Ma 07:05

620 millió forintért rendezik be Szijjártóék a moszkvai Liszt Intézetet

Kontroll.hu
Kontroll.hu
620 millió forintért rendezik be Szijjártóék a moszkvai Liszt Intézetet

Fogasokra, székekre és szekrényekre költ 620 millió forintot a Magyar Állam Moszkvában. A most berendezendő épület korábban azzal került a hírekbe, hogy a tervezetthez képest kétmilliárd forinttal drágult a felújítása.

Az orosz főváros előkelő utcájában található Liszt Intézetet 8,4 milliárd forintért újította fel a kormány az elmúlt években. Az épületet még 1935-ben kapta örökös használatra a Magyar Állam, jelenleg magyar kulturális és tudományos központként üzemel. A felújítás végeztével elkezdték berendezni, az erre kiírt közbeszerzésen pedig hét vállalat jelentkezett, de csak hármat kértek fel ajánlattételre az Átlátszó szerint. Kritérium volt, hogy a jelentkezők alkalmazzanak orosz nyelvismerettel és kétéves összeszerelési tapasztalattal rendelkező szakembert.

A Mega-Logistic Zrt. adta a felkért vállalkozások közül nettó 620 millió forinttal a legolcsóbb ajánlatot. A győztes és alvállalkozójának feladata lesz több száz darab szék, ülőbútor, asztal, tároló bútor, ágy, heverő, szőnyeg, függöny és egyéb berendezések (többek között fogas, tükör, esernyőtároló, posztamens, vitrin, pult és képkeret) leszállítása. A nyertes ajánlattevő feladata a szállítás, továbbá a beépítés és a komplettre szerelés is.

A Mega-Logistic Zrt. 2011 decemberében már egyike volt annak az öt cégnek, amellyel a külügyi tárca 1,2 milliárd forint értékben szerződött külképviseletek felújítására. 3,8 milliárd forintért újíthatták fel a washingtoni nagykövetség épületét, 2019-től pedig a cég végzi 15 diplomáciai épület fenntartását és üzemeltetését.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak