2024.12.21. 07:57

Így hajlítja Orbán a valóságot a karácsonyi tűzszünettel

Így hajlítja Orbán a valóságot a karácsonyi tűzszünettel

December 7-én Donald Trump Párizsban találkozott Macron francia és Zelenszkij ukrán elnökkel, ahol azonnali tűzszünetet sürgetett a háborúban, a béke egyik első lépéseként.

December 8-án Trump a Truth Socialon arról írt, hogy Ukrajna békepárti, Putyinnak kell döntenie a tűzszünetről.

December 11-én Orbán Viktor egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy javaslatot tettek egy karácsonyi tűzszünetre, melyet azonban Zelenszkij elutasított. Az utolsó mondatában azon sajnálkozott, hogy hát pedig ő megtette amit meglehet. Mindez néhány órával azután történt, hogy az X-en bejelentette, egy órás telefonbeszélgetést folytatott Putyinnal.

December 12-én az ukrán elnök kommunikációs tanácsadója cáfolta, hogy a magyar fél értesítette őket a tűzszüneti javaslatról, később Zelenszkij is úgy nyilatkozott Brüsszelben az EU csúcson, hogy a médiából értesültek róla. Szintén ezen a napon, Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, Moszkva támogatja Orbán javaslatát.

December 13-án Orbán a Kossuth rádióban azt mondta, hogy a tűzszüneti javaslatát az egyik fél elfogadta, a másik viszont nem. Gulyás Gergely ezzel szemben a 12-ei Kormány infón még azt mondta, hogy Putyin csak megfontolta a javaslatot.

December 15-én Mike Waltz, Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója arról beszélt az NBC-nek, hogy Orbánnak jó kapcsolata van Putyinnal és Trumppal, a háborúnak véget kell vetni, ennek pedig lehetne egy első lépése a tűzszünet, amiért mindent megtesznek.

December 16-án Dimitrij Peszkov arról beszélt, hogy Putyin támogatja Orbán javaslatát, de az ukránok elutasítják azt.

December 17-én Zelenszkij újságírói kérdésre azt mondta, hogy Orbánnak nincs ráhatása Putyinra, amivel kényszeríthetné az orosz elnököt a tűzszünetre. Orbán az X-en erre másnap úgy reagált, hogy nem válaszolnak provokációkra, a javaslat ott van, az ukránok vagy fogadják el, vagy utasítsák el, a felelősség az övék.

December 18-án Szíjjártó Péter az ukrán felet vádolta az tűzszüneti javaslat elutasításával.

December 19-én Putyin az év végi nagy sajtótájékoztatóján Orbán javaslatáról azt mondta, hogy a tűzszünet ugyan értelmetlen, de ő nem zárta volna ki, hiszen egy-két nap fegyvernyugvás végülis nem számít, de az ukránok ezt elutasították. Zelenszkij Orbán tűzszünettel kapcsolatos kommunikációját politikai PR-nak minősítette.

December 20-án Orbán szintén a Kossuth Rádióban úgy nyilatkozott, hogy sikerült rávennie Putyint, a tűzszünet megfontolására, de az ukránok elutasítóak voltak.

Tűzszünet karácsonykor, de melyik karácsonykor?

Orbán felvetése után Rácz András Oroszország szakértő azonnal rámutatott, hogy az érintett felek között még az sem egyértelmű, hogy ki mit ért karácsonyon. A bejegyzésében jelezte, hogy a volt szovjet régióban az újév az igazán jelentős ünnep, az ortodoxok a karácsonyt január 7-én tartják. Ukrajna az orosz világtól való távolodás jegyében pedig 2023-ban átállt a keresztény szokás szerinti december 25-ei ünnepre.

Külpolitikai színjátszókör, vagy orosz dezinformációs hadművelet?

