Újabb tiszás videó: mérgezés történt a debreceni akkugyárban is
A Debrecen határában álló kínai akkumulátorgyárban is mérgezés történhetett - erről számolt be az üzem egyik dolgozója a Tisza Párt helyi jelöltjének, Tárkányi Zsoltnak. A névtelenül nyilatkozó férfi története szintén rendszerszintű hiányosságokra mutathat rá, ahogy a korábban Magyar Péter által bemutatott tanúké is.
A Debrecen határában álló kínai akkumulátorgyárban is mérgezés történhetett - erről számolt be az üzem egyik dolgozója a Tisza Párt helyi jelöltjének, Tárkányi Zsoltnak. A névtelenül nyilatkozó férfi története szintén rendszerszintű hiányosságokra mutathat rá, ahogy a korábban Magyar Péter által bemutatott tanúké is.
Egy újabb akkumulátorgyárról kerülhetett ki kompromittáló információ. A Tisza Hajdú Bihar 01-es választókörzetének jelöltje, Tárkányi Zsolt készített interjút egy, a személyazonosságának elrejtését kérő férfival, aki állítása szerint az egyik debreceni üzemben dolgozott. Az interjúból kiderül, legalább két dolgozó szenvedett mérgezést néhány nappal ezelőtt.

Egyikük a felvétel előzetesében arról beszél, egy olyan produktumhoz ért hozzá, amelynek a pólus kimenetei hiányoztak. Ez amiatt probléma, mert ennek hiányában a cellában található mérges gázok szivárogni kezdtek. A férfi megerősítette: lítiummal, mangánnal és kobalttal érintkezett a hiányzó kimenet miatt.
“Bejött a kínai, mutatta hogy a fordítót adjam, és azt írta a fordítóba, hogy a pólus, hogy hiányzik, mérgező gáz jön ki, azonnal távolítani kell”
- számolt be a férfi Tárkányinak. A férfi ezután torok - és fejfájásról számolt be, majd miután a kollégái friss levegőre vitték, ez csak rosszabb lett: remegett a keze és a lába, kábultnak érezte magát, majd nem sokkal később dadogni kezdett, ezután pedig elájult és ideiglenesen a teljes bal oldala lebénult.
A Kontroll is beszámolt arról, hogy Tárkányi Zsolt Magyar Péterhez hasonlóan egy “Coming Soon” felirattal ellátott képet posztolt a debreceni CATL akkumulátor gyárról. Magyar Péter, a Tisza elnöke a héten már két videót tett közzé a gödi Samsung SDI üzemmel kapcsolatban.
Az elsőben egy volt alvállalkozói sofőr azt állítja, hogy a gödi akkumulátorgyár az előre bejelentett katasztrófavédelmi ellenőrzések előtt rendszeresen több ezer tonna veszélyes anyagot szállíttatott ki engedély nélküli külső raktárakba, hogy a vizsgálatok során ne derüljenek ki a túltárolások és szabálytalanságok. A második felvételen a gyár egy volt dolgozója mesél arról, hogy alulméretezettek voltak a központi légtechnikai rendszerek: ha szennyező anyag szabadult fel, semmi sem akadályozta meg, hogy egy másik helyiségbe átkerüljön.
Fotó: Facebook / CATL