Mátyás király után az azbeszttartalmú kőzetek is eljutottak Bécsig

Mátyás király után az azbeszttartalmú kőzetek is eljutottak Bécsig

Az osztrák közszolgálati média beszámolója szerint az azbeszthelyzetet feltáró Greenpeace jelentése azt mutatja, hogy Bécs nyolc utcájában találtak azbeszttartalmú köveket, ráadásul ezek közül az első kettőt forgalmas főútvonalként írta le a szervezet osztrák nyomozócsoportjának szóvivője.

„A helyszíni ellenőrzés során azt láttuk, hogy az azbeszttartalmú kövek már erősen elkoptak. Valahányszor egy jármű áthajt rajtuk, azbesztrostok szabadulhatnak fel” – mondta az ORF-nek Stefan Stadler szóvivő. A másik hat utca mellékutca Liesing kerületben, de a Greenpeace szakemberei attól tartanak, hogy nagyon magas lehet az azbesztszennyezés, és valószínűsítik, hogy ilyen aszfaltot Bécs más részein is használhattak.

A Rosenhügelstrassén és a Stieglergassén talált köveket laboratóriumi elemzésnek vetették alá, amely kimutatta az erősen rákkeltő amfibol-azbeszt jelenlétét. „Az amfibol-azbeszt egy nagyon veszélyes azbesztrostfajta, sokkal veszélyesebb, mint az 1980-as években az építőiparban használt azbeszttípusok” – tette hozzá Stadler.

A Greenpeace gyanúja szerint a Bécsben talált azbeszt is a burgenlandi, most bezárt azbesztbányákból származhatott.

A környezetvédő szervezet tagjai szerint gyors cselekvésre van szükség, a nagy forgalmú utakat a lehető leggyorsabban meg kell javítani vagy újra kell burkolni, a mellékutcákon pedig védelmi intézkedéseket kell bevezetni az építési munkálatok alatt. A burgenlandi esetek miatt néhány héttel ezelőtt új eljárást vezettek be: mielőtt bármilyen útépítési munka megkezdődne, a meglévő útfelületet azbesztre tesztelik.

Legalább három magyar megye is érintett a szennyezésben

A nyugat-magyarországi települést érintő azbesztügy a legnagyobb figyelmet eddig Szombathelyen kapta, ahol több külvárosi útszakaszt is érint a probléma. Utakat és kocsibeállókat is olyan zúzott kővel borítottak be, amely kimutathatóan azbesztet tartalmaz. Ennek a kiporzása erősen káros az egészségre, és hosszú távon rákkeltő hatású. A kiporzás veszélye miatt ezeket felszedni és elszállítani sem egyszerű feladat.

Ahogy korábban megírtuk 2015 és 2026 között több mint 250 magyar településre érkezett szállítmány az azbesztszennyezéssel összefüggésbe hozott osztrák bányákból, ami egy közérdekűadat-igénylésnek köszönhetően derült ki. Németh Martin, Bük város önkormányzatának képviselője kérte ki az adatokat a NAV-tól, a honlapjára pedig kirakta a települések listáját.

A leírt időszakban négy osztrák bányából került Magyarországra az azbeszttel szennyezett zúzalékból: Badersdorfból, Bernsteinből, Pilgersdorfból és Rumpersdorfból, de a rohonvi bánya is érintett lehet. Már több mint 300 helyszínen bukkant fel a szennyezés, három megyét pedig biztosan érint a probléma: Szombathelyen, Zalaegerszegen, Kőszegen és Sopronban is borítottak be felületeket azbesztes kőzúzalékkal.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak