Folyami gyöngykagylót a nemzetnek! - Országjáráson a Kontroll

A mai az utolsó országjárásom a kampányban és még be sem fejeztem, de már hiányzik. Pedig bőven akadtak benne kihívások, mint ma reggel Aszódon, ahol kisebb kötözködéssel kezdődik a rendezvény helyszínének megépítése. A területfelügyelőt ugyanis zavarja, hogy a meglévő területfoglalással rendelkező rendezvényesek kivették a teret lezáró oszlopokat, hogy a kisteherautóval bevihessék a rendezvény nagy méretű eszközeit a térre. Logikus, a fene se akar cipekedni. Klasszikus kötözködés, amelyben felsejlik részint a területfelügyelő támadhatóságtól való félelme, vagy a túlbuzgósága. Mindkettő a rendszer hiányosságairól árulkodik. Aztán később megenyhül a rend szigorú helyi őre, vélhetően szóltak neki, hogy nem kell a feszültség. Úgy fest, hogy a hatalom már rájött, hogy jobb visszahúzni a karmait.

A település főutcája dugig van boltokkal, melyek mintha megragadtak volna a 90-es években, sőt. Rőfös, fotós, divatboltok egymás hegyén-hátán 90-es évekbeli stílusjegyekkel, cukrászkellékes, gazdabolt... de ami a fő, hogy mind él, működik és ennek örülni kell. Ugyan az épületek kissé viseletesek, itt-ott mállik a vakolat, a tető szinte mindegyiknél már kiordította a lelkét a felújításért könyörögve, de a vállalkozók még kitartanak. Ha már tető: a K&H bank sem volt képes felújítani a tetőjét, szemben a sportmárkákat áruló bolttal vagy a Pennyvel. Nem túl bíztató üzenet: az olcsó ételekre és a talmi látszatot kínáló ruházatra van pénz, kereskedelemre, hitelre már nem futja. Nesze neked vidékfejlesztés.

A reptéren dolgozó ember meg azt meséli, hogy az utóbbi napokban még szigorúbb lett az ellenőrzés, amit igazából semmi sem indokol, hiszen a környező országokban nincs háborús rettegtetés és erre épülő megmagyarázhatatlan szabályozások, hogy ennek a rettegtetésnek nyomatékot adjanak, illetve indok lehessen politikai, megbízhatósági intézkedésnek álcázott ellenőrzésekre.

„Tényleg az a cél, hogy bármi áron megijesszék a lakosságot. Nagyon várom már, hogy ennek a politikai célból működtetett rémhírterjesztésnek vége legyen.”

A gulyáslevesnek sosem tudtam ellenállni, így a kifőzdébe be kell térnem. Hiba volt. Csak a jólneveltségem miatt voltam képes legyűrni a harmadát, viszont mégis volt haszna a látogatásnak. A szomszédos asztalnál elcsípek egy elejtett mondatot: 

„Klímában utazom és akárhová megyek mindenki változást szeretne.”

Klímát nem közmunkán tengődők vesznek, vagyis ez a mondat visszaigazolja azt az állítást, hogy az egyre fogyatkozó középosztályt, az igényesebb és tehetősebb réteget elvesztette a Fidesz és ma már csak a legkiszolgáltatottabbakat, a zsarolhatókat, megvehetőket képesek valamennyire uralni, de már őket is csak fenyegetve. Vagy már úgy sem. Ugyanis arról beszélgetnek egyesek, hogy mindenki a másiktól fél, hogy azok veszélyes fideszesek, de mi már Tiszások vagyunk. Aztán meglepődnek, hogy a „veszélyes fideszesek” is Tiszások és ezen eleresztenek egy felszabadult foghíjas nevetést. Talán megérjük, hogy a nemzetet szétválasztó árkokkal együtt a foghíjakat is betömjük. Ez egy igazán nemzetegyesítő gondolat.

Az biztos, hogy tettvágyó emberben nem lesz hiány Aszódon, mert csurig megtöltötték a városháza előtti teret. Talán a területfelügyelő úr is látta.

Hatvanban a kávé mellé bizakodást is felszolgálnak: szerintük itt a többség változást akar. A vendéglátó mindig is az egyik legjobb közvéleménykutató volt. Ezt erősíti egy szokatlan páros társalgása. A már régóta fiatal úriember huszonéves tanítványát pallérozza politikáról. Mint kiderült ezer szálon kötődnek Hatvanhoz és Kerekharaszthoz, politikai értelemben is és már nagyon unják a sok látszatfejlesztést, de különösen a közpénzeknek az „út a zsebembe” programját a Fidesz részéről. Szerintük ebbe a rendszerbe igazodik a 400 millióért megépült keresztharaszti művelődési ház, miközben ott a községháza, ha civil összejövetelre van szükség és az a közpénz igencsak jó lett volna másra is a 900 fős településnek. 

