Miért mondott le a pécsi egyetemet fenntartó alapítvány vezetője?
Távozott a pécsi egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának éléről Barna Zsolt, aki egyben annak az MBH-nak az elnök-vezérigazgatója is, amely bank stratégiai együttműködést kötött az egyetemmel. Bár hivatalosan az egyetem megújítási programjának lezárásával indokolták a döntést, a háttérben az is állhat, hogy a túl szoros személyi összefonódás idővel inkább problémát jelentett, mint előnyt.
Távozott a pécsi egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának éléről Barna Zsolt, aki egyben annak az MBH-nak az elnök-vezérigazgatója is, amely bank stratégiai együttműködést kötött az egyetemmel. Bár hivatalosan az egyetem megújítási programjának lezárásával indokolták a döntést, a háttérben az is állhat, hogy a túl szoros személyi összefonódás idővel inkább problémát jelentett, mint előnyt.
Lemond kuratóriumi elnöki tisztségéről és tagságáról Barna Zsolt, a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány vezetője – adta hírül az Index, de hogy mi lehetett a lemondás hátterében annak a Telex járt utána.
A hivatalos indoklás szerint lezárult az egyetem modernizációs programjának kidolgozása, a jövőben pedig inkább üzleti feladataira szeretne koncentrálni az MBH Bank vezetője.
Az előzményekről annyit, hogy az MBH Bank Nyrt. és a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) még tavaly május 27-én kötött hosszú távú stratégiai együttműködést. A megállapodás szerint a felek gazdasági, digitalizációs, egyetemi infrastruktúra- és oktatásfejlesztési kezdeményezéseket valósítanak meg közösen.
Közbevetőleg: az állam mellett jelentős részesedése van az MBH Bankban Mészáros Lőrincnek, de a Matolcsy családhoz kötődő Száraz Istvánnak is.
A bank és az egyetem közötti együttműködés különlegessége ugyanakkor az volt, hogy Barna Zsolt már a szerződés megkötése előtt is fontos szerepet töltött be a PTE életében: tavaly november óta ő volt az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke.
Egy bank és egy felsőoktatási intézmény közötti megállapodásnak rengeteg, kölcsönös előnye lehet. Ebben az esetben azonban az intézmények közötti kapcsolat már a szerződés aláírása előtt is túlmutatott a szokványoson, hiszen az MBH-t és a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumát is ugyanaz a személy, Barna Zsolt vezette.
Röviden tehát arról volt szó, hogy Barna egyszerre volt az MBH Bank elnök-vezérigazgatója és annak az alapítványnak az elnöke, amely stratégiai együttműködést kötött a bankkal. Márpedig ez a szintű összefonódás még a NER-en belül is túl látványosnak számít.
Miután pedig megtörtént a modernizációs irány kijelölése, októberben sikerült egy új, és „megbízható” rektort találni az egyetem élére, az OTP helyett pedig az MBH lett az egyetem számlavezető bankja, vagyis összeségében Barnának sikerült helyes pályára állítani az intézményt, a tényleges megbízatása ezzel véget is ért.