Politikai és gazdasági frontok a Balkánon: orosz befolyás és verseny a lítiumért?

Időről időre a hazai sajtóban is felbukkannak hírek és sejtések a balkáni, jelesül a szerb területeken (Szerbiában és a boszniai Szerb Köztársaságban) feltárt vagy kutatott lítium-lelőhelyekről. Az elmúlt napokban a Telex írt Milorad Dodik boszniai szerb vezető (igen, ő az, akinek az esetleges „kimentése nemrég a TEK feladata lehetett volna) egyik nyilatkozatáról, amelyben „100 milliárd dollár értékű lítiumkincs feltárását” ajánlotta fel az „amerikaiaknak”. A szerb térség lítium-helyzetéről korábban az Átlátszó/Vajdaság közölt részletes, a geológiai hátteret illetően kicsit pontatlan, de a politikai labirintust szépen bemutató összefoglalót. 

Mennyi lítiumról tudunk tehát a Balkánon? Mit ajánlhatott Dodik és kinek? A válaszok kapcsán egy legalább két szempontú játszma körvonalazódik az oroszok, a kínaiak és esetleg a Nyugat (kérdés, hogy ebbe most hogy értsük az Egyesült Államokat) között.

Az egyik játszma mára elég jól látható: ezt az oroszok játsszák. Hosszú, és Oroszország számára sem jó patthelyzet az ukrán fronton, Amerika kiszálló iránya és Európa belépése: nosza, keltsünk feszültséget valami olyan helyen, ami Európához sokkal közelebb van: a Balkánon. A boszniai rendezés, az 1995-ös daytoni béke akkor és ott a pillanatnyi fegyvernyugvást célozta, számomra meglepő, hogy már harminc éve kitart. Márpedig ami harminc éve úgy van, az „meg van szokva”, ott több mint egy generáció már „belenőtt” – de ettől még ez a helyzet, a „két állam egy államban”, tehát a bosnyák-horvát és a szerb lakosság külön „köztársasága” az amúgy „egységes” Bosznia-Hercegovinán belül, bőven kínál olyan ütközési pontokat, amelyekből konfliktus pattintható ki, ha valaki nagyon akar. 

Putyin pedig érdekelt ebben, Dodik az „ő embere”, és ha valaki, hát ő tudja, hogy kell ezt.

Egy másik játékos a Balkánon (is), Kína. Itt nincs feltűnő katonai vagy diplomáciai szál: pénz beszél, és megvesz mindent, amit csak lehet. Infrastruktúra-fejlesztések (a Pireusz-Belgrád-Budapest vasút mellett érdemes megnézni a szerb autópályák felüljáróinak kínai betűit), kapcsolódó, és a politikai vezetést Kínához láncoló hitelek mellett Peking a világgazdaság „szűk keresztmetszeteire” figyel nagyon élénken. Ez utóbbinak a ritkaföldfémek a fő frontja, de azért az akkugyártáshoz fontos lítiumra is érdemes figyelni. És a Balkán itt is képbe került, két ponton is.

A cikkbeli térképen sárgával két pontot jelöltem meg, miközben pirossal színeztem Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság területét, tehát az „orosz játékteret”. Keletebbre, Szerbiában van Jadar. 2021-ben jelentette be a brit-ausztrál Rio Tinto egy jelentősebb lítium-lelőhely feltárását. A kitermelést mindeddig megakadályozta a helyi lakosság erős tiltakozása a potenciális környezetszennyezés ellen, és az utóbbi évek szerb választásain a téma folyamatosan fókuszban van. A környezeti aggodalmak jogosak: a lelőhely nyersanyaga speciális, a feltalálás helyéről elnevezett „jadarit” nevű ásvány, egy lítium-nátrium-boroszilikát (bocsánat…), amelyből a lítium kinyerésének technológiája nincs teljesen kidolgozva, de nem tűnik sem egyszerűnek, sem a környezet számára barátságosnak. 

A Rio Tinto a lehetséges éves termelőkapacitást 58000 tonna lítium-karbonát-egyenértékben (kb. 11 ezer tonna lítum) adta meg, ami világszinten még nem annyira sok, de sokkal „láthatóbb”, mint Európa egyetlen működő lítiumforrása a portugáliai Barrosoban. Nem véletlen, hogy az EU is ösztönzi a szerb termelés megfontolását.

A másik sárgított pont a térképen a boszniai Lopare. A település a boszniai szerb entitás területén van, de annak igencsak a szélén, közel az országot kettéválasztó belső határvonalhoz. Ez a közelség még feltűnőbb, ha hozzávesszük, hogy a potenciális lelőhely a település délnyugati előterében, a Majevica-hegy térségében van. Itt a svájci Arcore jelentett be lítium-indikációt. A cég stratégiai együttműködésben áll a kanadai-német Rock Tech Lithiummal. A jelentés 1,5 millió tonna lítium-karbonátról (kb. 300 ezer tonna fém lítium) szól. 

Bár a két lelőhely (Jadar és Lopare) nincsenek olyan nagyon messze egymástól (kb. 80 kilométer) és bár a földrajzi hasonlóság, a Dinári-hegység északkeleti oldala, is megvan, itt más a lelőhely genetikája. 

A fő ásvány az Arcore jelentése szerint lítium-karbonát. És itt jön egy érdekesség. Másfél millió tonna lítium-karbonátról jelent az Arcore – az anyag ára tonnánként 15000-25000 dollár közt mozgott az utóbbi időben, így a lopare-i lítiumkincs – feltéve, hogy feltárják, mert tényleges bányászat nincs a környéken (leszámítva a teljesen mást célzó Uglevik-környéki szénbányákat), 22-37 milliárd dollárt ér. Ebből az összegből persze le kell vonni a kitermelés és feldolgozás költségeit, maradhat nagyságrendileg 10 milliárd dollár – ami a tizedrésze annak, amit Dodik belicitált az amerikaiaknak.

Dodik tehát vagy nem tudta, miről beszél, vagy szándékosan innen indítja az alkut – vagy nem a Lopare-i lelőhelyet „ajánlja fel” az amerikaiaknak, hanem erre hivatkozva a további kutatási lehetőségeket. Mivel pedig a térségben két, eltérő genetikájú lelőhely már kutatott, bizony nem lehetetlen, hogy van ott más is. 

Amerika számára persze ez annyira nem fontos, a lítium világtermelése számára nem annyira kínosan egyoldalú, mint a ritkaföldfémeké, de Trump nyilván szeret jó híreket mondani a híveinek. Az érem másik oldala, hogy eddig Trump adminisztrációja is a daytoni rendezés és a boszniai status quo oldalán állt.

Az utolsó bekezdésem inkább vélemény és ködszurkálás. 

Elég sűrű ez a gombolyag, de azért arra két, bányászatig még nem jutott lelőhely híre talán nem lesz elég, hogy előmozdítsa a két szerb entitás bármilyen egyesülését – mert mi másért borítaná a status quo-t itt akár Szerbia, akár Dodik? És talán Magyarország számára sem olyan vonzó ebbe belenyúlni. Egy lítiumbánya részesedése persze hasznos nemzeti cél is lehetne – ha nem kellene folyamatosan arra gondolni, hogy az egész mögött legalább ilyen súllyal az Európa elleni orosz kavarás támogatási szándéka áll.

Fotó: Pixabay