Mi lesz a megnyitott ügynökaktákkal? – Krimi és történelem szerelemgyereke A vörös báró című könyv

Cserhalmi Dániel (jobbra) kezében ötödik ÁVH-s regényével, a Vörös Báróval // Fotó: Szapanyos Anett

Megjelent Cserhalmi Dániel új kötete: A vörös báró, ami egy szocialista időkben játszódó gyilkosság fikciós feldolgozása, hol az ÁVH és a nyomozóhatóság – a politikai érdek és az igazság keresése – futnak versenyt egymással. A szerző könyvbemutatóján arról is beszélgettünk, mennyiben segíti munkáját az ügynökakták megnyitása és mit gondol az új kormány gesztusáról.

Szocialista oligarchák

Engem ért a szerencse, hogy vezethettem Cserhalmi Dániel ötödik ÁVH-s könyve, a vörös báró bemutatóját. Legutóbb akkor találkoztam ezzel a kifejezéssel, mikor Bige László, Orbán Viktorhoz címzett nyílt levelét olvastam. A Nitrogénművek tulajdonosa nehezményezte, hogy a leköszönt kormány propagandistái komcsizták és vörös bárózták.

„Aki nem tudná, a kádári konszolidáció korszakában, nevezték így a pártfunkcionáriusokat. Ma mondjuk oligarchának hívnánk őket, és ez talán a regényem cselekményből is kiderül” – mondta Cserhalmi.

Hozzátéve, lehet találni más párhuzamokat is története és a modernkori magyar demokrációban kiépült uram-bátyám rendszer között, de nem szeretné elspoilerezni, mik azok pontosan.

Nagyon magyar, nagyon krimi

Beszéljünk kicsit a történetről és a karakterekről. Mit jelent az, hogy ez egy ízig vérig magyar, ízig vérig krimi és miért gondolom, hogy ez a kettő ellentétben áll egymással?

Az 1950-es évek Magyarországán egy kis dél-alföldi faluban brutális gyilkosság áldozata lesz Kiss Imre, a helyi párttitkár (a vörös báró).  Egy zákányszéki rendőr és egy szegedi nyomozó igyekeznek felgöngyölíteni a haláleset valós körülményeit, miközben az ÁVH politikai furkósbotot igyekszik fabrikálni a kulákgyűlölő pártfunkcionárius tragédiájából.

Kiss Balázs (balra) kérdezi Cserhalmi Dánielt a Vörös Báró könyvbemutatóján // Fotó: Szapanyos Anett

Kiss Imre egy meglepően kidolgozott karakter, aki 20 oldalnyi játékidőt kap, mielőtt elragadja a sors és az író véres képzelete.  A vörös báró gyarló, politikai hatalmát kihasználva megrövidíti a helyi kocsmárost, megszégyeníti titkárnőjét, vegzálja a kulákokat, feleségével és nevelt fiával nem jön ki, sőt még egy haláleset is köthető nevéhez. Nem csoda, hogy sokan akarják a halálát.

Miközben Imre életének utolsó fejezetét olvassuk, megelevenedik előttünk a szocialista magyar vidék és a Budapesttől távoli, városi élet egyaránt. Mind a nyelvi fordulatokban, mind az érzékletes leírásokban tetten érhető ez. Kivéve a két főszereplőben.

Nagyfy Zoltán és Pintér Ferenc kapcsolata inkább idéz egy klasszikus krimi párost – a vidékre menekült rendőr és a nagyvárosi menő nyomozó. Míg külső jegyeik és szóhasználatuk korhű, karakterük és évődésük Agatha Christies hősöket idéz. Ami nem is csoda. A szerző bevalottan imádja a krimi bárónőjének munkásságát.

Ez az apróság pedig vagy ledobja az olvasót vagy plusz rétegeket tud hozzáadni a történethez, amit a valóság ihletett, de Cserhalmi alázatos munkája és képzelete formált.

Mi lesz az ügynökaktákkal?

Cserhalmi könyveihez a kutatómunka legalább olyan fontos, mint a képzelet. A vörös báró megírása előtt is bejárta Zákányszéket, beszélt a helyiekkel és napokat töltött a levéltárban. Bár bevallotta, a Kiss Imre gyilkosság dossziéja „csak egy alig száz oldalas pdf”, amit egy-két nap alatt végig tudott pörgetni.

Cserhalmi Dániel a Vörös Báró bemutatóján // Fotó: Szapanyos Anett

Mégis felmerül a kérdés, mennyiben fogja a munkáját segíteni, ha október 22-én, az 56-os hősökre emlékezve a Tisza megnyitja az ügynökaktákat.

„Semmiben nem fogja segíteni a munkámat. Ez biztos, és még azt sem tudom, hogy nektek segíteni fogja az életeteket” – mondta Cserhalmi, aki inkább jelképes, mint hasznos intézkedésnek látja az ügynökakták megnyitását.

Ennek egyik oka, hogy nincs jól megfogalmazva, hogy ki számít ügynökek Magyarországon. Erről hosszasan értekezett Ungváry Krisztián, így erről ebben a cikkben nem írok.

Legyen elég Vikidál Gyula, magyar énekes története, aki az iratok szerint Dalos fedőnéven jelentett, igaz, a dossziékat később feldolgozó kötet alap nem sok terhelő információt adott meg a tartótisztjének. Ennek az ellentéte is sokszor megtörtént – amikor valós ügynökök nyertek pert azzal kapcsolatban, hogy őket nem lehet ügynöknek nevezni.

A másik ok, hogy Cserhalmi a sokévnyi ÁVH-s regényírás miatt már baráti kapcsolatba került az ÁBTL levéltárosaival, akik sokszor hasznos információkkal látták el, amikkel sok kutatást spórolt meg.

Cserhalmi Dániel Vörös Báró című könyve végén letisztázza, mi a képzelet szüleménye és mi a színtiszta valóság.

Cserhalmi Dániel (balra lent) aláír a Vörös Báró könyvbemutatója után // Fotó: Szapanyos Anett