„Akkor fuss, ha a helyiek is futnak” – Virágzik a kijevi élet a háború árnyékában

Reggel kávéillat, este sziréna, ilyen kettősségben élnek az ukránok. A kijevi utcákat a nők uralják napközben, az éttermek kinyitnak, a parkokban gyerekek nevetnek, de minden utcán ott a front árnyéka:  katonák mankóval és sebesülésekkel járnak közöttük, toborozó plakátok mindenhol, sebtében szerelt aggregátorok és kitáblázott óvóhelyek, amire bármikor szükség lehet. Riportunk Ukrajna fővárosából.

A férfiak és a nők körülbelül 30:70 arányban vannak jelen a kijevi utcákon – ez volt az első ami szemet szúrt, mikor a helyi élet bemutatására vállalkozva az urkán fővárosba utaztam. A férfiak közül is többnyire fiatal diákokat, egyetemistákat, vagy idősebb, már nem hadra fogható embereket látni. De naponta tucatjával tűnnek fel sérülésből lábadozó, katonai egyenruhás férfiak.

Bár a férfiak nem tűntek el teljesen, sokan dolgoznak, de óvatosság van a levegőben: a katonai rendőrség bármikor igazoltathat, hogy kiderüljön, van-e valakinek behívója. Egy angolul jól beszélő boltos mesélte:

„Csak ritkán, inkább szóbeszédként hallani arról, hogy az utcáról elvinnének valakit, mert a mozgósításnak rendje van, nincs erőszak ebben. De mindenki próbál nem feltűnést kelteni. Akikről videók készültek, hogy elhurcolják őket, azok megtagadták a behívót. Szörnyű érzés háborúba menni, de vannak kötelességek, ők pedig azok elől is menekültek.”

A férfi kora alapján maga is kaphatna behívót, de – mint mondja – a kormány igyekszik nem mozgósítani azokat, akik a gazdaság működését tartják fenn, inkább az önkéntes belépésre ösztönöznek.

A városban reggel és este nő meg a férfiak aránya, ekkor mennek és jönnek a munkából. Vidéken az utcakép más – mondja a férfi, aki bekapcsolódik a beszélgetésünkbe –, ott inkább autóval, közösen utaznak a férfiak, még ha korábban gyalog jártak is, hogy elkerüljék az igazoltatásokat.

„Amikor igazoltatnak, tudod, hogy nem lesz bajod, de minden alkalommal bűntudatod van. Mások helyetted, érted harcolnak, csak mert korábban kaptak behívót. És azok a tekintetek, amiket ilyenkor kapunk… sajnálat, együttérzés – néha megvetés, hogy miért nem vagy a fronton”

– mondta egy egyetemista, akit egy kávézónál szólítottam meg. Hallgatói jogviszonya mentesíti a szolgálat alól, de – teszi hozzá – igyekszik segíteni, rendszeresen adományoz a hadseregnek.

A forradalom és a háború áldozatainak emlékei minden kerület központjában ott vannak: fényképek, zászlók, gyertyák. A város terein kiégett orosz járművek és tankok állnak – a kitartás szimbólumai. A jelentősebb szobrokat “becsomagolták”, hogy védjék az értékes műemlékeket a robbanásoktól.

A város tele van háborús plakátokkal: „Légy kemény, mint az Azov!” – hirdeti az egyik óriásplakát, a híres ukrán hadosztályról. Toborzóplakátok a mindenütt, videók a metrón: kemény tekintetű katonák, bajtársias fotók a frontvonalról. Azonban a humor is fegyver: „Unod az irodai munkát? Vár a sereg!” – olvasható egy poszteren.

Életre ébredés

Közel hárommillió ember él Kijevben, a város élete még a háború közepette is lüktet. Munka után zsúfoltak az utcák, a bárok, az éttermek.

„A háború ráébresztett sokakat, hogy egyszer élünk. Azóta többet járunk ki szórakozni, étterembe, kiállításokra”

– mondta egy fiatal nő, aki egy helyi italkülönlegességeket árusító bolt előtt beszélgetett a barátaival, épp az estére készülve. A kijárási tilalom éjféltől hajnalig tart, így az éjszakai élet is átalakult. Mindenki egyszerre indul el, a bárok és éttermek gyorsan megtelnek, a város nyüzsgése sűrűbb, mint békeidőben – állítják helyiek, csak a turisták hiányoznak.

De léteznek „éjszakai túlélési” megoldások is, egyetemisták mesélik, vannak egész éjjel tartó techno- és house-bulik. A legtöbb hely este 11 körül bezár, hogy mindenki hazaérhessen a tilalom előtt, de

néhány klub csak a kapuit zárja, a közönség pedig bent marad – valóban „zárt körben” buliznak a hajnalig tartó tilalom végéig.

A fellendült vedéglátás azonban nem csak valami puszta hedonizmus. Szinte minden boltban és vendéglátóhelyen lehet aprót felajánlani a hadsereg támogatására, így a honvédelem is profitál abból, sőt annál jobban, minél sikeresebbek a háborúban.

