Ma 08:48

Ezt mondta be az állampárti közmédia 68 éve

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Ezt mondta be az állampárti közmédia 68 éve

Mit, mikor és milyen narratívával tudott meg az ország nyilvánossága 1956. október 23-án az akkori közmédiából? Szó szerinti szemelvények az akkor még nem szabad Kossuth Rádió napi adásfolyamából.  

10:00

„A MDP Központi Vezetőségének küldöttsége jugoszláviai útjáról ma reggel visszaérkezett Budapestre.”

Lapszemle: „A Szabad Nép kiemeli, hogy az egyetemi diákok vállvetve együtt akarnak harcolni a munkás és paraszt fiatalokkal.”

fortepan_56202.jpg
(Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja első titkára.)

12:53

Rendkívüli jelentés (a déli cigányzenét megszakítva a következő közleményt olvassák fel)

„A Belügyminisztérium közleménye: a közrend zavartalan biztosítása érdekében a Belügyminisztérium nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez.” (Piros László belügyminiszter)

14:23

A Belügyminisztérium közleménye: „Piros László belügyminiszter a kihirdetett utcai gyülekezési és felvonulási tilalmat feloldja.” (rövid szünet, majd gong) „Ma este húsz órakor Gerő Ernő elvtárs, az MDP Központi Vezetőségének első titkára beszédet mond.”

fortepan_128734.jpg
(Tüntetők vonulnak a Bem térre.)

19:30

„Nemzeti színű lobogók, piros-fehér-zöld kokárdás fiatalok, Kossuth-nóta, Marseillaise, Internacionálé – így jellemezhetjük színekben és címekben az októberi tavaszban új március 15-ét ünneplő Budapestet. Ma délután hatalmas ifjúsági demonstráció zajlott le fővárosunkban. (…) Már az idén február óta, de talán úgy is mondhatjuk, hogy 1953 júniusától mind hangosabban követelik a munkások, parasztok, tisztviselők, diákok, írók, újságírók hazánk gazdasági, politikai életének helyes szocialista alapokra helyezését. Követelik, hogy tisztítsák meg attól a sok bűntől, hibától, amellyel Rákosi Mátyás, Farkas Mihály és más vezetők beszennyezték a szocializmus szent eszméit. (…) Budapest egyetemistái pedig ma közösen tüntettek. Először csak ezrek voltak, de hozzájuk csatlakoztak ifjú munkások, járókelők, katonák, öregek, középiskolások, kalauzok, tízezrekké nőtt a hatalmas emberfolyam. Jelszavaktól zengtek az utcák, Bem-apó és Kossuth népe ment együtt, kéz a kézben. Új vezetést akarunk, Nagy Imrében a bizalmunk, éljen a népi hadsereg stb. Zeng, zúg a kiáltás.”

20:00

„Kedves hallgatónk, közvetítjük Gerő Ernő elvtársnak, az MDF Központi Vezetősége első titkárának beszédét.”  

Gerő Ernő: „Következetes harcot folytatunk a sovinizmus, az antiszemitizmus és minden egyéb reakciós, népgyűlölő, embertelen irányzat és nézet ellen. Ezért elítéljük azokat, akik ifjúságunk körében a sovinizmus mételyét igyekeznek terjeszteni, s a demokratikus szabadságot, amelyet államunk a dolgozó népnek biztosít, nacionalista jellegű tüntetésre használják fel.”

fortepan_141573.jpg
(Nagy Imre egyeztet a parlamentben, a kép jobb szélén Sinkovits Imre színművész, ő szavalta délután a Nemzeti dalt a Bem téren.)

22:03

„Budapesti fiatalok ma délután a Parlament elé vonultak. Az esti órákban Nagy Imre elvtárs szólt a fiatalokhoz – Nagy Imre elvtárs jelenleg tárgyal az ifjúsági küldöttektől és több képviselővel.”

22:22

„Kedves hallgatóink! Rendkívüli hírt közlünk:

Az MDP Politikai Bizottsága a helyezt értékelésére és a teendők megbeszélésére azonnal összehívta a Központi Vezetőségét.”  

(forrás: A forradalom hangja, Magyarországi rádióadások 1956. október 23.-november 9., SZÁZADVÉG FÜZETEK 3, Budapest, 1989. A kötet szerkesztői között volt Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés jelenlegi elnöke) 

Címlapkép: Tüntetés a Bem téren

A címlapkép és cikkben szereplő képek forrása: Fortepan