Orbán és az igazságpirula: stratégia van az őszinteség mögött

Orbán Viktor Mezőtúron meghökkentően őszinte volt. Amikor Magyarország miniszterelnöke igazat mond, amögött tizenhat év elteltével már nem cinizmust, hanem a realitás felismerését, vagy valamiféle taktikát érdemes sejteni. A kormányfő a választási rendszerről tartott meglepően pontos elemzést: arról beszélt, a kormánypártok valójában sosem nyertek akkorát, mint amit a parlamenti patkó mutatott. Az igazság ugyanis az, hogy a rendszer felnagyítja a győztes párt sikerét. Ez tényszerűen így van, nehéz is lenne vitatkozni vele.

A magyar választási rendszer „vegyes”, ami azt jelenti, hogy a két fő típus, a többségi és az arányos elv is érvényesül benne. Az arányos komponens a listás szavazásnál, míg a többségi az egyéni választókerületekben jelenik meg. Anélkül, hogy választási rendszerekről szóló egyetemi kiselőadást tartanék, a lényeg röviden annyi: az arányos szisztémák általában jobban leképzik a társadalmi akaratot, de instabilabb kormányzást eredményeznek, míg a többségi rendszerek a végső győztes irányába torzítanak, ezzel teremtve meg a kormányzóképességet. Ezért téves azt gondolni, hogy a rendszer a Fidesznek lejt: a mindenkori győztesnek lejt, ami eddig történetesen mindig a Fidesz–KDNP pártszövetség volt.

Épp ezért számítottam többek között én is arra, hogy a kétharmados többséget kihasználva, a közvélemény-kutatásokra reagálva a kormánypárt „arányosítani” kezdi a választási rendszert. Ezen a legtöbben a „győzteskompenzáció” eltörlését értettük – ami a nevével ellentétben nem kompenzál, hanem még nagyobb előnyhöz segíti a nyertest (elvégre miért kellene kompenzálni a győztest?). Ez végül mégsem történt meg, aminek legfőbb oka az lehet, hogy a kormánypártok abban reménykednek: ez a mechanizmus segítheti ki őket a listás eredményeknél.

Ez alatt azt értem, hogy vélhetően a kormányzat belső mérései is mutatják: a Tisza nagyon erősen fog szerepelni listán. Sőt, fennáll a veszélye, hogy több olyan egyéni választókerületet is elvisznek, ahol az elmúlt négy választáson stabil kormánypárti sikerek születtek. A Fidesz ezért abban bízhat, hogy a mélyen beágyazott körzeteikben aratott nagyarányú győzelmekből származó töredékszavazatok a listán kompenzálják majd a veszteségeket. Emellett a határon túli szavazók voksaira is számíthatnak, akik kizárólag listán szavazhatnak. Ezzel a kontextussal érdemes vizsgálni a mezőtúri mondatokat, amelyeknek így kétféle olvasatuk is lehet.

Az egyik, hogy Orbán Viktor retorikailag már előre igyekszik aláásni a Tisza esetleges győzelmét. Azzal, hogy hangsúlyozza: a rendszer a győztest segíti, és a Fideszre valójában sosem szavaztak annyian, mint amennyi mandátumuk lett, okosan készíti elő a terepet. Egy esetleges vereség esetén mondhatja majd: az eredmény a rendszer torzítása miatt született, a valóságban még mindig többen támogatják a Fideszt, mint amit a mandátumszámok tükröznek.

Ebben az esetben – feltételezve, hogy a Tiszának nem lesz kétharmada – súlyos legitimációs válság alakulhat ki. Magyar Péternek és a Tisza Pártnak ugyanis nemcsak a fideszes mélyállammal kellene harcot vívnia, hanem egy olyan ellenzéki párttal is, amely aktívan tagadja a választás végeredményét. Ez nem lenne példa nélküli: láthattuk Donald Trumpnál vagy Jair Bolsonaro volt brazil elnöknél – utóbbi a puccskísérletig is elment.

A másik olvasat szerint a miniszterelnök ezzel saját táborát akarta motiválni. Ha a győzteskompenzáció megtartása a listás veszteségek stabilizálását szolgálja a nagy fölénnyel nyert körzetek révén, akkor azokat a körzeteket nagyon meg kell nyerni. Ehhez pedig logikus lépés kilépni a „Holdról is látszik a győzelem” kényelmes szerepéből, és azt üzenni: minden szavazat számít, az utolsó embert is el kell vinni az urnákhoz.

A mozgósítással ugyanis látványos gondjai vannak a Fidesznek, ami már a 2024-es EP-választáson is megmutatkozott: közel sem tudtak annyi embert megmozgatni, mint korábban. A Kubatov-lista akadozik, miközben a Tisza folyamatosan erősödik a kutatásokban. Ez a Fidesz számára rémálom-forgatókönyv, amiből az egyetlen kiút a mozgósítás felpörgetése. Persze a jóléti intézkedések és a pénzosztás is fontosak, de mit sem ér az elszórt pénz, ha a választó végül nem adja át a személyi igazolványát és nem húzza be az X-et.

Bármelyik elmélet is igaz, a Fidesz egyre nyíltabban vállalja: üldözőből üldözötté vált. Ez a szerep kormánypártként mindig nehezebb, de a megoldási kísérleteik már körvonalazódnak. Annyi bizonyos, hogy a meccs még messze van a lefújástól, s amit Orbán Viktor 2002-ben talán, de 2006-ban biztosan megtanult: egy napnak pusztán néhány órája számít – urnanyitástól urnazárásig lehet választást nyerni.

Fotó: Facebook / Orbán Viktor