Megelégelte a bosszúhadjáratot Laponyi Zsolt, és leszerelt
Közösségi oldalán jelentette be az őrmester, hogy elhagyja a rendőrséget. Laponyi Zsolt tavaly arra kérte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát, hogy ne használja arcképét pártpolitikai célokra, ezután eljárás indult ellene.
Közösségi oldalán jelentette be az őrmester, hogy elhagyja a rendőrséget. Laponyi Zsolt tavaly arra kérte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát, hogy ne használja arcképét pártpolitikai célokra, ezután eljárás indult ellene.
„2025. április 24-e, a Rendőrség Napja számomra nem ünnepnap lett, hanem egy folyamat kezdete, egy folyamaté, ami világossá tette számomra, hogy a rendszerben uralkodó lojalitás sokszor fontosabb, mint az igazság” – mondta Laponyi Zsolt a közösségi oldalára feltett videójában. Hozzátette, hogy büntetésként a Gyorskocsi utcai fogdába helyezték, ami számára lehetetlenné tette, hogy rendőrként szolgálhasson tovább, így március 9-én éjjel beadta azonnali hatályú felmondását.
Laponyi ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert nem akarta, hogy a fotóját felhasználják a KDNP marketingkampányában. A róla évekkel ezelőtt készült képet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára posztolta tavaly áprilisban, kdnp.hu felirattal.

Az őrmester a közösségi oldalán tiltakozott: azt írta, megérti, hogy közszereplőnek minősül, és tudja azt is, hogy a rendőrség által jóváhagyott tartalmak felhasználása megengedett, de ahhoz nem kíván hozzájárulni, hogy a KDNP-t népszerűsítsék az arcával.
A hivatalos indoklás szerint azért indult ellene fegyelmi eljárás, mert nem a felettesének jelezte a panaszát, hanem a szolgálati út betartása nélkül, a saját felületén írt az államtitkárnak. Az eljárás megállapította, hogy „Facebook-posztjaival veszélyeztette a testület fegyelmét”, ezért eltiltották szakmai és nyilvános szereplésektől, kikerült a seriffprogramból, és tervezett előadásait sem tarthatta meg.
„Bocsánatkéréssel tartozom, mert hittem, hogy jól cselekedtem. Hittem egy igazságos igazságszolgáltatásban, hittem egy politikamentes elbírálásban és bánásmódban. De legfőképp bocsánattal tartozom, mert a szolgálati viszonyom által engem felruházott hatalommal és kötelezettséggel a továbbiakban nem segíthetem Magyarországot és annak segítségre szoruló állampolgárait” – mondta Laponyi, és arra kérte volt kollégáit, hogy tartsanak ki ebben a turbulens időszakban, legyenek igazságosak, és segítsenek ott, ahol valóban szükség van rájuk.
Nyitott ajtó
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a választás után Laponyi Zsoltból újra rendőr lehet. „Ha úgy gondolod, április 12-e után, ha szeretnél még mundérban szolgálni, akkor biztos vagyok benne, hogy újra megtalálod a helyed a rendőrség kötelékében” – üzente a Tisza Párt szakpolitikusa.