Egyre gyakoribbak lesznek az extrém időjárási jelenségek Magyarországon is a közeljövőben

A klímaváltozás problémája évtizedek óta folyamatosan velünk van. Fontos lenne, hogy ha kis lépésekkel is, de mindenki tegyen az ellen, hogy a legsúlyosabb forgatókönyvek váljanak valóra. Arra viszont fel kell készülnünk, hogy az extrém időjárás egyre gyakoribb jelenség lesz a jövőben. Dr. Bartholy Judit meteorológus professzorral, az ELTE Meteorológia Tanszékének korábbi vezetőjével beszélgettünk a jelenlegi helyzetről.

Kontroll: Közeljövőben mi látható Magyarországra vetítve, milyen klímahelyzet várható? Nagyon elkeserítő adatokat kapunk, és minden előrejelzés elég sötét képet fest.

Bartholy Judit: Egyértelműen melegedés látható a modellekből, amelyekkel a jövőre készítünk becsléseket, a század végéig ez a tendencia tisztán látszik. A Kárpát-medencében érdekes szezonális különbség jelenik meg, mert télen nő a csapadék, és nyáron csökken, átmenti évszakokban a melegedés markáns, de a csapadék mértéke nem változik. 

Az egyetemi kutatásainkban a szabadon hozzáférhető, a jövőre vonatkozó modellszimulációs adatokat elemeztük és a mi térségünkre vonatkozó rácsponti adatokat értékeltük ki. Ezek alapján Magyarország kitettebb a klímaváltozásra, ha az Európa többi országának átlagát tekintjük. Egyértelmű, hogy a klimatikus szélsőségek gyakoribbá és intenzívebbé válnak a jövőben. Nagyobb a kilengés és ezt egyéb paraméterek is láthatóvá teszik. Ez nem is nagy újdonság, hiszen a XXI. század elejétől fogva egyre gyakrabban találkozunk intenzív kilengésekkel.

Például 2013-ban volt március közepén egy váratlan havazás, ami napokig fennállt, nagy hófúvások voltak, úttorlaszok, lehetetlen volt közlekedni. Sok együttállás miatt vált veszélyessé a helyzet. Vagy ugyanabban az évben a Dunai árvíz is komoly gondot okozott. Becsülhető volt, hogy Szentendrénél fog tetőzni a Duna. Mobil gátrendszerek felállításának volt köszönhető, hogy nem árasztotta el Szentendre belvárosát a víz.

2006-ban szélsőséges volt az augusztus 20-ai tűzijáték vihara, ami halálesetekkel is járt. A szélerősség, a vihar nagysága és a térség kitettsége is nagy volt, hiszen akkor több százezer ember volt a Duna-part közelében. Nem történt szakmai hiba, de a szokatlanul nagy viharhoz képest nem volt elegendő a figyelmeztetés. A Katasztrófavédelem ma már új protokoll kidolgozásával tudja elkerülni az ehhez hasonló helyzeteket.

Dr. Bartholy Judit meteorológus professzor

Kontroll: Ezek a szélsőségek gyakoribbá és jelentősebbé válnak?

B. J.: Modellszimulációkat tudunk futtatni az elkövetkező évtizedekre vonatkozóan. Ezen eredmények kiértékelésével tudunk következtetni, hogy a XXI. század során hogyan változik a szélsőséges események intenzitása, gyakorisága.

Például, ha referencia időszaknak a XX. század végét tekintjük, meglepődve láthatjuk, hogy egy a múltban 20 évente 1-szer előforduló napi hőmérsékleti maximum, optimista/pesszimista modellszimuláció esetén a század közepén 2-10 évente, a század végén 1-6 évente fordul majd elő. 

A meleg szélsőségek növekedése nagyon markáns és akár ijesztőnek is nevezhetjük.

Ha a csapadékszélsőségek várható változását nézzük: a 20 évente 1-szer előforduló maximális, egy nap alatt lehullott csapadékmennyiségek esetén a század közepén 10-15 évente, a század végén 8-16 évente fordul elő ekkora csapadék. Ezek is jelentős változások.

Vagy más állapothatározókat is nézhetünk: a fagyos napok és a forró napok számában is jelentős változások várhatóak. Az 1980-2000 időszakhoz képest hogyan változnak a fagyos napok? Fagyos napról beszélünk, amikor a napi minimum hőmérséklet lemegy 0 fok alá egy adott napon. A modelljeink alapján a század közepére évente közel 30 nappal és a század végére akár 60 nappal is csökkenhet a fagyos napok száma. Ez már komoly mérték.

