Ma 11:44

Már most hétvégén is megszülethet a kereskedelmi megállapodás az EU és Amerika között

Már most hétvégén is megszülethet a kereskedelmi megállapodás az EU és Amerika között

Az Európai Bizottság közlése szerint Donald Trump kezdeményezte a találkozót és ő hívta meg von der Leyent. Írország miniszterelnöke, Micheál Martin pénteken úgy fogalmazott: „remélhetőleg még a hétvége során megszületik a megállapodás”. Donald Trump is megszólalt a repülőgépről leszállva: mint mondta, 50-50 százalék esély van arra, hogy még a hétvégén megszületik a megállapodás, de nagyjából húsz kérdésben meg kell még állapodniuk – írja a Telex. 

„Ha sikerül, ez lehetne minden idők legnagyobb megállapodása” – tette hozzá. Emellett Keir Starmer brit miniszterelnököt és John Swinney skót minisztert is dicsérő szavakkal illette. Emmanuel Macron francia elnökről is beszélt, aki szerinte ugyan csapatjátékos, ám az semmit nem fog számítani, hogy el akarja ismerni az önálló, független Palesztinát. Emellett azt is megpedzegette, hogy az EU-nak még több engedményt kellene tennie. 

Mint mondta, Japánnak eleinte még Brüsszelnél is rosszabbak voltak az esélyei, de végül sikerült elfogadható megállapodást kötni, ugyanis többet ajánlottak Amerikának. 

Ezután megemlítette a szélerőműveket és a bevándorlást is: a szélerőművek elcsúfítják a mezőket és kiirtják a madarakat, az Európába irányuló bevándorlás pedig lassan kivégzi a kontinenst. Ursula von der Leyen szerint vidám hangulatú telenfonbeszélgetést folytattak az amerikai elnökkel még a vasárnapi megbeszélés előtt. 

Tegnap arról is írtunk, hogy a német Volkswagen-nek is igencsak sokba került Trump vámháborúja: a pénteken közzétett beszámolójukból kiderült, hogy csúnya összegeket buktak eddig. 

 

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre