Piknikhangulat és mosolygó emberek – Országjáráson a Kontroll

A közmondás is úgy szól, hogy aki korán kel, az keveset alszik. 4:30, gyors tusolás és irány Ráckeve. Nagyon imádom. Egy bájos ékszerdoboz és a Duna… Leírhatatlanul gyönyörű a felkelő nap fényében. Legszívesebben leraknám a kocsit, szereznék egy pecabotot és estig csak tátanám a számat a látványra. Fenséges.

Ehhez képest a hévsínek melletti téren reggel hétre moccanni sem lehet. Mondom reggel hétre. Hétköznap. Munkaidőben. Orbánék ezért a fél Kubatov-listát feldúlnák és legalább hét busznyi fizetett bértapsolót hurcibálnának ide, hogy ezt abszolválják. Itt meg busz sehol. Csak lelkesedésből, önként érkező emberek. Ők erre áldozzák a szabadidejüket. 

Ha már áldozat: a közelben lévő cég irodájának kiskonyhájában a tulaj minden érkezőnek saját kezűleg készít kávét. Ingyen. Nem kétséges, hogy a kormány igazságügyminisztere fél órás elemzést követően kiderítené a kávéról, hogy a norvég alap fedett ügynökei által kiképzett ukránok csempészték az országba az EU finanszírozásával. Lehet a dologban valami, mert a kávé után fél óráig azt mormoltam magam elé, hogy „Slava Ukraini”, természetesen dél-luxemburgi tájszólással, miközben középkori viking dalocskákat dúdoltam. 

Mindenesetre kávézás közben kedves vendéglátóm jót beszélget egy sportvezetővel és közösen győzködik egymást, hogy nem szoktak politizálni, mert az az üzlet halála, de aztán mindkettő eldicsekszik a korábbi kormányoldali, legfelsőbb körökig elérő szoros kapcsolataikkal, amit durván másfél éve sutba dobtak. Depolitizáltság ide, távolságtartás oda, mára úgy érzik, hogy amivé tette az országot a Fidesz, azt már nem tudják elfogadni. Ahogy a sportvezető mondja, nem a finanszírozással van a gond – habár az is indokolatlan méretű és eloszlású –, hanem a rendszerrel, ami a sport halála. Meg úgy általában mindennek. 

A mesés Ráckevéről átruccanok Dabasra, ahol a gazdagság sugárzik a településről. Gyönyörű épületek, szépen rendben tartott utak, szóval a jólét jelei mindenfelé. Mégis egy jó kávéért igen sokat kell gyalogolni, mert a Google-ban szereplő és nyitvatartónak megjelölt kávézó, bisztró zárva vagy hetente csak három napot van nyitva. Egészen új értelmet nyer a látszatgazdagság. Ezek után nem meglepő, hogy itt is megtelik a rendezvényre kiszemelt tér. Munkaidő, reggel 9,30. Becs’ szavamra nem értem.

Amúgy ugyanez – mármint tömeg - van Cegléden is a kedvenc piacom melletti téren. Most a lángost kihagyom, pedig zseniális, mert épp egy bajszos úrral társalgok arról, hogy a helyi „közintézményben” a takarító azt nézegeti, hogy ki megy el délidőben a rendezvényre ebédre hivatkozva. Mindig is sejtettem, hogy beépített ügynökök végzik a munkájukat a közhivatalokban. Rákosi elvtárs a kommunista túlvilágon ütemesen tapsol. A bajszos úr arról is beszámol, hogy a környékbelieknél látványos pálfordulás mutatkozik a Facebookon is: aki eddig nagy hangon éltette a Fideszt, az mára ugyanilyen vehemenciával áll ki a Tisza mellett. Mintha csak valami általános elégedetlenség lenne úrrá a városban, amit jól példáz a tömeg a téren. Mindezt úgy érte el a Tisza, hogy itt is sokan azért nem mentek el, mert féltették az állásukat. Az óvatosság errefelé életbevágó.

És ez az óvatosság emelkedik hetedik hatványra Nagykátán. Megéheztem, ebédvágyam lett. Végül is dél van. Az utca egyik részén három étterem, ebből kettő szemmel láthatóan már régóta bezárt. A harmadik ugyan nyitva, de konkrétan egyetlen vendég árválkodik benne. Megismétlem: dél van, kifőzde, ebédidő. Sehol senki. Mintha kiírták volna, hogy „ide ne gyere”. 

