Isten mentsen a „jóízű rendszerváltástól”

Hova vezet, ha ugyanolyan kritikamentesen állnak az emberek a Fideszt váltani szándékozó Tisza Párthoz, mint saját szavazói a kormánypártokhoz? Véleménycikkünk szerzője erre a kérdésre keresi a választ írásában.

Nem tudom, mi az a „jóízű rendszerváltás”, annyi azonban biztos, én nem kérek belőle, köszönöm. A 2026-os országgyűlési választás tétje egyértelműen az; marad, vagy bukik a Fidesz kormány. Nem mondok semmiféle újdonságot azzal sem, hogy ennek a kulcsa – jelenleg legalábbis úgy fest – a Tisza Párt. És mégis, ennek ellenére talán nem kellene teljesen elveszteni az eszünket, vagy tévedek?  

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Kontroll felületén Zalatnay István teológus és filozófus egy cikke, amelyben arról értekezik, „lesz-e jóízű rendszerváltozás?” Nem szeretném az egész cikket idézni, legyen elég annyi: 

Zalatnay István szerint az előző alkalomhoz képest akkor lesz „jóízű” a rendszerváltozás, ha csupa szívvel, jó szándékkal és bizalommal fordulunk Magyar Péter pártja felé. Szerinte a Tisza Párt elnökének is a „szükségesnél nagyobb” konszenzusra kellene törekednie, a választópolgároknak pedig „merniük kellene bizalmat szavazni”, hiszen a tét az „ország mentális állapota” és egy olyan korszak, „amelyben a jó lehetőségek válnak valóra” (ezt ugye honnan tudjuk ilyen biztosra, de mindegy is).  

„Ezért nem jó, ha sokan csak a kisebbik rossznak gondolják azt, ami a választás után jön, ha rémképeket rajzolnak egy esetleges újabb önkényuralomról. Betegítő a vergődés, amelyben hol a megszabadulás érzése kerekedik felül, hol a bizalmatlanság, a félelem a jövőtől. Mert az újabb rosszkedvű rendszerváltozáshoz vezet csak” – írja Zalatnay István. Igen, ezt hívják úgy, hogy gondolkodás.  

Mert mit is javasolt ezzel a szerző? Most lehetőleg senki ne gondolkodjon, ne elemezze a szituációt, ne legyenek kérdései, kétségei, csukjuk be a szemünket és fogjuk be a fülünket…miért is? Hogy ne legyen ROSSZKEDVŰ a rendszerváltás? Hogy egymás kezét megfogva, az utcákon körtáncot járva ünnepeljük az eredményt április 12-én? Tehát már az sem elég, ha sok, Orbán Viktor leváltását mindennél jobban akaró ember sutba dobja minden létező(!) kétségét, és behúzza az ikszet a megfelelő helyre? Mert önmagában az a tény, hogy kétségeik vannak, problémát jelent? „Rémképeket rajzolnak egy esetleges újabb önkényuralomról” vagy valid és jogos aggodalmakat fogalmaznak meg?  

Miért ne alkalmazzuk ezt a gyakorlatot, „csak ne gondolkodj”, az élet minden területén? Hiszen minden sokkal egyszerűbb lenne! Nem csak a rendszerváltás „jóízűségét” lehetne garantálni, hanem a kiegyensúlyozott életet, a kisimult idegrendszert és lelki nyugalmat is! Már Hemingway is megmondta: „Az intelligens emberekben a boldogság a legritkább dolog, amit ismerek”. Sőt, hogy ne csak az irodalmat idézzem, több tanulmány is kimutatta már: minél alacsonyabb valakinek az IQ-szintje, annál boldogabban telik az élete. Ne gondolkodjunk soha többé!  

Ezek szerint nem kell információt gyűjteni, nem kell semmit elemezni, még akkor sem, ha a nap végén úgyis az a konklúzió: mindegy, még az Ördöggel is összefognánk! Ha az lett volna az érv, hogy a komplex gondolatokat befogadni képtelen polgártársak el nem bizonytalanítása miatt nem szabad a kétségeket artikulálni, azt jobban meg tudnám érteni, de a „jóízű rendszerváltás” miatt…!  

