Sávos nyugdíjemelés jön: van, akinek 12 ezer, másnak csak 6 ezer jut pluszban
A Tisza-kormány tájékoztatása szerint a legalacsonyabb nyugdíjakat 2027 januárjától az általános emelésen felül külön is kiegészítenék. A tervezett 3 százalékos emelés után a legkisebb járandóságokat havi 120 ezer forintra növelnék, a magasabb összegű kisnyugdíjakhoz pedig sávosan további 6–12 ezer forintot adnának. A kabinet mintegy 455 ezer érintettel számol, a részletes szabályok azonban tartogatnak néhány meglepetést.

A Tisza-kormány tájékoztatása szerint a legalacsonyabb nyugdíjakat 2027 januárjától az általános emelésen felül külön is kiegészítenék. A tervezett 3 százalékos emelés után a legkisebb járandóságokat havi 120 ezer forintra növelnék, a magasabb összegű kisnyugdíjakhoz pedig sávosan további 6–12 ezer forintot adnának. A kabinet mintegy 455 ezer érintettel számol, a korábban közzétett jogszabálytervezetek ugyanakkor több jogosultsági kivételt és a kormányzati közleményből kimaradt részletszabályt is tartalmaznak.
A kormány közleménye szerint januárban először 3 százalékkal emelnék a nyugdíjakat, majd az így kapott összeg alapján járna további kiegészítés a kisnyugdíjasoknak. „Akinek a 2027. januári 3 százalékos emelés után 108 ezer forint alatt lenne a nyugdíja, egységesen havi 120 ezer forintot fog kapni” – írják. A 108 ezer forint feletti, de legfeljebb 125 ezres járandóságokhoz további 12 ezer forintot adnának. Aki tehát az általános emelés után 120 ezer forintot kapna, annak 132 ezerre nőne a nyugdíja.
A magasabb összegeknél fokozatosan csökkenne a külön emelés:
• 125 ezer forint felett 130 ezerig 10 ezer,
• 130 ezer felett 135 ezerig 8 ezer,
• 135 ezer felett 140 ezerig pedig 6 ezer forint járna,
• a 140 ezret meghaladó, de 146 ezer forint alatti nyugdíjakat egységesen 146 ezerre egészítenék ki, efelett már nem járna külön sávos emelés.
A mostani közleményből ugyan kimaradt, de az október elejei rendelettervezet három alsó összeghatárt is meghatároz. A 125–130 ezres sávnál például előírja, hogy „a megemelt ellátás összege nem lehet alacsonyabb 137 ezer forintnál”. A következő két sávban 140, illetve 143 ezer forintos minimum szerepel, így a sávhatár átlépése miatt senki nem kerülne rosszabb helyzetbe.
A 120 ezres minimum azonban nem vonatkozna minden nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásra. Az újonnan megállapított teljes öregségi nyugdíjaknál ez lenne az alsó határ, a már folyósított, emelésre jogosító ellátásoknál pedig a sávos kiegészítést alkalmaznák. A résznyugdíjra és a kivételes nyugdíjakra eltérő szabályok vonatkoznak, a hozzátartozói ellátásoknál pedig külön összegeket határoztak meg: egyes özvegyi nyugdíjaknál 36 ezer, a 2027-től megállapított árvaellátásoknál 60 ezer forintos alsó határ szerepel a tervekben.
Az emelés sávjait már október elején ismertette a kormány, a kapcsolódó törvényjavaslat pedig október végén került az Országgyűlés elé. A részletes sávszabályokat külön kormányrendelet rendezné. A 2008 óta változatlan, 28 500 forintos öregséginyugdíj-minimum helyébe lépő új összeget 2028-tól évente az inflációhoz igazítanák. Az új minimum jövőbeli emelése még nyitott kérdés volt, amikor a Kontroll augusztusban az Országos Nyugdíjas Parlament elnökét kérdezte a tervezett változásokról.
A kormány augusztusi hatásvizsgálata 122,9 milliárd forintos kiadással számol 2027-re. A 455 ezer nyugellátásban, illetve más nyugdíjszerű ellátásban részesülő mellett 238 ezer megváltozott munkaképességű személyt és 8500 időskorúak járadékára jogosultat is megnevez. Ezek eltérő jogosulti csoportok, amelyekre nem egységesen a 120 ezres minimum vonatkozna. A tervezett emelések fedezetét a jövő évi költségvetésből biztosítanák.
A KSH adatai szerint augusztusban 264 400 forint volt az átlagos öregségi nyugdíj, a medián pedig 232 800 forinton állt, vagyis az öregségi nyugdíjasok fele ennél kisebb összeget kapott. Szeptemberben az éves infláció 1,6 százalék volt, a januári nyugdíjemelést viszont a következő évre tervezett pénzromlás alapján határozzák meg.
A szombati kormányzati közlemény szerint 2026-ra 3 százalékos inflációt várnak, miközben a benyújtott költségvetés az idei évre 1,7, 2027-re pedig 3 százalékkal számol. A nyugdíjtörvény szerint az emelés évére tervezett infláció az irányadó, a Magyar Nemzeti Bank pedig jövőre 3,1 százalékos pénzromlást prognosztizál. A tényleges infláció alakulásától függően 2027 novemberében korrekció is lehet.
Mint ismert, a kormány megtartaná a teljes 13. havi nyugdíjat és a 14. havi járandóság eddig bevezetett, egyheti részét, 2027-ben pedig elindítaná a nyugdíjas SZÉP-kártyát is. Ennek első kifizetése a kabinet szerint 2,2 millió, havi 500 ezer forint alatti nyugdíjban részesülő embert érintene. A Költségvetési Tanács október végi, a jövő évi büdzséről készített jelentése szerint a tervezet nem számol a 14. havi nyugdíj második heti részletének bevezetésével.
Fotó: Pexels





