Kulja András: Ezért sincsenek ápolóink a kórházakban
A Tisza Párt EP-képviselője szerint nem csak az alacsony bérek miatt nincs elég ápoló. Kulja András a fővárosi Péterfy Kórház borzalmas körülményeiről posztolt videót.
Kulja András megdöbbentő videót osztott meg a közösségi oldalán, amely a Péterfy Kórházban készült. A Tisza Párt orvos végzettségű EP-képviselője azt mutatta be ezen a felvételen, hogy milyen körülmények között kell nap mint nap dolgozniuk az ottani ápolóknak.
Kulja András rövid videót forgatott a Péterfy kórházban, egész pontosan az intézmény azon részén, ahol az ápolók öltöznek. "Ilyen helyen kell öltözniük az ápolóknak" - kommentálta Kulja, miközben bemutatta a sötét, villany nélküli, romos szobákat. A Tisza Párt szakembere szerint nem csak a fizetések miatt nincs elég ápoló a magyar egészségügyben, hanem azért sem, mert ilyen megalázó körülmények mellett kell dolgozniuk. Kulja arra is emlékeztetett, hogy Takács Péter szerint ők mindent felújítottak, és itt minden a nyugati sztenderdeknek megfelelően van alakítva.
A Péterfy Kórháznak a FIDESZ-kormány még 2018-ban beígérte a felújítást, majd 2020-ban a Belügyminisztérium "reform" terve alapján leállítottak minden beruházást és bezárásra ítélték ezt a kórházat. Ezt csak a választások miatt halasztották el, de minden jel arra mutat, hogy 2026-ban meg akarják tenni. Takács Péter egészségügyi államtitkár pedig azt mondja, hogy nem a fizetések és nem a körülmények miatt, hanem a Z generáció állítólagos lustasága miatt nincsenek ápolók - idézte fel Kulja.
"Végtelen cinizmus egy olyan embertől, aki soha nem dolgozott, az első állását is az anyósa intézte neki majd politikai alapon kapta azokat, a családja meg a 16 milliárdos lélegeztető bizniszt... Könnyű így kioktatni másokat államtitkár úr" - írta a Tisza Párt európai parlamenti képviselője.
Orvosból majdnem van elég, ápolónak viszont nagyon híján vagyunk
2025. novemberében érkezett meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egészségügyi jelentése, amelyben Magyarország a korábbi évekhez hasonlóan nagyon rosszul teljesített. A 38 fejlett országot tömörítő OECD 2025-ös „Egészségügyi áttekintés” című jelentése rávilágít a magyar egészségügyi rendszer rendkívül súlyos hiányosságaira. Például a magyar emberek átlagos élettartama 4,4 évvel alacsonyabb, mint az OECD-átlag, és a lakosság egészségügyi állapotát tekintve is súlyos elmaradások vannak.
A jelentés szerint az egészségügy az egészségügyi rendszer alulfinanszírozott, és humánerőforrás-hiánnyal küzd, miközben a hozzáférés az alapellátáshoz szinte teljes körű, a szakellátás és diagnosztika terén komoly hiányosságok vannak. Az orvosok száma ugyan majdnem megegyezik az OECD-átlaggal, ápolókból azonban rendkívül kevés van, a felmérés szerint ezer magyar lakosra 5,5 ápoló jut, míg az OECD-átlag 9,2 ápoló.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke is hasonló helyzetről számolt be a Magyar Kórházszövetség konferenciájának második napján novemberben. Mint mondta, tíz-húsz évvel ezelőtt is nagyon kevés ápoló volt a magyar egészségügyben és ez a helyzet mára sem változott, most is 13-14 ezer szakdolgozó hiányzik a betegellátásból. A magyar szakdolgozók átlagéletkora 47,3 év, húszezer kollega 58 évesnél is idősebb, és az elmúlt egy évben több ezerrel csökkent a kamarai tagok száma is – sorolta a problémákat a MESZK vezetője a konferencián.
Fotó: Facebook / Kulja András