„Ettől még azonban a félelmek valósak, nem pusztán sanda politikai szándék termékei. Nem érthetők az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján?” – folytatja Zalatnay István, de kérdem én: nem érthők Magyar Péter eddig tanúsított magatartása alapján? Az elmúlt évtizedek tapasztalati nélkül nem lenne aggasztó az arrogáns, pökhendi stílusa, a független sajtóval időnként fel-fellángoló csörtéje, a vele egyet nem értők megbélyegzése, a végtelen kommentháborúi?  

Puzsér Róbert néhány hete tíz pontban gyűjtötte össze, min kell változtatnia Magyar Péternek, ha valóban rendszert akar váltani. Ezek – véleményem szerint – kivétel nélkül jogos érvek, amelyek az elmúlt évtizedek tapasztalatai nélkül is kétségeket ébresztenének a gondolkodásra hajlamos választókban. Sőt, ha nem az lenne a helyzet Magyarországon, ami, talán ki is zárnák a versenyből.  

Zalatnay István végül kitért Magyar Péter és a független sajtó kapcsolatára, amely szerinte „kétoldali sérelmekkel” tűzdelt, mert bár Magyar Péter minden kritikára felszisszen, de „vannak rosszhiszeműen elfogult megnyilvánulások a Tiszával szemben a független sajtóban is”. Például? Hol? A 444-en? A Telexen?  

„Az újságíró hangot akar adni saját véleményének, ami sokaknál minimum bizalmatlan a Tiszával szemben. Ez nem vehető rossz néven. Csakhogy – a másik oldalról nézve – ezzel éppen, hogy nehezítik normális világ visszatértét. Azt azzal segítenék, ha maximálisan támogatnák a rendszerváltozást végbe vinni képes egyedüli politikai erőt” – írja Zalatnay.  

Tisztelettel, mert persze lehet, hogy tévedek, de én kevés „véleményt” láttam megjelenni Magyar Péterről az ellenzéki sajtóban. A Tisza Párt elnökének legtöbbször az a problémája, hogy az ellenzéki sajtó is átveszi a hazug híreket, irreleváns kérdéseket tesznek fel vagy épp nem számolnak be a szerinte fontos dolgokról. Nevezte már Rogán emberének Gulyás Mártont, csak mert neki nem tetsző kérdéseket tett fel, majd másnap visszakozott.  

És még valami: a sajtó munkatársainak soha, semmilyen körülmények között nem feladata semmilyen politikai párt „támogatása”. Soha.  

Ezen logika mentén mikor lehet elkezdeni kritizálni Magyar Péter és a Tisza Pártot? A választás után egyből nyilván nem, hiszen még nem is látjuk, mekkora gödörből kell kikormányoznia minket. A választás után egy évvel még nyilván nem, hiszen egy év alatt mit lehet helyrehozni a 15 évnyi rombolásból? Akkor mikor?  

„Azokat a várakozásokat, amelyek az értelmiség baloldali és liberális részében élnek egy jövendőbeli új kormánnyal szemben, jobb, ha olyanok fogalmazzák meg, akikben van nyitottság a Tiszával szemben, nem pedig olyanok, akiknek eleve meglévő ellenérzései nyilvánvalók” – írja Zalatnay. Bocsánat, de miért is? Miért az a garancia a valódi rendszerváltásra, ha nem a (sokszor talán túl) kritikusak jelentik a szűk keresztmetszetet, hanem pont fordítva? Mindenkiben „nyitottság van a Tiszával szemben”, aki a szavazás napján mellettük teszi le a voksát, hiszen megszavazta a bizalmat, a különbség csak az „elfogult” és a „kritikus” lehet. Tényleg az elfogultakat kellene előre engedni?  

Én nem szeretnék jóízű rendszerváltást, én azt szeretném, ha végre magunk mögött hagyhatnánk ezt a szektás, messiásváró mentalitást, ehhez pedig egy dolog kell, de az nagyon: gondolkodni.