Hadházy feljelentését úgy utasította el az ügyészség, hogy Fürcht Pált ki sem hallgatták
Bűncselekmény gyanújának hiányára hivatkozva utasította el a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség Hadházy Ákos aranykonvojügyben tett feljelentését. A döntés ellen panaszt nyújt be Fülöp Botond, a Vidéki prókátor, aki szerint az eljárás során nem hallgatták ki a feljelentés alapjául szolgáló állításokat megfogalmazó Fürcht Pált, és a szóbeli utasítások lehetőségét sem vizsgálták.

Bűncselekmény gyanújának hiányára hivatkozva utasította el a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség Hadházy Ákos aranykonvojügyben tett feljelentését. A döntés ellen panaszt nyújt be Fülöp Botond, a Vidéki prókátor, aki szerint az eljárás során nem hallgatták ki a feljelentés alapjául szolgáló állításokat megfogalmazó Fürcht Pált, és a szóbeli utasítások lehetőségét sem vizsgálták.
Visszautasította az ügyészség Hadházy Ákos aranykonvojügyben tett újabb feljelentését – számolt be róla a volt országgyűlési képviselő kedd esti Facebook-bejegyzésében. Hadházy októberben, Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének nyilatkozatai alapján tett feljelentést hivatali visszaélés és bűnpártolás gyanúja miatt.
Hadházy szerint Fürcht hosszú időn keresztül „elvtelenül szolgálta ki Orbán rendszerét”, és csak a politikai fordulat után beszélt arról, hogy az aranykonvojügyben is nyomást gyakoroltak rá. Az ügyészség a feljelentést végül a bűncselekmény gyanújának hiányára hivatkozva utasította el.
A volt képviselő a feljelentéshez egy 19 pontból álló listát is csatolt arról, milyen nyomozati cselekményeket tartana indokoltnak. Ezek között szerepelt Fürcht Pál tanúkénti kihallgatása, valamint a Belügyminisztériumban és az Alkotmányvédelmi Hivatalban 2026-ban tartott, az aranykonvojüggyel összefüggő értekezletek dokumentációjának feltárása. Emellett Hajdu János, Farkas Örs és Szathmáry István kihallgatását is javasolta.
Hadházy külön kiemelte, hogy éppen azon a napon kapta meg az elutasító határozatot, amikor az Országgyűlés megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek. „Sok fog múlni rajta” – írta a döntés kapcsán.
Fülöp Botond szerint nem vizsgálták meg a szóbeli utasítások lehetőségét
Az ügyben Fülöp Botond, a Vidéki prókátor is megszólalt. Bejegyzésében azt írta, hogy a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a Fürcht Pál korábbi főügyész médiában tett állításai miatt benyújtott feljelentéseket is elutasította.
Fürcht az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2026. szeptember 21-én arról beszélt, hogy a Legfőbb Ügyészség részéről megpróbálták „irányba állítani”, egy vezető pedig felrendelte magához, és lényegében közölte vele, hogy kik ellen lehet nyomozni, kiket nem lehet kihallgatni, illetve milyen irányt kell követnie a nyomozásnak.
Fülöp szerint az elutasító határozat indokolásából két fontos körülmény derül ki. Egyrészt a feljelentések kiegészítése során nem hallgatták ki Fürcht Pált, másrészt az ügyészség kizárólag a Legfőbb Ügyészség írásbeli utasításait vizsgálta.
A Vidéki prókátor szerint ez azért problematikus, mert Fürcht a nyilatkozatában kifejezetten szóbeli utasításokról beszélt. Fülöp úgy látja, hogy sem a hatályos jogszabályok, sem az ügyészségi utasítások nem zárják ki a szóbeli instruálás lehetőségét.
Az ügyészség ennek ellenére arra jutott, hogy a Legfőbb Ügyészség írásbeli utasításai nem támasztották alá Fürcht állításait.
Fülöp Botond közölte, hogy panaszt nyújt be a határozat ellen. Bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a panasz elbírálása a Legfőbb Ügyészség hatáskörébe tartozik, vagyis annak a szervezetnek kell döntenie, amelynek vezető ügyészeit a feljelentés érinti.
A Vidéki prókátor az ügy kapcsán két változtatást is szükségesnek tart. Azt javasolja, hogy az ügyészségi állományba tartozó ügyészek elleni nyomozások kerüljenek át az ügyészségtől a Nemzeti Védelmi és Vagyonvisszaszerzési Hivatal (NVVH) hatáskörébe. Emellett törvényben tiltaná meg a szóbeli ügyészi utasításokat, és előírná, hogy az ügyészek kizárólag írásban kapott utasításokat hajthassanak végre.
Fotó:Kontroll





