való átszavazási hajlandóság. 

A kis pártok szimpatizánsai között eleve többségben vannak a kormányváltást akarók. A Fideszhez csak a Mi Hazánk szavazóinak nem egésze, de valószínűleg többsége áll közelebb. Lényeges tényező azonban, hogy egy autoriter hatalomtól való megszabadulás vágya sokkal erősebb, mint a mihazánkosoknál az, hogyha kisebb rossznak tekintenék azt, ha maradna a jelenlegi kormány, mintha a Tisza győzne. 2022-ben is elenyésző számban voltak olyanok, akik pártlistán a Mi Hazánkot, az egyénin a Fideszes jelöltet választották. Aligha lesz ez másképpen a következő választáson. 

A többi ellenzéki párt szavazóinál viszont az várható, hogy esélytelen jelöltjük helyett a tiszásra fognak átszavazni; még a DK-sokból is jelentős számban, a többi kis párt szimpatizánsai még inkább. Ha így van, akkor a Tisza-jelöltek jelentős plusz szavazatra számíthatnak, a fideszesek viszont nem. Másképpen fogalmazva: az egyéni jelöltek között kedvezőbb lesz az arány a Tisza javára a Fidesszel szemben, mint listán. 

Abból indultunk ki, hogy mi várható akkor, ha nem lesz lényeges eltolódás a pártviszonyokban. A harmadik distinkció ahhoz kapcsolódik, hogy az erőviszonyok alakulása nem minden választói csoportban azonos. Inkább jellemző az, hogy egy adott párt egyes választói rétegekben tud erősödni, másokban nem, sőt gyengül. A jelenlegi választási szerkezetben a leglényegesebb kérdés az, hogy milyen változások lesznek az egyes településtípusoknál. 

Magyarországon is – mint világszerte elég általánosan – a demokratikus erőké a (nagyobb) városok, a populistáké a vidék. Ahhoz, hogy ne legyen egyharmada a Fidesznek, a Tiszának a kifejezetten vidéki kerületeknek is jó felét meg kellene nyernie. És itt válnak döntő jelentőségűvé a kisvárosokban zajló folyamatok. Erre nézve a közvélemény-kutatások mellett fontos információk olvashatók ki a tavalyi választás óta tartott időközi helyhatósági választásokból. 

Bár azokat sokszor befolyásolják esetleges helyi, személyi tényezők, és ezért gyakran sokkal nagyobb különbség van egy adott pártnak és jelöltjének eredménye között, mint országgyűlési választásnál, egyértelmű trend látszott kirajzolódni már akkor, amikor erről részletesen írtam a Magyar Hangban A protesztszavazás esélye és határai címmel. Azt megelőzően 8 olyan választás volt, amelyeket a most vizsgált kisvárosi választókerületekben tartottak. Ezek közül háromban, annyira gyenge volt a Fidesz, hogy el sem mertek indítani jelöltet. Ahol igen, ott is általában gyengültek, volt, ahol igen nagy mértékben. A nagyobb városokban, Pécsett és Veszprémben valamivel jobban tartotta magát a kormánypárt. Másrészt az is megmutatkozott, hogy az ellenzéki szavazók nagyon egységesen készek beállni egy esélyes jelölt mögé. (Ez alól kivételt Szentes jelentette, ahol közismerten DK-s kötődésű volt az ellenzéki jelölt.) 

Ezek a trendek még erőteljesebben megmutatkoztak az elmúlt hetek két időközi választásán, Pápán és Orosházán, ahol a Fidesz jelöltje – a korábbi 32 százalékkal szemben – mindössze 25, illetve 23 százalékot ért el, méghozzá meglehetősen magas részvétel mellett (különösen is Pápán). 

Ennél aggasztóbb hír aligha létezhet a Fidesz számára. Ez ugyanis olyan eredmény, amelyet a vidéki kerületek jó részében egyszerűen nem tud ellensúlyozni az, ha a falvakban megmarad a Fidesz eddigi biztos többsége. Természetesen ez függ attól, hogy az adott kerületben milyen lakossági részaránya van azoknak a kisvárosoknak, amelyekben a jelzett trend érvényesül. Mindenesetre a jelenlegi választókerületi térkép alapján elég pontosan megmondható, hogy melyek elhódítására van esély a megadott feltételek mellett. (Hozzáteendő, hogy a kerületek határainak átrajzolásával nemigen tud már javítani a helyzetén a Fidesz, mert azok már eddig is a számára lehető legkedvezőbben lettek megrajzolva.)

Ez azt jelenti, hogy ha a nagyobb városokban és a falvakban marad vagy akár némiképpen növekszik is a Fidesz jelenlegi támogatottsága, de a kisvárosokban általánosan érvényesül ez a trend, akkor elérhetetlenné válhat számára a kétharmados ellenzéki többség megakadályozásához szükséges egyéni mandátumszám elérése. Mert éppen a választás végeredménye szempontjából legkritikusabb kerületekben történhet eltolódás a Tisza javára.

Ezért igen fontos kérdés, hogy milyen eredmény születik a következő két hónap időközi választásain az ebbe a települési típusba tartozó kerületekben, amelyek Tiszakécske, Tiszafüred, Hajdúhadház, Mosonmagyaróvár, Barcs. 

Ezek a választások egyrészt megerősíthetik vagy cáfolhatják, hogy valóban általános trendről van-e szó, másrészt az utóbbi kettő éppen olyan országgyűlési egyéni választókerületbe tartozik, (Győr megyei 5. és Somogy megyei 2.), amelyeket el kellene hódítania az ellenzéknek a Fidesztől ahhoz, hogy utóbbinak ne legyen egyharmadnyi mandátuma az új országgyűlésben. Nem elfelejtendő az sem, hogy mivel a Tisza sehol nem indít jelöltet, az ellenzéki jelölt eredménye a minimumát jelenti annak, amennyit egy tiszás jelölt érhetne el, illetve feltehetőleg fog elérni az országgyűlési választáson. 

Ez az összefüggés mindenesetre fontos szempont lehet arra nézve is, hogy milyen stratégiát érdemes folytatnia a Tisza pártnak, milyen hangsúlyokat érdemes felerősítenie kampányában, hogyan érdemes felhasználnia a rendelkezésére álló szűkös forrásokat.

Zalatnay István teológus, filozófus, a Határon Túli Magyarok Hivatala volt elnökhelyettese

(A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Kontroll szerkesztőségének álláspontját.)

Fotó: Facebook / Magyar Péter