István, a király ijedelme, avagy hűséges kobzosok az udvarban

A lovon történő „curükk” daloláshoz kapott minőségi kórust Varga Miklós, miután Demjén Ferenc és Németh Alajos is csatlakozott azok táborába, akik legszívesebben letiltanák szerzeményeiket az ellenzéki politikai rendezvényeken. A stage-ben morgolódnak a múlt rendszer felfedezettjei, attól félnek, hogy a Tiszás rendezvényeken felcsendülő dalaik miatt megkérdőjelezik a hűségüket a hatalomhoz.

A hatályos szerzői jog alapján Varga Miklós nemes egyszerűséggel kezdeményezhetné az Európa című szerzemény nyilvánosságra hozatalához adott engedély visszavonását, de ez valljuk be hatalmas érvágás lenne az összes prosperáló party-, és lakodalmas zenekarnak, és szívnák a fogukat a falunapok és önkormányzati ünnepségek szervezői is. 

Az eredetileg Kék farmer munkacímet viselő dalhoz a közismert szöveget a Dési Művelődési Központ egykori igazgatója írta, így vélhetően az ő hozzájárulása is szükséges lenne a tiltáshoz, ami bizonyos esetekben kártérítési kötelezettséggel is járhatna. Komoly visszatartó erő ez, egy nyugdíjaskorba ért előadóművész esetében, arról nem is beszélve, hogy nemcsak a Tisza Párt által bérelt hangszórókból kellene száműzni örökre a közismert dalt, a Békemenet tagjai sem énekelhetnék többé remegő hangon, hogy: „ölén a szerelem minden öröme hívogat”.

Negyven éve Varga Miklós még nem volt ennyire válogatós, legalábbis ami az 1984-es Békedalfesztivált illeti, nem volt ellenvetése. 

A méltán elfeledett rendezvényt az akkori Országos Béketanács és a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága álmodta meg, és a lebonyolítással megbízott KISZ KB Hajdú-Bihar megyei szervezetéhez nem kevesebb mint 600 pályamű érkezett. Az első hellyel díjazott szerzemény egy évvel később már a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat érdeklődését is felkeltette, rövid időn belül bakelitre került és felugrott a slágerlista élére, majd megsem állt az aranylemez minősítésig, mi több szovjet barátaink simán le is koppintották, anélkül, hogy egy rubel szerzői jogdíjat fizettek volna.

Ma már szerencsére ez elő sem fordulhat, hiszen a politikai gyűlések főszervezőinek is bejelentési kötelezettségük van, és az aktuális díjszabás szerint kell utalniuk az Artisjusnak. 

A művek szabad felhasználása pedig a közérdek érvényesülését szolgálja, a szabályozás olyan szabadságjogokra támaszkodik, mint a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság, vagy éppen a művészeti alkotás szabadsága, valamint a művelődéshez való jog. 

Ezzel vélhetően tisztában van a hivatal elnöke is, Németh Alajos is, aki Varga Miklóshoz és Demjén Ferenchez hasonlóan legszívesebben mute-olta volna saját szerzeményeit a Tiszás gyűléseken.

A szerzői jog szabályozása mindemellett kényesen ügyel arra, hogy a szerzők és a felhasználók érdekeinek egyensúlya fennmaradjon, így mindenkori vizsgálat tárgya lehet, hogy a zenemű szabad felhasználása indokolatlanul károsítja-e a szerző jogos érdekeit. 

Mi tehát a fontosabb? Az, hogy néhány elismert hazai előadónak az a képzete, hogy zenéjük bejátszása miatt azonosítják őket egy általuk egyébként elítélt politikai párttal, vagy az, hogy a hatályos jogszabályok betartásával tartott rendezvényeken megfelelő díjazás ellenében szabadon választhassanak zenét a szervezők?

Varga Miklós kétségkívül büszke lehet a hangjára, az egykori lemezeire, és úgy általában az egész zenei pályafutására. Azon viszont el kell gondolkodnia, hogy 2024-ben a slágere eléneklését követően után miért biggyeszti hozzá azt a megjegyzést a színpadon, hogy Európa nem az Európai Unió. 

Fotó: Wikipédia