Ma 11:15

Kiemelt beruházás lett a TEK bővítése a Hős utcában

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Kiemelt beruházás lett a TEK bővítése a Hős utcában

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítja a kormány a Terrorelhárítási Központ építési projektjét – jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet. A döntés egyik célja, hogy a bontási munkálatok, továbbá a későbbi építkezés gyorsabban és hatékonyabban valósulhasson meg.

A rendeletet Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte, ebben rögzítik, hogy a TEK bővítésével kapcsolatos közigazgatási ügyekben minden érintett szakhatóságnak egységesen nyolc nap áll rendelkezésére az ügyintézésre. Az intézkedésre azért volt ilyen formában szüksége a kormánynak, hogy a Fővárosi Önkormányzat semmilyen módon ne állhasson a beruházás útjába. A péntektől hatályos rendelet szerint a koordinációért a fővárosi kormányhivatalt vezető főispán, Sára Botond felel majd, akinek lojalitásához nem fér kétség.

A Hős utcai telep felszámolása

A beruházás helyszíne a főváros X. kerületében, a Hős utca 15. szám alatti telek. Az állam 3,1 milliárd forintot fizetett a két omladozó háztömb 166 lakásáért, ezzel a cél a hírhedt szegregátum felszámolása és a terület rehabilitációja lett. A bontást követően itt épülhet fel a TEK új, korszerű műveleti központja, amelytől a kormányzat szerint nemcsak a közbiztonság erősödését, hanem a környék életminőségének javulását is várják.

Hét éve húzódó beruházás, és kommunikációs csavarok

A Hős utca jövője már hosszú ideje napirenden van. A Népszava még 2018-ban arról írt, hogy a két, lebontásra ítélt háztömb helyén sportkomplexum épülhet, műfüves focipályával, rekortán pályával és futókörrel. A terveket elsősorban a TEK, a szomszédos Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Készenléti Rendőrség dolgozói, illetve hallgatói használták volna, miközben a lakók sorsa akkor még bizonytalan volt.

Két évvel később, 2020-ban a kormány már egyértelműen a TEK bővítése mellett döntött. A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a pénzügyminiszternek 2020-ban 2,7 milliárd és további 800 millió, 2021-ben pedig újabb 2 milliárd forint többletforrást kellett biztosítania a költségvetésből. A támogatás célja a Zách utca 6. alatt zajló építkezés befejezése, valamint a műveleti központ első ütemének előkészítése volt.

Emellett Pintér Sándor belügyminiszter feladata volt, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel együtt szeptemberig tárgyaljon a Hős utca 15/A–B számú ingatlan átadásáról. Ez teremtette meg a mostani fejlesztés alapjait.

Új szakaszba lép a projekt

A most hatályba lépett rendelet a korábbi előkészületek folytatásaként robbantja be a beruházás új szakaszát.

A miniszterelnök védelmét is biztosító „elitalakulat”  új műveleti központja így a Hős utca évtizedek óta problémás területén jöhet létre. A kormányzati szándék szerint a beruházás egyszerre szolgálja majd a biztonságpolitikai célokat és a városrész megújulását – miközben végleg lezár egy évtizedek óta vitákkal terhelt korszakot a hírhedt lakótömbök történetében.

Fotó: YouTube / TEK

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak