A maglaji ütközet, 1878. augusztus 3. – magyar veszteségek Boszniában

1878 nyarán a nagyhatalmak jóváhagyásával az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege megszállta Bosznia-Hercegovinát, amely államjogilag az Ottomán Birodalom része volt. A báró Philippovich táborszernagy parancsnoksága alá beosztott (4 hadosztály és 2 dandár) haderő előzetes megszállási terve nem kalkulált a török hadsereg részéről ellenállással, az kis túlzással egy menetgyakorlat terve volt. A főerők, mintegy 25000 katona, a horvátországi, Száva-parti Brod környékén gyülekeztek, július 29-én lépték át a határt, és a tervek szerint a Bosna folyó völgyében szűk két hét alatt érték volna el Szarajevót, a Doboj-Maglaj-Zepce-Zenica-Szarajevó vonalon.

Hat napig nem is történt semmi különös. A 7. huszárezred 5. százada (nagyrészt magyar nemzetiségű katonákkal feltöltve) felderítést végzett a főerők előtt a folyóvölgyben, előkészítve a bevonulást és megszervezve a csapatoknak szükséges élelmiszerek megvásárlását. Másodikán érték el Maglajt, ahol a lakosság békésen fogadta a csapatokat és késznek mutatkozott az élelmiszerek eladására is. Másnap a század tovább haladt dél felé. 

Ekkor és ott ütközött az egész megszálló hadsereg az első ellenállásba. Nem a török katonaság, hanem helyi, nagyobb részt bosnyák felkelők lőttek a felvonuló huszárokra – és az önrendelkezési elv mellett ebben legalább akkora szerepe volt az élelmiszerre szánt húszezer forintnyi pénztár megszerzésének lehetősége is. 

Amikor azok visszavonultak volna az épp elhagyott Maglaj irányába, az út egyik szűkületében be is kerítették őket. Az úton szabályos rendben visszavonuló huszárság jó célpontot adott a felkelők lövészeinek, és mire a parancsnokok vágtát vezényeltek, már érzékeny veszteséget szenvedtek. 

A század egy része oldalt kitörve az erdőkön át veszteség nélkül jutott vissza a saját csapatokhoz, más része az út mentén harcolva jutott át Maglajon és vonult vissza északabbra Kosnáig (nem tévesztendő össze az északkelet-erdélyi Kosnával). Az idáig felvonuló felkelőket a főerők gyorsan visszaverték és immár három oszlopban (az úton és a két szomszédos gerincen) támadva 5-én elfoglalták Maglajt, és négy további csetepatétól zavartatva végül a megindulástól számított három hét múlva, augusztus 19-én vonultak be Szarajevóba.

Nem meglepő, hogy a felkelők az első ellenállásra épp Maglajnál vállalkoztak. Itt húzódik egyrészt (és húzódott nagyjából akkor is) a szerb ortodoxok és a bosnyák muszlimok közti belhatár, és itt lép ki a Bosna folyó a szűk völgyből a szávai síkságra – vagyis itt lép be a szarajevói főút a hegyek közé. (Még csak épül itt az autópálya, tehát Szarajevó felé autózva ez ma is könnyen megtekinthető).

Ezt és a bosnyák-szerb határon is folyt első világháborút követően magyar történelemben volt még egy „majdnem boszniai” felvonás. 

1941 áprilisában, a délvidéki erőszakos bevonulás (április 11-13) végén a német hadvezetés azt kérte, hogy a honvédség Gyorshadteste kapcsolódjon be a boszniai felvonulásba. A seregtest fel is vonult a Dráván át a Szávához és épp megkezdte volna az átkelést, amikor jött a német elöljárók parancsa: a jugoszláv fegyverletétel miatt az akció lefújva. Így 1878 és 1914 után végül 1941-ben nem volt újabb magyar katonai áldozat Boszniában.

Aki idáig olvasta, talán sejti, hogy miért írom mindezt. Magyar Levente külügyi államtitkár 2025. április 9-én azt nyilatkozta, hogy a boszniai Szerb Köztársaság népe konfliktus esetén számíthat Magyarországra. Nem részletezte, hogy ez mit jelent, de korábban a TEK már számottevő kontingenssel vonult fel a boszniai szerb entitás területén. Reméljük, hogy most idáig nem fajulnak az események, mert a Szarajevóba vezető főút ma is arra megy, mint 150 éve, a bosnyák-szerb belhatár pedig ma is ugyanott húzódik a hegyek lábánál.

Fotó: Wikipedia