Donald Trump megválasztása után a geopolitika egyik nagy kérdése volt, az új elnök miként viszonyul majd az orosz-ukrán háborúhoz. A kampány után ez egyáltalán nem volt egyértelmű, utána viszont Trump narratívája abba az irányba kezdett eltolódni, hogy a háborúért és annak fenntartásáért egyértelműen az orosz agresszor a felelős. Ez a változás nyilvánvalóan káros az orosz törekvésekre nézve, hiszen az elmúlt években elképesztő kommunikációs energiát fordítottak arra, hogy magukat állítsák be áldozatként, a "különleges katonai művelet" okaként pedig az folyamatos ukrán és nyugati provokációt tegyék felelőssé. Amennyiben a Trump adminisztráció ezt a mesét végül nem hiszi el és a korábbi nagyjából semlegesnek tűnő álláspontja megváltozik, az Putyin birodalmi álmainak a végét jelenti, hiszen kudarcba fullad a nyugati közvélemény és politikai elit kifárasztásának stratégiája.

A magyar miniszterelnök és a Kreml érdekei itt ismét összeértek, hiszen kommunikációja a háború kitörése óta ugyanaz, mint az oroszoké. Az amerikai elnökválasztási kampány során az látszott, akár Trump is hajlamos lehet ennek a narratív keretnek az elfogadására. Egy ezzel ellentétes irány viszont feszültségeket okozhat mind a magyar kormány és Trump viszonyában, mind pedig a Fidesz választói számára létrehozott alternatív valóságban, ahol Trump az (orosz)béke hírnökeként lett lefestve, a győzelme pedig igazolja a Fidesz oroszbarát politikáját.

Maga a javaslat a klasszikus fideszes paneleket idézi, amikor a semmiből bedobnak egy végtelenül leegyszerűsített felvetést (ahogy azt a karácsony időpont értelmezésének teljes figyelmen kívül hagyása is mutatja), amit aztán különböző kommunikációs formákban a saját ízlésük szerint formálnak úgy, hogy a végeredmény nekik kedvező legyen. Fentebb láthattuk, a kormány akár napokon belül is ellentmondott önmagának azzal kapcsolatban, Putyin miként viszonyul a javaslathoz, miközben az elejétől kezdve ukrán elutasításról beszéltek. Az ukránok vélhetően azt sem tudták miről van szó, az oroszok viszont már másnap támogatásukról biztosították az ötletet. Ez nagyon hasonló minta ahhoz, ami nyár elején történt, amikor Orbán találkozott Zelenszkijjel, majd utána rögtön Moszkvába ment és már békemisszióról beszélt. Ezzel lényegében kijátszotta az ukránokat, akik akaratukon kívül lettek részesei Orbán békeakciójának.

Orbán az idő nagy részében a tűzszünetről úgy beszélt, hogy abból a felületes szemlélő arra következtethetett, egy kidolgozott és mindkét félnek bemutatott komoly javaslatról van szó. A nyilvánosságra kerülését pedig hosszas tárgyalások előzték meg után az orosz fél elfogadta, az ukrán pedig kizárta. Egy ilyen megállapodás számos megoldandó kérdést vet fel, akár hetekig, hónapokig tartó előkészületekkel, a megállapodást biztosító garanciákkal, a szemben álló felek haderejének szervezeti felkészítésével. Erről természetesen szó sem volt, legalábbis az ukránok esetében... Orbán egyszerűen bemondta, hogy legyen tűzszünet karácsonykor, majd ezzel párhuzamosan már meg is kezdte az ukrán fél hibáztatását annak elmaradásáért.

Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslata és az ezzel kapcsolatos kommunikációja azt célozza, hogy továbbra is az ukrán fél maradjon a világ (és a Fidesz szavazók) szemében a "háborúpárti". A művelet a Fidesz bel- és a Kreml külpolitikai céljainak megerősítését szolgálta. A kettő között pedig egyre nehezebb különbséget tenni.

Fotó: X / Business Ukraine

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak