"Aranykonvoj" ügy: Farkas Örs elhárít
A Kontroll elérte Farkas Örsöt, aki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelt az "aranykonvoj" ügy idején. A politikus tagadta, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz ukránellenes kampányába jól beilleszthető akció előkészítése során utasítást adott az Alkotmányvédelmi Hivatalnak. Ehhez egyébként lett volna joga.

A Kontroll elérte Farkas Örsöt, aki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelt az "aranykonvoj" ügy idején. A politikus tagadta, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz ukránellenes kampányába jól beilleszthető akció előkészítése során utasítást adott az Alkotmányvédelmi Hivatalnak. Ehhez egyébként lett volna joga.
„Orbán döntött arról, hogy le kell csapni az ukrán „aranykonvojra”, még a rajtaütés időpontja is a kormányzattól jött” Ezzel a címmel közölt tényfeltáró cikket a közelmúltban a Telex az ukrán pénzszállítók elleni márciusi akcióról. A lap a kémelhárításért felelős Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) tájékoztatása alapján azt írta, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat Felügyelő Államtitkársága irányából jött a döntés, miszerint az ukrán "pénzszállító autókon történő rajtaütésnek március 5. napján kell megtörténnie”.
Farkas Örs elhárít
Az államtitkárságot, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozott, Farkas Örs irányította.

A politikus a Kontroll kérdésére tagadta, hogy az "aranykonvoj" ügyében utasította az AH-t. Arra hivatkozott, hogy államtitkárként felügyeleti, ellenőrzési, illetve koordinációs feladatokat gyakorolt csak.
Felhatalmazása ugyanakkor ennél tágabb volt, a Kabinetiroda szervezeti és működési szabályzata ugyanis feljogosította az államtitkárt arra, hogy egyedi utasítást adjon ki feladat elvégzésére a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak, így az AH-nak. És a Telex cikke alapján az AH-ban tisztában is voltak az államtitkár utasítási jogával. Ha nem így lett volna, nyilván "puhábban" fogalmaznak a lapnak. Orbán Viktor esetleges érintettségével kapcsolatban Farkas Örs arra emlékeztetett, hogy a szolgálatok szigorú jogszabály alapján működnek, amely egyértelműen rendezi a hatásköröket. Ezzel arra utalt, hogy a nemzetbiztonsági törvény értelmében a kormány a titkosszolgálatokat a kijelölt miniszter útján irányítja. Ez a miniszter a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében Rogán Antal volt a NER utolsó időszakában. A jogszabály rögzíti, hogy az AH hírigényt kizárólag a miniszter részére teljesít. Ugyanakkor információs igényt a szolgálatok felé a Kormány bármely tagja, így a miniszterelnök is megfogalmazhat, a megkötés annyi, hogy a kormánytagok információs igényeinek teljesítésére az irányító miniszternek kell írásos utasítást adnia.
Főügyészt sodort el az "aranykonvoj" ügye
Az ügyészségen belül az "aranykonvoj" ügye olyan súlyos szakmai nézeteltérést váltott ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) vezetője, Dr. Fürcht Pál beadta a lemondását. A vita hátteréről annyit tudni, hogy a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint "egyes magas beosztású érintettekkel" szemben azonnal lépni lehetne, mert esetükben "már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja", míg a KNYFÜ más taktikát tartott célravezetőnek.
Az ügyészségi tájékoztatás "nem rajzolja körbe", hogy kik lehetnek a magas beosztású érintettek. A 444 szintén alapos cikke szerint az adóhatóság (NAV) nyomozóinak az ukrán pénzszállítókon való rajtaütésről egyeensen a Terrorelhárítási Központ azóta már meneszett főigazgatójával, Hajdu Jánossal kellett egyeztetniük. A cikkből az is kiderül, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében még fogalmazták a feljelentést, miközben az AH illetékesei már a NAV-val egyeztették a rajtaütés előkészítését. Vagyis a titkosszolgálat átnyúlt az ügyészség felett.
Fotó: kormany.hu





