„Nagy segítség ez a magyar családoknak!” - Tervgazdaság kicsit másképp?

Tavaly a magyar háztartások fogyasztása volt a legalacsonyabb az Európai Unióban az Eurostat adatai szerint. Vendégszerzőnk, Bajkó-Sokoray István elemzéséből kiderül azonban az is, hogyan alakultak az Orbán-kormány elmúlt 10 évében az élelmiszerárak az átlagbérek növekedéséhez képest.

Nemrég jöttek ki az Eurostat adatai, melyek szerint „2024-ben is a magyar háztartások fogyasztása volt a legalacsonyabb az EU-ban”. Valószínűleg nem véletlenül. Mostani írásom keretei közt először a 2014 és 2024 között tapasztalható inflációval foglalkozom. Azon belül is elsősorban az élelmiszerek áremelkedésével. Kicsit szubjektívebben a megszokottnál, konkrét termékeket vizsgálva. Majd röviden rátérek a reálbérek növekedésére. Mindezt elsősorban a KSH adatai alapján. Amelyek – sajnos – ma már nem a legmegbízhatóbbak, de a végére így is viszonylag valós képet kapunk a vizsgált időszak változásairól. 

Olyan új kifejezéseket tanulhattunk az elmúlt években, hogy „ársapka” meg „árrésstop”. Gondoltam, szétnézek kicsit ezen a téren. Ráadásul, aki szokott néha élelmiszert vásárolni – velem ez rendszeresen előfordul –, annak egészen biztosan az is feltűnt, hogy az állami beavatkozások ellenére némileg megszaladtak az árak az elmúlt években. Volt némi infláció. Kicsit komolyra fordítva a szót, arra voltam kíváncsi, hogy az általunk alapélelmiszernek tekintett termékek árai mennyit, hogyan változtak az elmúlt években. Ennek néztem utána és próbáltam meg összegezni az adatokat. A jobb átláthatóság érdekében – ahogy erre már fent is céloztam – kifejezetten az elmúlt jó 10 év árnövekedéseire koncentráltam. 

De jöjjön előbb egy kis felvezetés. Jól emlékszem, még amikor hazánk európai uniós csatlakozása idején arról ment a vita, hogy mikor érhetjük végre utol az osztrák életszínvonalat. Hogy mikor sikerül majd beérni azt a nyugatot, amihez akkor – újra – csatlakozni készültünk. Azért is volt ez különösen érdekes epizód, mert hiszen tizenegynéhány évvel korábban azért hagytuk magunk mögött az államszocialista rendszert, mert szerettük volna a nyugati életszínvonalat, viszonyokat itthon is megélni. Sokak számára így nagy csalódást jelentettek a rendszerváltozás utáni évek, és annál nagyobbak voltak a várakozások az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán. Erre sok tekintetben minden okunk meg is volt, hiszen az akkor az együtt csatlakozó tíz kelet-európai ország élbolyához tartoztunk, többek közt gazdasági tekintetben is. 

Aztán jött a 2008-as gazdasági válság, majd 2010-tól a Fidesz került kormányra. Új gazdasági irányt, egyfajta protekcionizmust hirdetve, legalábbis papíron. Ekkor került elő az új nemzeti nagytőkések fontosságáról szóló gondolat is, de ez egy másik történet, amely csak közvetetten kapcsolódik ide. A korábbi évtizedekben – az Antall-kormánytól kezdődően – hangoztatott „tudás alapú társadalmat” felváltotta egy új törekvés. Amelyet legjobban úgy lehetne összefoglalni, hogy „mi legyünk Európa összeszerelő üzeme”. 

Ennek keretein belül kezdték komoly pénzekkel támogatni a „hazai” autó- majd akkumulátoripart. Közben az oktatási rendszert nagyban átalakították, az egyetemi férőhelyek száma folyamatosan csökkent, lejjebb vitték a tankötelezettség határát, jöttek a szakiskolák, a technikumok és így tovább. A középosztály, az értelmiség pedig elkezdett külföldre menni.  Miközben a bérek egyre kevésbé nőttek, az árak pedig egyre gyorsabban. Köszönhetően a rejtett, majd kevésbé rejtett inflációnak. 

De nézzük a számokat, a konkrét árakat, hogy mi mennyibe került 2014-től – átlagok alapján – és mennyibe az elmúlt időszakban. Azért nem fogyasztóár-indexet, illetve fogyasztói kosarat vizsgáltam, mert ezek összetételén –szándékosan – annyit variáltak, hogy követhetetlen legyen. Vágjunk a közepébe és kezdjük a mindennapi kenyérrel. 

2014-ben 1 kilogramm „fehér kenyér” átlagosan 271 forintba került, a „félbarna” 230 Ft-ba. Előbbi 2024-ben már 881 Ft, utóbbi 734 Ft. Maradva a pékáruknál, egy darab zsemle 19 Ft volt, tavaly pedig már 66 Ft. Az alábbi táblázatba gyűjtöttem különböző termékeket, lehet kicsit böngészni. Itt is jól látszanak a változások.

A kenyér ára több mint 200%-kal növekedett. A tej 83%-kal lett drágább, a párizsi 110%-kal, és így tovább. De itt épp a legkiemelkedőbb a trappista drágulása, nem véletlenül találkozhattunk ezzel olyan sokszor a közösségi médiában. De a szintén alapélelmiszernek számító krumpliért is átlagosan 176%-kal kellett többet fizetnünk tavaly, mint 2014-ben. 