„De hát valakinek megint jól kellett járnia. Na, ennek lesz itt hamarosan vége.”

Ezt a szemléletet elég sokan osztják Hatvanban és ez a Kossuth téren látszott is.

Ahogy Gyöngyösön is, de ne szaladjunk ennyire előre. Ugyanis, ha Gyöngyös, akkor kézműves cuki. Kézzel húzott rétessel. A hangulata a cukrászdának zseni, főleg, hogy rálátni a rendezvényre. Optimális keretezés.

Gyöngyös amúgy is az egyik kedvencem, már a neve miatt is. Az megvan, hogy a folyóról kapta a nevét, ami pedig a folyami gyöngykagylótól? Nagy kár, hogy mára kipusztult, mert az akár hatvan évig is elélő gyöngykagyló fiatal egyedei nem tudják tolerálni a silányabb vízminőséget. Talán ezen is érdemes lenne elgondolkodni. Ugyanis aki hosszú távra tervez egy településen, az nem mérgezi a környezetét és az ott élőket. Fontosnak tekinti, hogy akárki is legyen az utódja, egy dologban egységesen kell gondolkozzanak: egészséges környezet kell, különben például elvész a település névadója. Talán majd visszatér az az idő, amikor újra lesz folyami gyöngykagyló a Gyöngyösben a város büszkeségére. Én örülnék neki.

Az idő meseszép, a tér dettó, ápolt környezet, igényes kivitelezés, tehetős vendégkörre optimalizált vállalkozások, vagyis tulajdonképpen semmi sem indokolná az elégedetlenséget. Ehhez képest a Szent Bertalan nagytemplom már rég látott ennyi embert. Jól öltözött, külsőre stabil egzisztenciával rendelkezőknek tűnő emberek gyülekeznek hatalmas számban. Szóval valami mégsem stimmel. Egy fiatal pár arról beszél, hogy a választástól teszik függővé, hogy itthon terveznek jövőt, családod, gyereket, vagy… Amikor felvetem, hogy de hol talál ennyire gyönyörű környezetet, akkor elmeséli, hogy egy egyetemi ismerőse Szilvásváradról tervez épp elköltözni hasonló okokból. Elfogynak az érveim.

Abban reménykedem, hogy Eger megnyugtat, ami a Stühmer fagyijával egészen sikeres projektnek tűnik. Lehuppanok egy padra és megnyitom a fogadóórámat. A szabadtéri pad ugyanis a legjobb társalkodóhely. Az első traccspartner egy legalább nyolcvan éve meseszép, decens, kulturált, pallérozott elméjű úrihölgy, aki messzire kerüli a politikát. Mármint az első mondata szerint. Aztán persze már arról beszél, hogy az Írországban tanuló unokája már nem akar hazajönni. Hacsak… A másik itthon tanul az egyetemen, ő talán nem megy el. 

„Persze, világpolgárokká lettünk a szabad mozgásnak és az EU-nak köszönhetően és ez nagyon jó. De a cél nem az volt ezzel, hogy elűzzük a gyermekeinket világgá, hanem hogy szabadon mozoghassunk, tapasztalatokat, tudást, ismereteket gyűjthessünk, üzletelhessünk és teremthessünk olyan országot, ahol jó élni. Ha viszont elraboljuk a fejlődésre szánt forrásokat magánzsebekbe, ha értelmetlen projektekre fordítunk felfoghatatlanul nagy összegeket hosszútávon megtérülő fejlesztések helyett, akkor leromboljuk még azt a keveset is, amit eddig elértünk és az a csekély vonzerő, ami megvolt az országban az is elvész. Egy élhetetlen közeg távozásra ösztönöz és ha még szabad is hozzá a mozgási lehetőség, akkor még inkább az eltávozás felé tolja az embereket. És ez nagyon nem jó.”

Már csak az unokája miatt is változást szeretne. Olyan országot, ahol az unokája boldogan élhetne. Szorítok neki.

Alig ment el, máris jön az újabb delikvens, némileg nehezen emelgetett lábakkal.

„Csikorognak már a kerekek.”

