"Ha túl sikeres a vállalkozásod, akkor elveszi a Fidesz" – Országjáráson a Kontroll

Békés megye kalandtúrás úthálózata után kész felüdülés Bács-Kiskunban autózni. Sőt, szemmel láthatóan volt itt pénz a „Lezsákságban” az elmúlt években. Szép porták, rendezett tanyák mindenfelé az autópályáról Jászszentlászló felé vezető út mentén, amin a kátyú ismeretlen fogalom. Jászszentlászlón pedig csinos kádárkockák vannak, ugyan nem látni szigetelést, de nem is salétromosak, romosak a falak, a tetők is rendben vannak. Semmi hivalkodó gazdagság, de tisztes megélhetést sugárzó épületek sorjáznak. 

Aztán az ember bemegy a kocsmába – már az is sokatmondó, hogy itt legalább van kocsma, amiket szintén kipusztított a falvakban a 16 év NER – és ott olyan odaadó lelkesedéssel pocskondiázzák a Fideszt és a helyi fideszes vezetőket, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Az ok pedig – mint minden esetben - természetesen a pénz.

Pontosabban a pénz hiánya, illetve a féktelen harácsolás, gátlástalan rablás eluralkodása, a sosem elég és a mindent megtehetek szemlélete. A történetek mindegyike arra fűzhető fel, hogy bár érkezett ide pénz, támogatás, amivel lehetett vállalkozást indítani, fejleszteni, de amint valakinek a vállalkozása túl látványosan lett sikeres, azt rögvest megkívánta egy Fidesz közeli vagy konkrétan fideszes potentát és jelezte, hogy vagy átadja neki a vállalkozó szépszerével, vagy jönnek a következmények. És jöttek is: a NAV olyan odaadó szorgalommal látogatta a vállalkozót, hogy egy idő után be kellett lássa, hogy nem tehet mást, el kell adja nyomott áron a NER-bárónak a vállalkozását. Az átadást követően érdekes módon megszűnt a NAV érdeklődése a vállalkozás iránt…

Ebben az a katasztrofális, hogy egy teljesen piacidegen magatartást eredményez az emberekben. Ha van is vállalkozásod, akkor sose legyen túl feltűnő, semmiképp ne legyen sikeres, te se legyél büszke a sikereidre, húzd meg magad, ne terjeszkedj, ne építs nagy vállalkozást, mert az felhívás keringőre a pénzéhes NER-eseknek. A következmény a középszer terjedése, a sikeresség tagadása, a tehetség szárnyalásának, a példaértékű szorgalomnak a visszafogása, és ennek a gyilkos szemléletnek a terjedése, átörökítése a következő generációkba. Itt senki sem lehet okos, szép, ügyes, szorgalmas, tehetséges, tettvágyó, feltűnő, mert az csak bajt hoz rád. Mindezeket figyelembe véve mindjárt más fénytörésbe kerülnek a nem túl látványos kádárkockák a településen.

De nem csak a gazdák, vállalkozók panaszkodnak. Számos környékbeli polgármester érzi ezt a nyomást és nehezményezi a kormány erőszakos pénzéhségét. Az egyik önkormányzat nagy nehezen összekapart magának 1 milliárd forintot és már épp egy fejlesztésbe kezdett volna, amikor közölték velük a „központból”, hogy azt a pénzt elveszik tőlük. És el is vették. Vajon melyik önkormányzat kezd ezek után pályázatírásba, melyik kezd értelmes spórolásba, hogy összekaparjon egy kis tartalékot az ínségesebb időkre vagy egy nagyobb fejlesztésre, amire a helyi közösségnek nagy szüksége lenne, ha simán elveszi tőlük a hatalom mindenféle komolyan vehető indoklás nélkül? A következmény itt is egy tisztességes, szorgalmas, előrelátóan, okosan gazdálkodó szemléletnek a lerombolása és a semmittevés ösztönzése.

Hiába a rendezett Kádár-kockák a településen, ha nincs bizalom, a mindennapjaik része a megfélemlítés, senki nem mer vállalkozni, többre, szebbre, jobbra jutni, mert ott a félelem, hogy egy pillanat alatt elvehetik tőle. A NER-bárók híznak, az emberek meg...

Kovács Gyula, a Tisza helyi jelöltje - a beszédét hallgatva úgy tűnik - egy nyugodt ember. Nem egy kapkodós fajta. Higgadt, megfontolt, magabiztos, csendes beszédű, választékos modorú. Mégis az az érzése az embernek, hogy nem szívesen állna elé, ha elindul. Nem azért, mert bárkit is bántana, de ha eldönt valamit, akkor végig csinálja. És láthatóan csinálni akarja, ahogy a vízgazdálkodásnak is nekifeszültek és szép eredményeket értek el. Isten tudj, de talán nagyobb szüksége van Jászszentlászlónak és környékének a vízre, mint stadionra és más, a NER-nek fontos kiemelt nemzetgazdasági projektre.

Tompa felé haladva már mindjárt más lesz az útminőség és az épületek állaga sem olyan kellemes látvány. Az ember szorgosan kerülgeti a kátyúkat, ami legalább edzetté teszi és garantáltan nem szunyókál el a volánnál. Más kérdés, hogy másová nem is nagyon jut idő nézni, így aztán a balesetveszélyt nem is biztos, hogy a kátyúba belement autó okozza, hanem egy esetleg nem kellő időben észrevett útra tévedt őz vagy borz. Szóval a kátyú ilyen módon is életveszélyt okoz, de az útminőség javítása valamiért nem kiemelt nemzetgazdasági projekt.

A tompaiaktól azt várná az ember, hogy határmenti településként van forgalom, van kereskedelem, van üzlet, van élet, van megélhetés. Ehhez képest a kocsmába belépve az első mondat, amit meghallok ez:

"-Mikor mész vissza Svájcba?

- Holnap.

- Jól teszed, én is mentem, amíg tudtam."

Ezek után a 190 forintos kávé már sokkal keserűbb, mint a valóságban. Amikor rákérdezek, hogy itt talán nincs olyan munka, amiért megérné maradni a Svájcba tartó ember gátlástalanul kiröhög, habár abban a röhögésben semmi vidám nincs. Inkább nem idézném, miket mond, maradjunk annyiban, hogy nem dicséri a „vidék pártját”, pedig saját elmondása szerint nem érdekli a politika és már nem is hisz senkinek sem. Elvették a kedvét tőle. A Tiszában sem hisz, de „ezekről” 16 év után már tudja, mit gondoljon és nem szeretné, ha maradnának. 

"Nézzük meg, mit csinálnak ezek, ha hatalomra kerülnek, hátha. Bár hinni nem hiszek egyiknek sem."

A tanárnő, Karsai-Juhász Katalin szépen „megtartja az óráját” az összegyűlteknek, hátha lesz foganatja. Tompán nem igazán voltak ennyien az utóbbi években politikai rendezvényen. A szervezők és az egybegyűltek majszolják a lilahagymás zsíroskenyeret és a szellemi táplálékot. És a reményt, hogy talán nem kell Svájcba menni a megélhetésért.

Baján a politikai filozófus és esélyegyenlőségi marketingszakember, Csontos Bencének a hívására hatalmas tömeg verődött össze. Itt már nem várakozás, reménykedés, talán majd most hangulat van, hanem dübörgő lelkesedés, „ez most már a mi időnk” érzete lengi be a teret. Az emberek mosolyognak, örülnek, magabiztosak, tudatosak. 

Talán ez a hangulat elér majd Tompáig is…

Szerző: Nemes György

Fotó. Facebook / Magyar Péter