Stumpf István: "Nem ártottak a Fidesznek az ellenzékben töltött évek"
Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere a KÉRI KÉRDI című műsorunkban az 1998 utáni koalíciót törékenynek nevezte, és azt is elmondta, hogy szerinte mi vezetett a Fidesz 2002-es vereségéhez.

Folytatódott a KÉRI KÉRDI című műsorunk tematikus sorozata, amelyben Kéri László politológus a rendszerváltás utáni kormányok történetét dolgozza fel az egykori miniszterek és kulcsszereplők segítségével.
Ezúttal Stumpf István, az első Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának vezetője emlékezett vissza az akkori viszonyokra, és az 1998-ban alakult Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormány működésére.
Az egykori kancelláriaminiszter beszélt a Fidesz és a Független Kisgazdapárt törékeny koalíciójáról, a kormányzati kommunikáció megreformálásáról és a tb-önkormányzatok megszűnéséről, de Princz Gábor Postbank-vezér tevékenységéről is. Stumpf István elmondta azt is, mit gondolt arról, amikor kiderült, hogy Simicska Lajos lesz az APEH elnöke. A beszélgetés során emellett szóba került Magyarország belépése a NATO-ba és az Európai Unióhoz való csatlakozás felkészülési időszaka is.
A teljes adás itt nézhető vissza: