Az MSZP főbűne: sosem tudott beszélni a választókkal

A Magyar Szocialista Párt bejelentette: százkét választókerületben indulnak a 2026-os országgyűlési választásokon. Magyar Péterre és Hadházy Ákosra sem kívánnak ráindulni, továbbá fenntartják annak lehetőségét, hogy más körzetekben is visszalépjenek majd a jelöltjeik. 

Az MSZP tárgyalásra hívta az összes olyan pártot, amely 2022-ben mandátumot szerzett, és jelezte, hogy önállóan indul a jövő évi választásokon. Így tehát a Tiszával nem fognak tárgyalni. Állításuk szerint nem a kormányváltást kívánják gátolni, hanem a baloldali szavazókat szeretnék képviselni. Úgy gondolják, hogy jelenleg ők az egyetlen baloldali alternatíva.

Kényes helyzet ez; úgy készültem, hogy nekrológot írok a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik legnagyobb pártjáról. Azt a bejelentést vártam, hogy – a Momentum Mozgalomhoz hasonlóan – nem vesznek részt a jövő évi választásokon. Naiv voltam. Részben azért is, mert alapvetően félreértettem a Magyar Szocialista Párt működését. Hiába a mostani döntés, mégis megpróbálok átfogó képet adni arról, miért jutott el a párt oda, hogy mára többször is nulla százalék körül mérik őket.

Egy dolgot fontosnak tartok tisztázni. Ahogyan korábban Gyurcsány Ferencről is megírtam, a Magyar Szocialista Pártról is azt állítom: az egyszeri döntéseken túl valójában soha nem volt baloldali. Talán az utolsó valóban baloldali lépésük a száznapos program volt. Ezt követően először neoliberális irányt vettek, Tony Blair harmadikutas reformját követték, majd fokozatosan irrelevánssá váltak. Döntéseiket egyre inkább a politikai túlélés ösztönös igénye határozta meg. A legnagyobb kritikám itt jelenik meg: az MSZP a saját állítása szerint baloldali, szociáldemokrata párt volt, miközben képtelen volt az emberekhez szólni, velük beszélgetni.

A politika alapvető lényege az érdekek becsatornázása; ez már a görög poliszok óta így van, ahonnan a szó is ered. Ha az MSZP aranykorát vizsgáljuk, azt látjuk, hogy folyamatosan felülről lefelé próbálták társadalmasítani a reformjaikat. Nem igyekeztek beszélgetni az emberekkel, és hozzájuk beszélni sem tudtak. 

A kettős állampolgárságról szóló vita jó példa erre: a karakán szocialista álláspont megérvelése helyett inkább sötét jövőképet próbáltak felvázolni, ami sokak szerint alapjaiban kettétörte a magyar társadalmat. Szerintem is. Beszélhetünk itt akár az őszödi beszédről vagy a szociális népszavazásról is. Mindig ugyanarra jutunk: reformötletek, kommunikációképtelen, riogató kormányzás, és választók, akik elhagyva, átverve érzik magukat.

Majd eljött 2010: a Mesterházy Attila vezette párt jelentős vereséget szenvedett egyéniben és listán is. A párt renoméja megtépődött, hitelességét elvesztette. A valóság az, hogy a Magyar Szocialista Párt ezt soha nem próbálta újraépíteni. A 2014-es választások előtt még volt egy felfutás: Bajnai Gordonnal közösen a közvélemény-kutatásokban olykor meg is előzték a Fideszt. Ennek ellenére feltétlenül szükségesnek tartották, hogy a már akkor is erősen megosztó Gyurcsány Ferencet bevonják az összefogásba. A választók nem igényelték ezt; a Demokratikus Koalíció támogatottsága ekkor minimális volt, mégis meglépték.

Itt merül fel a másik problémám: az MSZP számára a politika mindig a klasszikus, dohányfüstös hátsó szobákat jelentette. A politizálás számukra hatalommaximalizáló eszköz volt, nem pedig érdekképviselet. Egyetlen érdeket képviseltek: a sajátjukat. 

Az ilyen politikai működés generálta azt az apátiát, amelyet a Tisza Párt 2024-től kezdve sikeresen használt ki. Ez lett volna az MSZP utolsó esélye arra, hogy felismerje: az utcán is lehet politizálni. Lehet járni az országot, beszélgetni a választókkal, kézfogásról kézfogásra haladni. Magyar Péter ezt teszi, és működik neki. Ehhez képest a szocialisták részéről ez a fajta jelenlét elmaradt; helyette újabb háttéralkukat láthatunk.

Ha nem az emberekhez beszélsz, nem fogod őket érdekelni. Bármennyire leegyszerűsítőnek tűnik ez az állítás, meglátásom szerint valóban ilyen egyszerű. A Magyar Szocialista Párt fő bűne tehát kettős: egyrészt képtelen volt a választókkal párbeszédet folytatni, másrészt a politizálás számukra a mindenáron való túlélést jelentette. Ironikus módon éppen ez az, ami miatt a kutatások szerint a megszűnés szélére kerültek.