Azt mondhatnánk, hogy ez a mezőgazdaságnak akár jó is lehetne. De ha egy hazai mezőgazdászt kérdezünk, kiderül: ez egy nagy tévedés. Télen a szántóföldeknek szüksége van a fagyos időszakokra, a kifagyásra, hogy a kártevők elpusztuljanak, és ne mérgező vegyületeket kelljen a kártevők pusztítására kiszórni. 

A forró napok azok, amikor a napi maximum hőmérséklet meghaladja a 35 fokot. Ezeknek a száma nagyon jelentős mértékben növekszik, az évszázad közepére évi 18 nappal és a század végére 23-47 nappal. 

Kontroll: Van arra szándék, hogy elkerülhessük ezeket a jövőre vonatkozó, nagyon ijesztő modellbecsléseket?

B. J.: Igen, talán igen: 2015-ben megszületett a Párizsi Megállapodás, ami több évtizedes hiábavaló próbálkozás után egy fantasztikus siker, hiszen egy komoly egységet láttunk kibontakozni ebben a kérdésben a Föld országai között. Majdnem kétszáz ország aláírta ezt a megegyezést, melyben vállalták, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés mértékét a kritikus két fok (lehetőleg 1,5 fok) alatt tartják. A megállapodás életbelépéséhez szükséges volt az aláírást követő egy éven belül az országonkénti ratifikálásra, mely szerint a helyi döntéshozó szervezet (országgyűlés, szenátus stb.) megszavazza, hogy az ország vállalja ebben a megállapodásban foglaltak teljesítését.

A magyar parlament is ratifikálta, egyhangúlag megszavazta a megállapodás betartását, azaz az ellenzék és a kormány is egyetértett a megállapodás fontosságával.

Ezt a két, másfél fokos emelkedést becsülték a föld-légkör fizikai rendszer úgynevezett „visszafordíthatatlansági küszöbértékének”, azaz ha ennél jobban tér el az éves globális középhőmérséklet a XVIII. századi iparosodás előtti állapottól, akkor ha sikerülne is az intenzív antropogén hatás visszafogása, a rendszer közben már olyan mértékben megváltozott, hogy nem képes visszatérni az elmúlt évezredekben kialakult „normál állapotához”. 2018-ban megjelent egy tudományos világjelentés, melyben a „visszafordíthatatlansági küszöbértéket” egyértelműen két fokról, másfél fokra módosították. Tehát a melegedés mértéke globálisan nem haladhatja meg a másfél fokot. 

A napokban jelentek meg a 2024-es év klímaösszesítő adatai. A 2024-es év volt az eddigi mérések sorában a leges-legmelegebb év mind globális, mind magyarországi adatsorok alapján. Azaz nem volt elég hatékony a beavatkozás, az igyekezet a melegedési folyamat lefékezésére.

Világszerte egyre többen érzik közvetlenül a melegedés következményeit. Aszályok gyakoribbá válása, állatoknak nincs legelője, ivóvize, növényeknek nem elég a csapadék. Több millió embernek kell majd elhagynia eddigi lakóhelyét, mert az állat nem él meg, a gabona nem terem meg így nem lehet élni már azokon a területeken, amiken eddig élt.

Talán túl intenzív és túl komplex probléma együttessel találkozunk az elmúlt évtizedekben. Például váratlanul csapott le 2020-ban a Covid járvány. Érthető módon a járvány elleni védekezés került a középpontba. Ugyan teljesen leállt sok ipari és kereskedelmi ágazat, ezzel csökkent az üvegházhatás. Sokan azt hitték, hogy ez a kibocsátás csökkenés már meg is oldhatja a globális melegedés problémáját. Természetesen ez tévedés volt, nagyon hamar visszaállt a korábbi kibocsátás, ez nem hozott nagy változást.

Az elmúlt évtizedben meglepő fordulatok voltak e témakörben az Amerikai Egyesült Államokban is. A Párizsi Megállapodás idején Barack Obama volt az USA elnöke, és a várakozásoknak megfelelően aláírta és ratifikálta is ezt a megállapodást. Ezután jött az elnökváltás és Donald Trump első elnöksége, és ő kiléptette az USA-t a megállapodásból, mely egy hosszan elhúzódó folyamat volt, és nagy presztízs vesztességgel is járt. Sok amerikai állam sem értett vele egyet és vállalta, hogy a kilépés ellenére teljesíti a Párizsi Megállapodásban vállalt kibocsátáscsökkentést. 

A következő elnök, Joe Biden visszaléptette az országot az egyezménybe. Szinte már tragikomikus, hogy a napokban indult Donald Trump újabb elnöksége, és ő ismét a beiktatásának napján az USA kiléptetésével indított. Indokai közt szerepelt, hogy új olajkutakat próbálnak kutatni és beindítani, és ez egy újabb lehetőséget jelenthet az olcsóbb benzin felé. Mérhetetlenül szomorú, rossz irányú folyamatoknak vagyunk tanui.

Akár az is felmerülhet a kutatókban, mi értelme a sok modellezésnek, kutatásnak, forgatókönyv készítésnek, ha végül elegendő egy szűk, határtalanul gazdag vállalkozói réteg érdeke, s az felül írhatja a nehezen megszületett megállapodásokat. Így, szinte ellehetetlenül a globális melegedés tervek szerinti fékezése, vagy legalábbis nagyon megnehezül.

Kontroll: Hétköznapi ember tud ez ellen valahogyan küzdeni, vagy úgy is a nagypolitika dönt?

B. J.: Egyértelműen nagyon nagy a baj, és meg kell értetni az emberekkel, hogy így nem mehet tovább, a vállalt változtatásokat be kell tartani, a beígért csökkentéseket meg kell tenni. Teljes életszemlélet-váltásra van szükség, a fogyasztói társadalom ideje lejárt. Bármit hallunk a tévéből, bármire buzdítanak a reklámok, meg kell értenünk: sokan vagyunk, a Föld véges, kevesebbet kell fogyasztanunk, csak annyit, amire valóban nagy szükségünk van. 

Csökkenteni kell az anyaghasználatot, tárgyak gyártását, újjá kell szervezni a mezőgazdaságot, csökkenteni kell a szállítást, közlekedést…

Szerintem egy vasárnapi családi vagy baráti kirándulás pont akkora értéket képvisel, mint bármi, amit drága pénzen veszünk meg. Magunkat kell átállítani, a gondolkodásunkat. Mindent szerényebbre kellene venni. A 80-as években ösztöndíjjal voltam Berlinben fél évet, és vettem egy turmixgépet a bolhapiacon. A mai napig azt használom, mert akkor olyan minőségű gépet gyártottak, amit még ma, 40 év után is tudok használni. 

Ezeket a változásokat kell fejben eldönteni, mert tudjuk, hogy nagyon nagy a tét. 

Kontroll: Milyen változásokat tapasztalhatunk, amik már most mutatják, hogy nagy a baj?

B. J.: Csehországban 2021-ben pusztított egy tornádó, ami számomra egy nagy fordulópontot jelentett. Bár Magyarországon korábban is voltak tornádók (évi 4-6 tornádó). De ez „csak” annyit jelentett, hogy a forgószél az esetek túlnyomó többségében átszaladt egy szántóföldön vagy egy falun. A faluban elvitte pár ház tetejét, megrongált néhány járművet. Statisztikai átlagban minimális kárt okoztak ezek az események. 2021-ben viszont a csehországi tornádóban egy adott település eltűnt a Föld felszínéről, összevissza dobálta a tornádó a házakat, járműveket, fákat. Kő-kövön nem maradt. Ez számomra azt mutatta, hogy már itt, a mi térségünkben is lehetséges ilyen jellegű katasztrófára számítani. 

Kalifornia volt USA gyümölcsös kertje valaha, egyik fő területe volt az amerikai mezőgazdaságnak. Néhány évtized alatt jelentős változások következtek be ebben a térségben. Drámaian csökkentek a vízkészletek. Egy idő után leállt az öntözés, mert lassan már a prioritást élvező ivóvíz készletek is veszélybe kerültek. Az utóbbi években azt láthatjuk, hogy nemcsak a gyümölcstermesztéssel van baj, hanem rendre tűzvészek tarolnak a legfényűzőbb lakóterületeken, és emberek ezreit evakuálják saját lakóházaikból. Sok ház leég, megsemmisül, mivel biztosított ingatlanok, így újjáépítik őket. De másfél, két évre rá ugyanez megismétlődik. 