Az Ostannya Barykada – vagyis Az utolsó barrikád – étterem a Maidan tér alatt mindennek a jelképe. A föld alatti bevásárlótér egy új különlegessége, amely egyszerre emlékezik meg a 2004-es narancsos forradalomról, a 2013-as Euromaidanról és az orosz agresszióról. A falakon fotók és relikviák: köztük Ivan Sydor kesztyűje, aki 2013-ban egész éjjel kongatta a közeli templom harangját, amikor az oroszpárti kormány rátámadt a tüntetőkre. A kesztyű azért is szimbolikus – sok más tárgy mellett –, mert utoljára történelmi feljegyzések szerint 1240-ben verték félre Kijev harangjait. Az étterem pontosan ott áll, ahol a tatárjárás idején a város utolsó védői küzdöttek – innen a név.

Benzinszag és fény

A város élete időszakos áramszünetekhez alkalmazkodik. Ezeket előre bejelentik: a hatóságok tudatják, melyik negyedben, mikor és mennyi ideig nem lesz áram – kivéve, ha egy erőművet vagy transzformátort ér támadás.

Ilyenkor felzúgnak az aggregátorok a város utcáin, elnyomva az autók zaját. Sok társasház is saját generátort vásárolt, így ezek ma már a kijevi lakótelepek megszokott kellékei, ott állnak a szemetesek mellett. Az élet ilyenkor kicsit kipufogószagú, de fényes marad.

Rakéták Kijev felett

Épp a külügyminisztérium előtt sétáltam a Maidan felé véve az irányt, amikor felzúgnak a légvédelmi szirénák. Ennél baljósabb hangot aligha lehet hallani a bolygón. Ezzel szinte másodperce megegyezően ugyanez a sziréna hang szól a mobiltelefonomból: egy applikáció jelzi, hogy milyen régiót vagy város támadnak az oroszok, mit érzékelt a légvédelem. Egész Ukrajnára lőttek éjjel. Mégis, szinte senki nem mozdul az utcákon, minden zajlik tovább, az éttermek is minden bár nyitva marad.

„Akkor fuss, ha a helyiek is futnak” – mondja egy bárpultos félmosollyal.

A kijeviek megtanultak együtt élni a légiriadókkal. Telegram-csatornákon és applikációkon követik, mit és honnan indítottak az oroszok: drónokat, cirkálórakétákat, vagy a legveszélyesebb ballisztikus és hiperszonikus rakétákat. Ennek függvényében eltérő lehet, mi mikor csapódhat be.
„Sokszor jön a jelzés, hogy drónok közelednek. Ilyenkor még visszaalszunk. Pár órával később felkelünk és megnézzük, lelőtték-e őket, és így mérlegelünk” – mondja egy fiatal társaság a Pinchuk Művészeti Központban.

Ha hiperszonikus rakéta jön, nincs hová futni – mondják. Az ukrán légvédelem azonban rengeteget fejlődött, ma már a ballisztikus rakéták többségét is ártalmatlanítják, a drónokból csak a tömeges támadások jelentenek veszélyt. A hiperszonikus fegyverek ellen nincs védelem, de kevés van belőlük, és az oroszok inkább stratégiai célpontokat támadnak, nem lakóházakat – jellemzően Kijevnek is inkább a külvárosát lövik emiatt.

A háború a művészetben

A Pinchuk Művészeti Központban is minden a háborúról szól, de ez igaz majdnem az összes kortárs – és nem csak kortárs – kiállítótérre, múzeumra. Az ingyenes tárlaton ukrán és néhány nyugati kollaborációban készült anyag mutatja be a háború következményeit, valamint a megőrizni akart ukrán élet szépségét.

A kiállítótér teljességének bemutatása nélkül kiemelném Gabrielle Goliath videós installációit, amelyek a világ minden tájáról menekült emberekkel készült interjúk részleteit mutatja be: szavak nélkül mesélnek az őket ért bántalmazásokról és szexuális abúzusokról. A történetük csak olvasható, a vásznakon elfojtott lélegzetvételek, ajakba harapó fogak, könnyezés ellen küzdő szemek, remegő kezek, kényszeredett mosolyok láthatók, míg valaki egy dalt énekel, ami bátorította őt menekülés közben a viszontagságok közepette.

Az „Ismételd utánam” ugyancsak interjúkat mutat be: ukrán háborús menekültek idézik fel, milyen a hangja a tankoknak, a repülőkről kilőtt rakétáknak, a robbanásoknak, valamint hogy ezeket mikor hallották először. Két gimnazista lépett be ebbe a kiállítótérbe, épp akkor, amikor elhangzott,

„Ismételd utánam! Shhhhhuhhhh-shhhhuhhhh-shhuhhhh! Bummm!” – imitálva a kilőtt rakéták hangját.

Egyikük szinte nevetve kezdte utánozni a hangokat, nem sejtve, illetve nem értve a kontextust. Az ukránok valóban értékesért harcolnak, ha a naponta lőtt fővárosukban ilyen önfeledt, egyben néha épp a háború miatt groteszkül önfeledt lehet az élet.

Kiemelt fotó: BGRN - Kijev