A májusban 90-edik születésnapját ünneplő úr elkötelezett fideszes.

„Ez a kölyök (MP-re utal) nagyon téved, átverték az EU-s csibészek. A sok vak meg követi őt.”

Amikor rákérdezek, hogy akkor most kitől félti jobban Európát: Trumptól, aki ki akarja fosztani, vagy Putyintól, aki el akarja foglalni, némileg elcsendesül. Mert abban végül is megegyeztünk, hogy Magyarország Európa része és aki távolról figyeli az itteni életet, az kevésbé érdekelt abban, hogy sikeresek legyünk. 

Ekkor lassan döcögve „befut” a felmentősereg egy 85 környéki fiatalemberrel és a korban hozzá illő asszonykával, aki a felmelegített helyemre huppanást követően rám nézve „bohó ifjúnak” nevez – ezt se mondták rám már igen régóta -, így a társalgás kibővülve folytatódik. A 85-ös fiatalember határozottan erkölcsi alapon szemléli a világot maga körül és nem érdekelte sosem a vagyon. Ezért is örül annyira ennek a nagy tömegnek és a változásnak, mert nagyon zavarja az adott szó devalválódása. 

„Engem csak egyszer lehet átverni. Akárki megpróbálja már nem lesz köztünk semmi. Harag nincs, de együttműködés sem. Hidd el öcsém, megtanulták az emberek, hogy ha velem akarnak üzletelni, akkor csak úgy megy, ha nem vernek át. Ezt kellene megtanítani a legmagasabb szinteken is. Igenis legyen következménye a kimondott szónak, az ígéret betartásának. „

A csikorgó kerekű 90-es halkan bólogat, úgy fest tetszik neki az erkölcsi alapvetés. Nekem is. Az apósom sem szerette sosem azt, aki késik vagy nem tartja be az adott szavát.

„Az ilyen ember nem tisztel engem, nem vagyok neki annyira fontos, hogy ne rabolja a drága időmet, vagy ne tegye meg nekem, amit megígért. Az ilyen emberrel meg nekem nincs többé dolgom, mert pazarlás rá minden perc. Az élet rövid, fiam. Olyanra fordítsd, akinek fontos vagy. – szajkózta állandóan, ha egy trehányság az eszébe juttatta az életvezetési programját.”

A 85-ös fiatalember is ennek a programnak a harcos hirdetője és nagyon szeretné, hogy ilyen kormányunk legyen. Miután ebben nagyon is egyetértünk – még a csikorgó kerekű 90-es fideszes is - szeretetteljes, meleg kézfogással és harsány "Szebb jövőt!" felkiáltással búcsúzik. Úgy fest az utóbbi napokban vonzom a nyilastestvéreket és az az igazság, hogy ez utóbbi még szimpatikus is. Csak ne emlékeznék a történelemre...

Az Egri Bazilika és az Eszterházy Károly püspökről elnevezett tér sosem látott tömeget fogad be. Hiába a hatalmas késés, a tömeg nem mozdul. Sőt, tovább nő. Eger rég nem látott ekkora politikai demonstrációt. Talán még a csikorgó kerekű 90-es fideszes sem. Magyar Péter beszéde közben pletykálkodik egy ismerős, hogy a belsős infó szerint „Bobherceg” és Szandika már megvette a repjegyet hétvégére és külföldön várják meg, mi lesz a választás eredménye. Természetesen ez csak pletyka, annak is elég vaskos, de elnézve Matolcsyék és NER-társaik vagyonmentését egyáltalán nem tűnik hihetetlennek, hogy a honvédelmi miniszter úr és neje, a budapesti Fidesz frakcióvezetője rettegni méltóztatnak vala.

Ezen kacarászva végül elmegyek a Macokba egy jó vadast vacsorálva megünnepelni ezt a pár hetes országjárást. Kész szerencse, hogy nem Macák, mert akkor már tényleg kezdenék aggódni a nyilastestvérek irántam megmutatkozó érdeklődése miatt. Két falat között látom, hogy Miskolc megtelt. Nem kicsit, nagyon. Az én hasam is.

Hazafelé azon agyalok, hogy fogom rávenni a főszerkesztőmet, hogy valami más formában folytathassuk ezt az országjárást? Mert akárki nyeri a választást 12-én, a megoldandó feladatok nem lesznek kevesebbek, sőt. És nem csak a folyami gyöngykagyló-telepítésre gondolok.

Szerző: Nemes György