Az eladólány pont annyira hallgatag, mint az üres étterem. Semmivel sem lehet társalgásra bírni, pedig azt tudakolnám, miért zárt be a másik két étterem. A saját forgalmukról is nagyon visszafogottan beszél: vannak jó és rossz napok. Nagyon remélem, hogy ez az utóbbi. Az egy szem vendég sem szószátyár típus. „Biztos sok a megrendelésük” – magyarázza a magyarázhatatlant. A szomszédos fagyizóban is pont ennyire közlékeny az eladólány. Fortélyos félelem igazgat.... 

Nagykáta full fideszes, az önkormányzatban szinte csak fideszes képviselő van. A Tisza rendezvénye mellett elhaladó kocsiból „Hajrá Fidesz” felkiáltás hangzik. Mégis, a népek egyre csak gyűlnek. Egy valamikor erősen jobbikos, jelenleg tiszás aktivista nagy hangon magyarázza, miért történt velem az előbbi eset:

„Ezt tették a vidékkel „ezek”. Akárhová mész itt a környéken ugyanezzel találkozol: működésképtelen vállalkozások, miközben a kivételezettek ellopják az emberek pénzét. Nézz körbe: azért nincs az utcán senki, mert nincs pénze. Ezért üres a kifőzde, ezért mennek tönkre a vállalkozások. Ez nem alföldi sajátosság, ez mindenhol jellemző. Az emberek pedig félnek bevallani, hogy tönkrementek. Az ugyanis szégyen. Takargatják a szegénységüket, mint a foltos ruhát. Van egy kőgazdag elit, a középosztály megszűnt létezni, és vannak a lecsúszottak, akik hónapról-hónapra élnek, egyre nehezebben. Ha itt nem történik változás egyhamar, akkor kiürül a vidék. Én is Salzburgba járok dolgozni építési középvezetőként, mert itthon lehetetlenség megélni. Pontosabban úgy élsz, hogy egy kifőzdei ételt is százszor meggondolod, hogy kifizesd a fizetésedből. Viszed a hazait és otthon iszod meg a bolti sörödet. Szerinted, hogy lesz így közösségi élet? Én nem ilyen Magyarországot akarok.”

Egy büszke „Kitartás!”-sal búcsúzik, amitől végigfut a hátamon a hideg. Aztán átgondolom, hogy mit mondott és elgondolkozom. Ha valaki szellemiségében leginkább a szoftnáci Mi Hazánk értékrendjét hordozza magában, aminek egyik jellemvonása a túlfűtött hazaszeretet, ami árad a mondataiból, akkor egyre inkább nem értem a Mi Hazánk szavazóit. Vajon miért támogatják a Fidesszel kokettáló vezetőségüket, miközben ők maguk is látják, hogy mivé lett az ország? Ha egy „Kitartással” búcsúzó honfitársuk tiszássá lett a haza védelmében, akkor ők hogy tudnak kollaborálni a nemzetvesztő Fidesszel? Mire idáig jutottam a gondolataimban, addigra terelni kellett a tömeget az útról, mert zavarták a forgalmat. A cső fideszes Nagykátán. Úgy tűnik sokan lettek, akiket nem a fortélyos félelem igazgat.

Gyömrő viszont már a bemutatkozáskor felvidított: a verőfényes napsütésben piknikhangulat van fagyival és teljes családos jelenléttel. Totyogó gyerekét fagyizó felé terelő anyuka, kiflit majszoló unokájának cipőcskéjét megigazító nagypapa, fagyit közösen nyaló szerelmesek és valami irdatlan nagy tömeg. Az idős hölgy a tömegtől távolabb meséli, hogy jobb híján a mihazánkos polgira szavazott, de már megbánta. 

„Sokan panaszkodnak rá a hivatalban és piszlicsáré ügyekkel foglalkozik a valódi problémák helyett. Jó, megértem, hogy nincs pénz, de hát a képviselők fideszesek, miért nem erőszakolják ki a város támogatását a kormánytól? Hiszen ugyanaz a banda, megbeszélhetnék egymással, hogy adjanak pénzt a fejlesztésekre, de mégsem csinálnak semmit sem. Nagyon elegem van belőlük. Hát milyen ember az ilyen, aki a saját városáért sem hajlandó küzdeni? Akkor minek ment képviselőnek? Az ingyen pénzért?”

Dúlva-fúlva, dohogva mondja a magáét, de nincs egyedül, mert a mellette állók is bólogatnak. Szerencsére a többség mosolyog. Bizakodnak. Lelkesek. Hisznek a változásban. Egy srác vigyorogva mondja a haverjának: „Már csak öt nap!” És csattintanak rá egy high five-ot.

Szerző: Nemes György