Hányszor kell ezt megismételni, hogy ráébredjenek, ott már nem lehet élni?

Szibéria északi részein is rengeteg tűz van, amelyek hónapokig égnek. Ott szinte senki sem lakik, és mégis, hogy lehet ott tűz? Elég egy villámcsapás, ami begyújtja. Eredetileg ezek nem száraz területek, hanem erdők és permafroszt (örök fagy) térségek. A permafroszt itt is olvad és így metán jut a környezetbe, és ez a villámtól begyullad, s a környező erdők, bozótosok leégnek hónapokig égnek. Nincs, aki oltsa, hiszen sem utak, sem emberek nincsenek.  A permafroszt olvadáskor nagy mennyiségű metán jut a légkörbe. A metán 25-ször agresszívebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Tehát itt is rengeteg többlet üvegházhatású gáz jut a légkörbe, ezzel erősítve a globális melegedést. Mindez egy olyan térségben zajlik, ahol nincsenek települések, s nincs emberi tevékenység. Ennek ellenére mi tehetünk róla, mert a mi antropogén tevékenységünk miatt indult be a melegedés, s így a permafroszt területek olvadása.

Fel kell fognunk, hogy szűkös a Föld 8 milliárdnyi embernek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a tényt. Ezekre a sok negatív tényezőre csak együtt, a Föld népei közösen tudnak sikeresen reagálni.

Kontroll: Lát abban reményt, hogy a jövő generációja már sokkal fogékonyabb erre a témára?

B. J.: Igen. Például, már az óvodában, ha hallja és látja a gyerek az új szemléletet és hazamegy, és buzdítja, rászól a mamára, hogy szelektíven gyűjtse a szemetet. Ilyen irányú is lehet a tanulási folyamat és az idősebb generáció egy unokától, gyerektől, talán könnyebben elfogadja a régi szokások változtatását, az új magyarázatokat. A fiatal generáció nyitott, tanulásra kész. Szükséges, hogy megértse a folyamatokat, azok következményeit, s hogy neki is van szerepe, rajta is múlik, hogyan tovább…

Tanítok az ELTÉ-n és a kurzusokon, illetve azon kívül is sok hallgatóval beszélek ilyen témákról. A globális éghajlat változásával foglalkozó tárgyat a világ minden részéről jött ösztöndíjas hallgatóknak is tanítom, és lenyűgöző, ahogy a teremben együtt beszélgetnek a legkülönbözőbb földrészekről jött hallgatók, és mindenkinek a világképe szerint egészen más véleménye van egy-egy tényről, egy-egy megoldási javaslatról, egy-egy ország szerepéről, felelősségéről. Úgy érzem sokkal több nemzetközi nézetegyeztetésre lenne szükség…

Mindig megkérdezem a magyar hallgatóinktól - mikor az óra keretében bemutatok nekik a jövőre vonatkozó modellbecsléseket, és elemezzük ezek potenciális következményeit -, hogy ha ők dönthetnének, szeretnének-e ezekről hallani, vagy jobb lenne, ha ezekről a témákról nem hallanának egyáltalán. Illetve, akarják-e tudni, milyen jövő várható, vagy hogy múlik-e rajtuk valami. Érdekes, hogy minden évfolyamban van 10-15% aki nem akarja tudni, hogy mi történik a környezeti jövőben, de a 85% tudni szeretné, és aszerint szeretne cselekedni.

Egyre jobban foglalkoztat, hogy mi a tények, kutatási eredmények közlésének módszertana. Mi kutatók sajnos ebben a témában rossz híreket vagyunk kötelesek közölni. Kérdés, hogy hogyan kell ezeket az információkat továbbadni. Mennyit képesek az emberek megérteni, befogadni? Mikor zárnak le, hárítanak, nem akarnak róla tudni? Segít, vagy nehezít, ha azt emeljük ki, hogy ők is tudnak tenni? Rajtuk is van felelősség, hogy tesznek, vagy nem tesznek semmit? Nekünk kutatóknak is nagy felelősségünk van: ha mi tudjuk, hogy mit látunk és nem adjuk tovább, ha mi látunk sok eredményt, de nem tudjuk, hogyan kell jól elmondani. Azaz, mit mondjunk és hogyan mondjuk, és hogyan próbáljuk rávenni az embereket, hogy megértsék a folyamatokat, és valóban akarjanak tenni ellene.

Fotó: időkép.hu