Ennek a 30 terméktípusnak az árát csökkentené a kormány a drogériákban
Vélhetően a szerdai kormányülésen véglegesítik azt a listát, amelyen 30 olyan termék vagy terméktípus szerepel, amelyekkel ki akarják bővíteni az egyes élelmiszereknél már bevezetett árrésstopot. A kereskedők szerint ez csak az inflációs adatok kozmetikázására lesz elég, és a kormány intézkedése kárt okoz az egész gazdaságnak.

A kormányközeli Index már szerdán hozzájutott egy olyan munkaanyaghoz, amelyben felsorolják azt a 30 háztartási termékkategóriát, melyekre a kormány a tervek szerint árréscsökkentést vezetne be. A dokumentum szerint a mosószertől kezdve a tusfürdőn át a szappanig számtalan terméknek csökkenne az ára május közepétől, melyet hivatalosan a csütörtöki Kormányinfón jelentenek majd be.
A döntés nem lenne teljesen előzmény nélküli, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ugyanis már kedden belengette: a kormány hamarosan egy újabb árréscsökkentésről hozhat döntést, amely a háztartási cikkeket árusító drogériákra vonatkozna majd. A kormány legutóbb márciusban hozott hasonló döntést, amikor több alapvető élelmiszer esetében is elrendelték az árrésstopot, ilyen volt például a tojás, a csirkemell, a liszt vagy a cukor.
A mostani szabályozás az olyan üzletekre vonatkozna csak, mint amilyen a DM, a Rossmann vagy a Müller.
„Ők adják el a háztartási cikkek több mint 40 százalékát, ennyi a piaci részesedésük. A vegyeskereskedőkre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer van, rájuk nem, de mivel a drogériaüzletek jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ez lefelé fogja nyomni minden termék árát, ők is fognak árat csökkenteni”
– fogalmazott a gazdasági miniszter. A kormány által összegyűjtött harminc darab termékkategória több ezer fajta terméket jelenthet. Íme a teljes lista:
- Egészségügyi papír (toalettpapír)
- Papír zsebkendő
- Alufólia
- Papír kéztörlő henger
- Öblítő
- Folyékony mosószer
- Mosópor
- Mosogatószer
- Általános tisztítószer
- Folyékony súrolószer
- Gépi mosogató tabletta
- Tusfürdő
- Fogkrém
- Folyékony szappan
- Sampon
- Szappan
- Fogkefe
- Kézfertőtlenítő gél
- Borotvahab
- Borotvazselé
- Testápoló
- Golyós dezodor
- Izzadásgátló stift
- Dezodor
- Eldobható borotva
- Utántöltő borotvafej
- Egészségügyi betét
- Tampon
- Hintőpor
- Eldobható nadrágpelenka
Az Index értesülése szerint a végső döntést a csütörtöki Kormányinfón ismertetik majd, és valószínűleg május közepétől szeptember közepéig lesz majd érvényben.
Mint azt a Kontroll is megírta, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) már a múlt héten tiltakozott Nagy Márton gazdasági miniszter újabb ötlete ellen.
Az OKSZ meggyőződése szerint az infláció csökkentését hosszútávon már az élelmiszer árrésstop sem szolgálja, de a háztartási- és tisztítószerek bevonása az árrésstopba rövid távon sem indokolt.
Az már jól látszik, hogy az árak egyelőre legyőzik az árrésstopot: csökkent a boltok forgalma a KSH szerint. Idén márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,4 százalékkal mérséklődött. Ráadásul márciusban folyó áron összesen 1630 milliárd forintot hagytunk a boltokban, ami csupán 2,8 százalékkal magasabb a tavaly márciusi értéknél, miközben az infláció 4,7 százalékos volt. Reálértéken tehát csökkent az elvásárolt pénz mennyisége, így az állam is kevesebb áfa-bevételhez jutott.
Fotó: Pixabay