Hol vannak még régi húsvéti hagyományok?

A húsvéti ünnepkör ma már a nagyvárosokban egyre kevésbé hangsúlyos, bár kisebb közösségek életében és határon túl még mindig erős a hagyomány. Ezeken e településeken még meghatározó az ünnepi hagyományőrzés, ahol nem csak a népszokások, de a jellegzetes ételek is jobban életben tartják a hagyományokat. Kucsera Sándor etnográfussal beszélgettünk a húsvéti hagyományokról, azok megváltozásáról.

A húsvéti hagyománykör hamvazó szerdával kezdődik, amit a negyven napos nagyböjt követ. A nagyböjt idején tilos volt a lakodalom, minden hangos mulatság így ekkora sokkal nagyobb teret kaptak a népi játékok. Ezt a hagyománykört a virágvasárnap koronázza meg, amikor kiszebáboztak, villőztek. Nagycsütörtökön a „harangok Rómába mentek”, azaz elhallgattak a templomi harangok és legközelebb nagyszombaton szólalhattak meg. 

Nagypéntek a legszomorúbb napja a nagyhétnek, ilyenkor tilos volt kenyeret sütni. Este szent gyertyát gyújtottak. Jézus halálának a napja, a kereszthalálról szólt. Nagyszombaton azonban újra lehetet tüzet csiholni, aminek a tüze mellett készítették el a jellegzetes húsvéti ételeket is. A nagyböjt utolsó és egyben legnehezebb napja, mert a húsvéti élteket még nem ehették, de azokat el kellett készíteni.

Húsvét vasárnap nevében is benne van, hogy először vettek magukhoz húst, a húsvét vasárnap már mulatságokat is rendezhettek, és húsvét hétfőn tetőpontra jut mindez a locsolással és a locsoló bálokkal is. Eredetileg vízbevető, vízbe hányó hétfőnek nevezték ezt az ünnepet, a lányok vödör vízzel való locsolása miatt.

„A tavaszhoz, a nap-éj egyenlőséghez igazították a húsvéti mozgóünnepet. A tavaszi újjáéledéshez is visszavezethető a húsvét ünneplése és még jóval a keresztény hagyományok előtt is ünnepelték valamilyen formában. Tehát pogány hagyományokban is létezett.” – teszi hozzá Kucsera Sándor.

A néprajztudományban „survivor” jelenségként, túlélő jelenségként hivatkoznak arra, ha egy hagyomány túlél. A húsvét hagyományai is jobban túléltek a falvakban, és határon túl. 

„A moldvai csángók a legarchaikusabb zárt közösségek, ott maradtak fenn leginkább a hagyományok. De ilyen területek Hollókő, Székelyföld, Erdély nagy részén, Kárpátalján, az Alföldön a kunok között is volt.”- teszi hozzá Kucsera.

A hagyományok egyébként nem fognak sosem eltűnni teljesen, hiába halnak ki a nagyvárosokból. Ezek átalakulhatnak, vagy időszakosan kevésbé népszerűek, de kihalni nem fognak. Például Magyarország mellett Németországban Franciaországban, de több nyugat-Európai országban is újra reneszánszát élik a régi húsvéti hagyományok.”- teszi hozzá Kucsera.

A határon túli területen nem csak a népszokások maradtak meg jobban, de az ételek is. Remete Farkas László  Régi húsvéti, ünnepi ételek című tanulmányából például az is kiderül, hogy a palócok szívesen ettek a hagyományos húsvéti sonka mellett bárányhúst, galuskát és krumplit.

A matyók főtt babalevest, kolbászos krumplilevest ettek, és a túró mellé gyakran került torma is. A székelyek bárányhúsleves és báránycsorbát ettek, míg a csángók bárány mellé savanyúlevest ettek kásával.

Kárpátalján pedig hagyományos volt a pászkaszentelés (kalácsszentelés), és még ma is él ez a szokás. A sárgatúró készítése pedig nemcsak itt, a beregi és ungi vidéken terjedt el, hanem egész Szatmár megyében és Erdélyben is.

A locsolkodás hagyománya maradt meg leginkább a húsvéti szokásokból eredetileg a tisztulást, megújulást jelképezte. A tavaszi rítus során az ifjú, hajadon nőket a víz erejével tisztították meg. Ez a keresztény ünnepkörben átalakult, és Krisztus feltámadásához kötötték. 

A locsolkodás a fiatalság és a szépség megőrzését szimbolizálja, és a hagyományos hajadon lányok locsolása már kiterjedt később az összes nőre. Erdélyben még ma is él a húsvéti visszalocsolás hagyománya, ugyanis kedden a lányok locsolták meg a fiúkat.

Címlapkép: pixabay.com