Ma 09:26

Vitézy Dávid szerint Lázárék jegyáremelést hajtottak végre a MÁV-nál

Vitézy Dávid szerint Lázárék jegyáremelést hajtottak végre a MÁV-nál

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint a kormány lényegében titokban hajt végre 40–50 százalékos áremelést az ország nagyvárosait összekötő InterCity-járatokon, miután a menetrendváltással kivezették az előre váltható, jelentős kedvezményt adó Okosjegyeket. Úgy véli, a döntés teljesen ellentétes a józan szakmai megfontolásokkal, és csak súlyosítja a már most is túlterhelt vasúti rendszer problémáit.

Friss Facebook-bejegyzésében bírálta Lázár János közlekedési minisztert a fővárosi politikus, amiért december közepétől jelentős mértékben drágulnak az InterCity-jegyárak. Mint írta, egy tipikus Budapest–Pécs utazás ára ugyanazon a vonaton és ugyanazon a helyen 3099 forintról 4600 forintra emelkedik, ami közel 50 százalékos drágulást jelent. A változás oka, hogy a menetrendváltással a MÁV kivezette az előre megváltható, kedvezményes Okosjegyeket a rendszerből, amelyek eddig jóval olcsóbb utazási lehetőséget kínáltak a kevésbé zsúfolt járatokon.

Vitézy szerint a vasúttársaság erről sem a hivatalos közleményben, sem az utasok felé nem kommunikált egyértelműen, és csak újságírói kérdésre ismerték el a módosítást. Mint írja, ez a lépés nem csupán váratlan, de teljesen logikátlan is, hiszen az Okosjegy bevezetésének eredeti célja éppen az volt, hogy a kocsihiány miatt túlzsúfolt InterCitykről olcsóbb árakkal csábítsák át az utasokat a kevésbé terhelt járatokra. Az elmúlt években azonban semmilyen járműbeszerzés nem történt, sőt a MÁV egyik fontos járműjavítóját is csődbe vitték, így a kocsiállomány inkább tovább szűkült.

A kedvezményes jegytípus ráadásul kifejezetten népszerű volt: a vasúttársaság saját adatai szerint egy év alatt 727 ezer Okosjegyet adtak el. A MÁV korábban büszkén számolt be arról, hogy már több mint 80 város felé volt megvásárolható ez a jegy, és a legnépszerűbb szegedi viszonylaton 137 ezret adtak el belőle, míg Nyíregyháza és Pécs is több mint százezer vásárlót hozott. Vitézy szerint érthetetlen, hogy egy működő és sikeres kedvezményt miért szüntet meg a minisztérium, különösen úgy, hogy a vasút helyzete egyébként is egyre rosszabb.

A politikus Pogátsa Zoltán közgazdásszal beszélgetve szélesebb összefüggésbe helyezte az országos közlekedés helyzetét. Állítása szerint Lázár János valójában abban hisz, hogy a főváros és az ország központi térsége túlzottan gyorsan fejlődik, és ezt a folyamatot „meg kell fojtani”. Vitézy úgy véli, ez állhat amögött is, hogy 2022-ben leállították az agglomerációs közlekedés fejlesztését, vagyis az elővárosi vasútvonalak, a HÉV-ek és a kapcsolódó infrastruktúra modernizációját. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement
Kapcsolódó tartalmak