Megszokhattuk az elmúlt másfél évtized alatt, hogy a valódi gazdasági vagy egyéb közpolitikai döntések során a tényleges lépések helyett mindennél fontosabb lett a propaganda. Vagyis a látszat. Jó példát jelent ilyen tekintetben az olyan intézkedések bevezetése, mint az „ársapka” illetve „árrésstop”. Amelyek a régi pártállami időket idézik. Azzal a hatalmas különbséggel, hogy a mostani piaci szereplők – igaz, hogy kénytelenek az adott termékeket olcsóban adni, de cserébe – egyéb termékeik árainak növelésével nyilván megkísérlik minimum a veszteséget visszahozni. 

Így összességében ezeknek az intézkedéseknek árfelhajtó hatásai vannak, amelyek inkább növelik a lakosság terheit, valamint az inflációt. Tehát a valóságban a propaganda kedvéért meghozott döntésekkel gyakorlatilag mindenki veszít!  A végeredményt tekintve az állampárt is. Szocializmus a piacgazdaság keretei közt? Azért abszurd az egész, mert egy hasonló kísérletet láttunk már itt Kelet-Európában. Negyven évig tartott, és pont abba, pont azért bukott meg, amivel most is próbálkoznak. 

Itt egy másik táblázat. Ebben már kevésbé a klasszikus alapélelmiszereken van a hangsúly. Feljebb láthattuk, hogy az alma 141%-kal került többe, mint korábban. A görögdinnye ára 192%-kal növekedett. Az is jól látszik, hogy a tejtermékek drágulása különösen nagymértékű. 

A rizs ára több mint 150%-kal lett magasabb, a bab is a duplájába kerül, mint 2014-ben. De olyan – már eleve drágább – élelmiszerekért, mint a téliszalámi vagy a szárazkolbász is sokkal többet kell fizetni. Előbbi ára átlagosan 53%, utóbbi 81%-kal növekedett. Hosszan sorolhatnám. Eleve – ahogy már utaltam rá – ez egy viszonylag szubjektív válogatás, viszont szeretném hangsúlyozni, hogy nem az alapján állítottam össze a két adatsort, hogy mely termékek ára növekedett kiemelkedően. Sokkal inkább az játszott szerepet, hogy én magam a családom számára mit vásárolok rendszeresen. Persze, ilyen tekintetben – sajnos – például bizonyos cukros üdítőket és rágcsálnivalókat is szerepeltetnem kellet volna. De ezekre vonatkozóan a KSH adatbázisában nem szerepeltek adatok. Lehet, hogy azért is, mert ezek alapján még jobban érzékelhetőek lettek volna a kormányzati intézkedések árfelhajtó hatásai. 

Mielőtt rátérnék a fizetések növekedésére főzzünk egy kicsit. Már így elméletben. Vegyünk egy egyszerű rakott krumplit. Sajt nélkül, nehogy átlépjünk a luxusételek világába. Mondjuk, hogy szükségünk van 2 kg krumplira, 250 gramm kolbászra, 8 db tojásra és 450 gramm tejfölre. (Nyilván, só és bors is kell bele, de ezzel most nem bíbelődjünk.) Mindez 2014-ben 1719 forintunkba került volna. 2024-ben pedig 3705 Ft-ba. Ez így 116%-os növekedést jelent. 

Eddig akkor az élelmiszerek árnövekedéséről. Mint láthattuk, nem foglalkoztam lakhatással, rezsivel, benzinárral vagy éppen műszaki vagy egyéb cikkel vásárlásával. Pedig példának okáért a kormány nagy „rezsi hazugsága” egy külön írást is megérdemelne. 

De, hogy korrekt legyek, nézzük meg most ezzel párhuzamba állítva az elmúlt jó 10 év átlagbér növekedését is. Ami persze – nem kicsit – félrevezető lesz, de erre még kitérek. A bruttó átlagkereset 2014-ben 237 700 Ft volt. 2024-ben pedig 646 800 Ft. Ez így 172%-os növekedést jelent. Ami önmagában nem is volna kevés. Csakhogy, és most jön a lényeg. 

Egyfelől, ehhez hozzá kell tenni, hogy az átlag jövedelemben ott van az állami cégek, különböző hivatalok, kormánytagok, államtitkárok, képviselők, illetve például a multinacionális nagyvállalatok és pénzintézetek vezetőinek kiemelkedően magas fizetése is. Amelyek jócskán felhúzzák az átlagot. Hiszen tudjuk jól, hogy az a bizonyos „olló” – amely a szegények és gazdagok közti jövedelemkülönbségeket mutatja – az elmúlt években igen csak tovább nyílt. Azt hiszem nincs olyan közgazdász, sem társadalomtudós kollégám, aki ezt vitatná. 

Másfelől, – és ez talán még fontosabb a jövedelmek átlagát tekintve – az IMF hivatalos adatai szerint a magyar feketegazdaság, aránya 25%. Ami azt jelenti, hogy sok esetben pont a szerényebb jövedelmű ágazatok fizetéseinek jó része egyáltalán nem szerepel az átlagbérben. 

Viszont az élelmiszerek tényleg sokkal többe kerülnek, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt. Amit mindenki a saját pénztárcáján keresztül érezhet. A statisztika, az átlagbér növekedés pedig a legtöbbeknek igen kevés vigaszt jelent a pénztárnál állva. Az árak növekedését figyelve, adja magát a kérdés: biztos, hogy olyan „nagy segítség ez a magyar családoknak”? 

Szerző: Bajkó-Sokoray István okleveles politológus, független önkormányzati képviselő 

Fotó: Pixabay