Merre tovább előre? – Reagálás Ungváry Krisztán „Összenő, ami összetartozik?" c. véleménycikkére

Az elmúlt napokban látott napvilágot a 20. századi magyar történelem kutatásának egyik elismert alakja, Ungváry Krisztán történész fejtegetése az immáron igencsak sok vitákat és heves érzelmeket generáló Kitörés emléktúráról. 

Széles körben ismert, hogy Budapest 1944-1945. évi ostromát követően a szövetséges német (Wehrmacht ill. SS) valamint a magyar (főként nyilas) erők utolsó mentsvára már csak a hatalmas emberáldozatot követelő kitörés lehetett, azaz a szovjet ostromgyűrűn keresztül történő menekülés. 

Már maga a cím is érdekességet rejt magában „szellemi károkozása”. Ám a történész itt kora egyik hatalmas csapdájába esik, ugyanis a 20. század közepének politikai felfogását, berendezkedését és ami még fontosabb, a közhangulatot igyekszik a mai, 21. századi magyar közgondolkodásra interpretálni több-kevesebb sikerrel. Az Emléktúrával kapcsolatban a véleménycikk első szakasza a jelenkori állapotokkal foglalkozik, Moys Zoltántól Bencsik Andráson át Siklósi Beatrixig. Ugyanakkor szinte már-már kötelező propaganda jelleggel kiemeli Moys azon nyilatkozatát, amelyben személyes véleményét fogalmazza meg a demokráciával kapcsolatban. Ezzel párhuzamosan pedig a regnáló párt (Fidesz), illetve Mi Hazánk munkálódását és szellemi holdudvarát sejteti a dolgok háta mögött. 

A propaganda jellegű véleménycikk második szakaszában térünk át igazán csak a lényegi tartalomra. Ennél a pontnál Ungváry Reinhart Koselleck 20. századi német történész gondolatait veti papírra. a tapasztalati tér és elvárási horizont kontextusában. Ezek után sajátos következtetésekbe csapott át, idézem:

„Amennyiben a kérdés tapasztalati terét vizsgáljuk, akkor ennél egyrészt döntően náci egyenruhákat és szimbólumokat találunk, valamint a náci propaganda szövegeit, amelyek szerint Budapesten (az egyébként már ekkor nagyrészt a nyugati szövetségesek által felszabadított) Nyugat-Európát „védték”, illetve „a kitörés alternatívája a harc nélküli lemészárlás lett volna”. A kitöréstúrát tíz alkalommal teljesítők pedig a német II. osztályú Vaskereszt eredetivel teljesen azonos, azaz horogkeresztes másolatát nyerhetik el…”

Ennél a kiemelésnél elfért volna egy kicsit részletesebb szakmai magyarázata a megállapításoknak. Például, hogyan fordulhat elő, hogy a Kitörés Emléktúra kapcsán döntően náci egyenruhákat lehet szemlélni a magyar honvéd és nyilas egyenruhák mellett? Nagyjából 14.000 fős német egységekről beszélünk. Ennek mekkora százalékát adhatták a náci ideológiával átszőtt egységek, s mekkora részük volt a Wehrmacht? Ugyancsak nehezen értelmezhető az a megállapítása is, hogy az értelmetlen mészárlás lett volna a közös alternatíva. 

S ha már előkerültek a német (náci) illetve magyar (nyilas) egyenruhák, Ungváry az Emléktúrán részt vevő szovjet s amerikai hagyományőrző egyenruhában megjelentekről igencsak kurtán fogalmaz pedig ők is jelen voltak: 

„…(az, hogy a kitörés emléktúrán néhány szovjet egyenruha is felbukkan az állomásokon, ehhez nem elegendő)…”

A véleménycikk utolsó szakaszában érzékelhető, hogy a történész az objektivitást sokkal inkább a szubjektivitásra cserélte fel: 

„Érdekes módon a kitörést megparancsoló és embereit vágóhídra hajtó [kiemelés tőlem – M. A.]  Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok azonnal megadta magát a szovjet csapatoknak, amikor felmerült, hogy a harc esetleg személyes biztonságát is veszélyeztetheti [kiemelés tőlem – M. A.]. Mindeközben viszont ő maga beosztottainak arra adott parancsot, hogy az utolsó töltényig küzdjenek akkor is, ha a helyzet teljesen reménytelen. Ez nem más, mint az alárendeltek teljes elárulása, még akkor is, ha egyetértenénk azzal, hogy a katonák feladata akkor is a küzdelem, ha annak semmi értelme sincsen… [kiemelés tőlem – M. A.]”

Itt ugyancsak elfért volna egy rövidebb magyarázata annak, hogy az esetleges parancs ellenére a szorult helyzetben miért döntött 17.000 fő arról, hogy a kitörést választja. A szovjet ideológiával és berendezkedéssel kapcsolatban a magyar egységek miért akartak a német csapatokkal együtt mozogni?

Összefoglalva, Ungváry Krisztán a Kitörés Emléktúrát, a történészi hivatását némiképp háttérbe helyező módon szemlélte. Annak szellemi hátterét egy az egyben összemosta a jelen Magyarországának politikai berendezkedésével és felfogásával, amelyet szakmai körökben kerülni kell, s csak remélni tudom, hogy a közeljövőben az ilyen, és ezekhez hasonló fejtegetések visszatérnek a történészi és tudományos szakmai mederbe.

Dr. Molnár Attila PhD
történész, segédlevéltáros 

A véleménycikket változtatás nélkül közöltük. 

Címlapkép: kitorestura.hu