Hiába nyertek a bíróságon, a belügy továbbra sem adja ki a radiológusok pótszabadságát

Évek óta tartó jogsértésben kell dolgoznia a zalaegerszegi radiológusoknak, akiknek a belügyminisztériumi tárca nem hajlandó kiadni a speciális eszközökkel való munka után járó pótszabadságot. A szakdolgozók követeléseit bírósági ítélet, sőt kúriai döntés is megerősítette, mégsem változik semmi. A történetről és a szakdolgozók Pintér Sándornak írt leveléről Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő posztolt Facebook oldalán.

Hadházy Ákos egy “jó és egy rossz hírről” posztolt Facebook oldalán. Bár “a zalaegerszegi kórház radiológiai osztályának dolgozói nyertek a törvény által nekik járó plusz szabadságokért indított perben, ugyanakkor a belügyi tárca ignorálja a bíróság ítéletét, és „csak konkrétan azokat az éveket ismerik el fogcsikorgatva, amelyekben a per indult.” Az egészségügyi kálvária részleteit abból a levélből tudjuk, amit a szakdolgozók Pintér Sándor, belügyminiszternek írtak.

A pótszabadságok ügye 2009-ig nyúlik vissza, amikor a radiológusoktól elvették azt a plusz szabadságot, amelyet az ionizáló sugárzást kibocsátó berendezésekkel végzett munka kompenzálásaként járna nekik. Ez a gyakorlat 14 éven keresztül folyt, mígnem 2023-ban sikertelen egyeztetések után a dolgozók bírósághoz fordultak jogorvoslatért. A 2025. februári ítélet május 2-án jogerőre emelkedett, kötelezve az intézményt a pótszabadság kiadására és az ügyvédi költségek megtérítésére.

A történet azonban nem ért még véget: a kórház főigazgatója fellebbezett, de késve, így a Pécsi Ítélőtábla ezt elutasította, de a szabadságokat még ekkor sem kapták meg a radiológusok.

A szakdolgozók az Országos Kórházi Főigazgatósághoz fordultak segítségért 2025. június 25-én, ezután a kórház főigazgatója azt kérte tőlük, hogy várják meg türelemmel az OKFŐ válaszát, ám közben az intézményvezető a Kúriához fordult. A Kúria 2025. október 9-én helybenhagyta a 2025. májusi ítéletet, azaz kötelezte a kórházat a pótszabadság kiadására, valamint a dolgozók számára megítélt ügyvédi költségek megtérítésére.
A levél kitér arra is, hogy az osztály vezető főorvosa már javaslatot tett a pótszabadságok kiadására, és biztosította a főigazgatót, hogy ezek a napok nem veszélyeztetik a betegellátást.

Még ezek tükrében sem kapták meg a szakdolgozók a pótszabadságokat.

A szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelükben is hangsúlyozták: becsületesen, magas szakmai színvonalon végzik munkájukat, és kérik a „jogellenes állapot megszüntetését”, különösen azért, mert más kórházakban evidensnek számít az ilyen pótszabadságok megadása.
A helyzet tehát kettős: van jogerős bírósági ítélet, de a gyakorlatban a kórház egyelőre nem tartja be azt, és a dolgozóknak még mindig bizonytalansággal kell szembenézniük.

Az továbbra is kétségeket ébreszt a dolgozókban a levél alapján, hogy ha végre kiadják nekik a megítélt pótszabadságokat, a jövőben a kórház betartja-e a döntést, vagy ismét pereskednie kell a szakdolgozóknak a munkáltatójukkal.