Ma 06:17

Tovább hullámzik a Balaton - a Kúria döntése sem volt elég, a beruházó most a törvényszéktől vár fordulatot

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Tovább hullámzik a Balaton - a Kúria döntése sem volt elég, a beruházó most a törvényszéktől vár fordulatot

Hiába zárta le az ügyet jogerősen a Kúria és hiába utasította el az engedélykérelmet a kormányhivatal, a balatonföldvári Nyugati strandra tervezett kikötő beruházója ennek ellenére sem hátrál. A Balabo Kft. felülvizsgálati keresettel fordult a Pécsi Törvényszékhez.

A 2,3 hektáros, 175 férőhelyes kikötő terve évek óta húzódó jogi viták tárgya. A
projekt engedélyeit először civilek támadták meg, az ügy pedig végül a legfelsőbb bírói fórum elé került. A Kúria megsemmisítette a korábban kiadott engedélyt, amit többek között a hiányos szakhatósági állásfoglalással és a helyi építési szabályzattal való ellentéttel érveltek meg.  

A döntés lényege egyértelmű volt: a strand funkciója nem változtatható meg úgy,
hogy a vízfelület egy része kikötővé alakuljon. A megismételt eljárásban a kormányhivatalnak ennek megfelelően kellett eljárnia. A beruházó alkotmányjogi
panasszal próbálkozott az Alkotmánybíróságnál, de ott sem járt sikerrel, ezzel pedig elvileg le is zárult az ügy. Vagyis, le kellett volna zárulnia, csakhogy az üzletember nem hagyja magát.

A Kúria döntése nyomán a veszprémi kormányhivatal elutasította a Balabo Kft.
engedélykérelmét. A határozat indoklása ugyanakkor érzékeltette, hogy a hivatal
kizárólag a legfelsőbb bírói fórum által kijelölt keretek között járhatott el, és nem
mérlegelhette azok szakmai indokoltságát.

Ez a megfogalmazás azért keltett figyelmet, mert burkoltan relativizálta a jogerős ítéletet, miközben a közigazgatási szervnek éppen annak a végrehajtása lett volna a feladata.

A Balabo Kft. azonban nem fogadta el az elutasítást, és felülvizsgálati keresetet
nyújtott be a Pécsi Törvényszékre. A jogi helyzet sajátossága, hogy a támadott
kormányhivatali döntés közvetlenül a Kúria jogerős ítéletén alapul. A mostani eljárás így óhatatlanul azt a kérdést érinti, milyen mozgástere marad egy alsóbb szintű bíróságnak egy már kimondott kúriai döntés után.

A perbe a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület is belépett a kormányhivatal
oldalán. A civilek attól tartanak, hogy a hatóság a korábbi gyakorlata alapján nem lesz különösebben motivált a döntés védelmében, hiszen a korábbi eljárások során több alkalommal is a beruházó számára kedvező álláspontot képviselt.

Az ügy egyik leginkább vitatott eleme, hogy a beruházó a jogviták idején sem állította le a munkálatokat, sőt a kikötőhelyek értékesítését is megkezdte. Ez a gyakorlat azt a benyomást kelti, hogy az üzleti kalkuláció megelőzte a jogi döntést.

Az elmúlt évek balatoni nagyberuházásai során nem egy esetben fordult elő, hogy a hatóságok gyorsan kiadták az engedélyeket, amelyeket később bíróságok semmisítettek meg vagy utaltak vissza új eljárásra. Az ilyen perek költsége végső soron az államot terheli.

A balatonföldvári kikötő története 2019 óta tart. A projekt állami támogatással indult, a helyi politikai döntések és a rendkívüli jogrend idején meghozott lépések pedig felgyorsították az engedélyezést. A civilek kitartó jogi fellépése végül a Kúrián hozott fordulatot. Az ügy pedig hamarosan a Pécsi Törvényszéken folytatódik majd.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre