Visszamenőleg venné el a felajánlott 1 százalékokat a listázandó szevezetektől a Fidesz
Tovább szigorít a poloskázós nagytakarításon a Fidesz és az 1 százalékos állampolgári rendelkezések semmibe vételével már idén ellehetetlenítenék a listázott szervezetek működését. Az erről tárgyaló bizottság ülését civilek zavarták meg és elhangzott, hogy több okból kifolyólag sem elfogadható a javaslat ebben a formában.


Civil tiltakozók zavarták meg a parlament Igazságügyi bizottságának ülését, ahol az ellehetetlenítési törvény vitáját tartották. A Fidesz szerint a külföldi támogatások megakadályozására, de lényegében orosz mintára beadott javaslatot múlt héten nyújtotta be a volt SZDSZ-es Halász János, aztán szinte a teljes Fidesz-frakció is a nevére vette. Ezt és az időközben beérkezett módosítókat tárgyalta a bizottság, az egyik alapján
a már idén felajánlott 1 százalékokat is elvennék a jogszabálytervezet alapján büntetni tervezett szervezetektől és azt a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná.
Az 1 százalékos állampolgári rendelkezések semmibe vételével már idén ellehetetlenítené a Fidesz-KDNP a listára került szervezetek működését, így például a hatalom részéről ügynöközött, de valójában a Fidesz számára kellemetlen ügyeket rendszeresen feltáró Partizánét is, amely tavaly 416 millió forintot kapott a felajánlásokból. A másik módosító kivette a kettős állampolgárokat a külföldinek minősülő személyek köréből.
Az ülés elején civil aktivisták feszítettek ki egy "Szabad sajtó, szabad civilek" feliratú molinót a bizottság KDNP-s elnöke, Vejkey Imre mögött a hvg.hu írása alapján. Az egyperces akció után a momentumos Szabó Szabolcs a végrehajthatatlanság miatt törvényellenesnek nevezte az eredeti javaslatot és a hozzá érkezett módosítót, mivel
- nem lehet eldönteni, hogy kire vonatkozik pontosan;
- rövid a hatályba lépési határidő;
- ellentétes az Alaptörvénnyel;
- az 1 százalék elvételével kapcsolatos rendelkezés pedig visszamenőleges, így nem felel meg a jogalkotási következményeknek.
A Mi Hazánk színeiben Novák Előd beszélt arról, hogy a javaslat céljaival egyetértenek, de inkább azon kellene dolgozni, hogy a Facebooknak is kelljen reklámadót fizetni. Az is zavarja, hogy az elfogadás előtt álló törvényben megjelölt Szuverenitásvédelmi Hivatalban egy korábbi III/III-as ügynök is dolgozik, valamint az elnagyolt szövegezés miatt akár arra is használhatja a törvényt a NER, hogy cégeket szerezzenek meg.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azzal védte a tervezetet 15 évnyi kétharmados kormányzás után, hogy olyan választási törvényt alakíthatnak ki, amibe sem az ukrán titkosszolgálat, sem az amerikai adófizetői pénz, sem a brüsszeli források nem szólhatnak bele. A módosítókat végül 8 igen és 3 nem szavazat mellett fogadta el a kormánypárti többségű bizottság. A javaslatot a Törvényalkotási bizottság is tárgyalja, várhatóan június 10-e után szavazhat róla a parlament.