Ma 12:55

Brutális túlköltekezés jellemezte az MNB-székház felújítását: aranyvécékre és ajtókra ment el a pénz

Brutális túlköltekezés jellemezte az MNB-székház felújítását: aranyvécékre és ajtókra ment el a pénz

Az eredeti tervekhez képest a duplájába került a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Szabadság téri székházának a felújítása, a részletes költséglista alapján pedig bőven vannak kifejezetten extrém tételek is. 

Az iratokat a 444 perelte ki, az ügyben büntetőeljárás is indult. A jegybank még 2019-ben döntött úgy, hogy korszerűsítik a műemléki épületet, akkor úgy számoltak, hogy összesen 55 milliárd forintból fogják ezt megtenni. A felújítás végére azonban már 105 milliárd forintnál tartottak a költségek, és a határidőt sem sikerült tartani. A 2024-re tervezett átadás helyett csak 2025 elején vehették újra használatba az egységek. 

A beruházás részleteit sokáig titkolták, csak hosszas pereskedés után lehetett megismerni őket. A kiadott dokumentumok alapján pedig világosan lehet látni, hogy nem egyszerű túlárazásról, hanem rendszerszintű pénzszórásról van szó. Még az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is arra jutott, hogy a projekt nem teljesíti a takarékos gazdálkodás követelményeit, ráadásul az átláthatósággal is komoly gondok vannak. 

A felújítás generálkivitelezője a Raw Development volt, amely Somlai Bálint érdekeltségébe tartozik. Ő Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a baráti köréhez tartozik, és számtalan kormányzati projektben felbukkant már az elmúlt néhány évben. 

Az ÁSZ szerint a kiadások több mint 98 százaléka ehhez az érdekkörhöz került

A hihetetlen költekezésre magyarázatot adhat a részletes költséglista is, amiben egészen furcsa tételek is feltűnnek. A beruházás mértékét az elnöki wc is jól mutatja: több mint 9,5 millió forintos kőmozaikon lehet odasétálni az 1,1 milliós vécéhez, miközben a falakat több mint 11 millió forint értékű, olasz márvány borítja. A helyiséget egy közel 12 millió forintos, egyedileg gyártott ajtó választja el az irodától. De nem ez az egyetlen érdekes kiadás. 

Összesen mintegy 2,1 milliárd forintot költöttek el csak az ajtókra. Több tucat ajtó került egyesével 11 millió forintba. Az enteriőr kialakítása is több milliárdba került, csak az egyedi asztalosmunkák több mint 2,3 forintot vittek el, míg festésre és tapétázásra 1,4 milliárdot költöttek. A konyhatechnológiával sem spóroltak: többmilliós főzőlapok, tízmilliós berendezések és húszmillió forint fölötti ipari mosogatógépek szerepelnek azon a listán, amit végül kénytelen voltak nyilvánosságra hozni. 

A VIP-terek falburkolata önmagában 177 millió forintba került. Az apróbb tételek között is akadnak igencsak érdekes tételek: aranyszínű szappanadagolók, vécékefetartók és papírtartók milliós összegben, összesen mintegy 14 millió forintért. Ez annak a fényében különösen érdekes, mert a Fidesz nemrég pont azt írta az egyik ukránellenes plakátjára, hogy „ők adókat emelnek, és aranybudira költik a pénzed”.

A beruházás azonban amellett, hogy drága volt, még műemléki szempontokkal is szembement. Például VIP-szintet építettek éttermekkel és fitneszteremmel a tetőtérbe. A folyamat közben pedig olyan eszközöket is leselejteztek, amikre milliárdokat költöttek még néhány éve. A projekt költségei három év alatt közel 50 százalékkal nőttek, miközben 2023 őszén a készültségi szint még 30 százalék alatt volt.

Az ügyből azóta büntetőeljárás is lett, mivel az MNB új vezetése feljelentést tett. A nyomozás hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt folyik.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre