Víz, tavasz, termékenység, tojás, nyúl… Embertelen katyvasz ez a húsvét hétfő

Engem úgy a húszas éveim közepén vesztett el a locsolás és úgy általában minden divathóbort-terhelt ünnepi kényszerek. Valamilyen őrült kitalált, vagy csak véletlenül elkövetett valami marhaságot és az emberek tömegével rohantak elkövetni ugyanazt az agyamentséget. Mint a Brian életében szerencsétlen Brian, aki elveszti a lopótökét, amit az őt üldöző tömeg szent áhítattal felkap és felkiált: kövessük a szent tököt, amit ránk hagyott a messiás! 

Nagyjából így vagyok én a temérdek ünnepi hóborttal, mint például a húsvéti sonkával. Szó szerint semmi köze a vallási ünnephez, simán csak annyi a tradíció, hogy régebben nem volt hűtő, így a télen levágott állatok húsából tavaszra már csak ez maradt meg, így a zsidó szokásokat követő keresztények kénszerűségből egy olyan ételt szentelnek meg húsvétkor, amit a kóser étkezéshez szokott Jézus soha életében nem evett. Amúgy érdekes, hogy szerte Európában inkább a bárány a húsvéti húsétel, amit sokkal inkább elképzelhető, hogy Jézus fogyasztott, sőt, vélhetően az utolsó vacsorán is ezt ették az apostolok. 

Ez is jól mutatja, hogy még egy keresztény kultúrkörben is jelentős eltérések mutatkoznak a húsvéti „tradíciók” tekintetében. Így aztán meg se lepődjünk, hogy Ausztráliában nem a nyuszi tojja a tojást, hanem a bilby. Persze megértem az ausztrálokat, mert náluk a nyúl az egyik legkártékonyabb állat és nagyon utálják. Ahogy az Új-Zélandiak sem rajonganak értük, ezért a tojást tojó nyuszikat húsvét szent napján igyekeznek halomra lövöldözni. A 24 órás rekord 23 000 lelőtt nyúl volt. Nem annyira jó nyúlnak lenni arrafelé húsvétkor.

Szóval a húsvéti „tradíció” egy nagy humbug, ami párszáz évenként nagy lendülettel változik. Például a franciaországi Haux nevű városkában húsvétkor nekiveselkedik a jónép és csinálnak egy 5000 tojásos omlettet, emlékezve arra, amikor Napóleon a környéken járva annyira megkedvelte a kiváló omlettet, hogy süttetett a katonáinak is egy gigantikus méretű omlettet. A középkorban meg az volt a feladata a papoknak, hogy megnevettessék a gyülekezetet húsvétkor. Azért van annak némi abszurditása, hogy Jézus feltámadását várva vaskos tréfákat hallgatsz a szószéken poénkodó atya szájából, amin hangosan röhög az egész gyülekezet.

Firenzében meg háromszáz éve tartanak egy olyan szokást, hogy felrobbantanak – ma már tűzijátékkal helyettesítik - egy kocsit, amit ma már az érsek gyújt meg egy galamb alakú rakétával, ami szerintük a Szentléleket jelképezi. Na, még egyszer: a Firenzeiek szerint a Szentlélek egy galamb alakú rakéta, ami felrobbant egy szekeret. Ehhez képest a Gyalog galoppban felbukkanó Antióchiai Szent Kézigránát kutyafüle. 

A svédek meg a finnek még ezt is tudják tetézni azzal, hogy a gyerekekre színes kendőket aggatnak, arcukat kipirosítják, kvázi boszorkányoknak öltöznek, majd tollakkal ékesített fűzfaágakkal, vagy seprűkkel és ajándéknak szánt rajzokkal, festményekkel járják a házakat, ahol ezekért cserébe édességet kapnak. Eddig ez bizonyos elemeiben olyan, mint nálunk a locsolkodás, de a jó skandinávok ezt azért csinálják, mert a legenda szerint a boszorkányok húsvét előtt egy helyre repültek, hogy együtt ünnepeljenek az ördöggel. Már csak az a kérdés, hogy miért cicomázzák a gyerekeiket ördögkedvelő boszorkánnyá a Jézust dicsőítő húsvét szent ünnepén? Néha tényleg nehéz megérteni az embereket. Mentségükre legyen mondva, hogy húsvét vasárnapján aztán máglyákat gyújtanak, hogy távol tartsák a boszorkányokat. Ezzel azért még nem győztek meg… 

A norvégok „tradíciója” ennél frissebb és békésebb: húsvétkor a tévék krimiket közvetítenek, amit annyira komolyan vesznek, hogy aki norvég filmesként vagy krimiíróként érvényesülni akar, az erre az időpontra időzíti a premiert. Ember nem tudja, hol fedezhető fel ebben Jézus feltámadása, vagy az újjászületés jelképe, de ahogy azt Csülök is lefektette az ő nyolc parancsolatának hatodik pontjában: Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban. Szóval önös érdekből se firtassuk tehát a jó norvégok hóbortjainak okait.

A mi locsolkodásos tradíciónk legalább valamiféle természeti korra vezethető vissza, ahol a tavaszvárásos, természetébredéses, termékenységet ünneplő szokásunkba jól illeszkedik a víz termékenyítő ereje. Az egyéb locsolásos párhuzamot a termékenységgel meg nem biztos, hogy magyaráznunk kellene. Szóval ez a locsolás még a feltámadásos, újjáébredéses sztorihoz logikusan illeszthető érvelés. A nagypénteki dologtiltás már egészen más tészta. Ugyanis ez babona, ami meg ugyebár minden tekintetben ellentétes Jézus tanításaival. Szóval semmi okunk bármit is a finnek szemére hánynunk.

A termékenységgel kapcsolatos dolgot pedig a görögországi Korfun úgy gondolták megünnepelni, hogy cserépedényeket vagdosnak az erkélyekről az utcára, jelezvén az újrakezdést. Azért ezt nekem sokáig kellene indokolniuk, hogy elfogadjam. De legalább a cseréphajigálás közben nem vesznek össze, hanem vigyorognak. 

Mindenesetre még mindig jobb, mint amit a Fülöp-szigetek jóravaló keresztényei csinálnak húsvétkor, ugyanis némelyek Jézus fájdalmának átélése érdekében szó szerint keresztre feszítik magukat, amitől megváltást remélnek. Ehhez képest a latin-amerikai népek Júdás-égetési szokása igazán visszafogott projekt, főleg, hogy csak Júdás-bábukat égetnek nagy lelkesedéssel. Úgy fest nem igazán bíznak az isteni igazságszolgáltatásban. 

A fenti felsorolással csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem kell annyira mereven ragaszkodni a húsvéti szokásokhoz és ételekhez. Ha te egy Jókai bablevessel vagy rántott csirkeszárnyakkal és egy kedves öleléssel akarod ünnepelni a húsvétot, akkor tégy úgy. A lényeg, hogy örülj a tavasznak, az újjászületésnek, a feltámadó természetnek, de leginkább azoknak, akik fontosak számodra.

Szerző:  Nemes György