A hídfoglalás dilemmája: van-e értelme a momentumos akcióknak?

Az elmúlt hetek egyik legmeghatározóbb politikai eseménye a hídfoglalás kérdésköre volt: kell-e, ha igen, akkor hogyan, továbbá mi a helyzet a városhasználat jogával? Bennem pusztán egyetlen kérdés merült fel, miközben a demonstrációkról készített felvételeket elemeztem: mi ezzel pontosan a Momentum és Hadházy Ákos célja?

A hídfoglalás már régóta a magyar közélet egyik visszatérő toposza. Elég csak visszagondolni 2002-re, mikor a rendkívül szoros választás után csalást kiáltva az Erzsébet hidat zárták le demonstrálók. A céljuk az volt, hogy a szavazatokat újraszámoltassák. Ekkor többször is összecsaptak a rendőrökkel, végül könnygáz-spray alkalmazásával sikerült a háromszáz fős demonstrációt feloszlatni. Frissebb emlék a KATA eltörléséről szóló tüntetéssorozat, amely szerintem remekül rámutatott az akkori ellenzék céltalan, sokszor erőtlen politikájára. 

Maradva az utóbbi példánál, a megsemmisítő kétharmados vereség után az ellenzéki pártok szétszóródtak, mindenki az útkeresés fázisába lépett. A Fidesz erre válaszul munkához is látott, nem volt rest élni társadalmi felhatalmazásával: a 2022 nyarán elkezdett törvénykezési hullám egyik legvitatottabb pontja a KATA-törvény lett. Ez az egyéni vállalkozók által gyakran használt adózási forma volt annyira erős politikai ügy, hogy emiatt párezer ember az utcára és a Margit hídra  kivonult. A 2002-es tüntetésekkel ellentétben ezek a demonstrációk sokkal inkább mutatták egy békés utcai karnevál jellemzőit, mintsem egy politikai megmozdulásét.

Valahogy, mikor a hidakra terelődik a közélet figyelme, két végletet ismerünk csak csupán: vagy rendőri összecsapás, vagy a budapesti Mardi Gras lesz a végeredmény. Ezek közül pedig egyik sem feltétlen effektív politikailag. A mostani tüntetéshullám kiindulása a Pride betiltása volt. A gyülekezési jogot korlátozó beavatkozás sokak nemtetszését váltotta ki, Hadházy Ákos pedig ezen érdekeket becsatornázva demonstrálni hívta támogatóit először a Margit hídra. Ez volt az a demonstráció, ami elindította azt a heteken keresztül tartó hullámot, melynek a következő állomása május elsején lesz.

A sorozat március végén kezdődött, ekkor még nagyjából három-négyezer ember érdeklődését váltotta ki. Ebben az is segített, hogy Hadházy tüntetését az Erzsébet hídról a Ferenciek terére helyezte át a rendőrség. Ez természetesen nem állította meg a tiltakozókat attól, hogy feltaláljanak a hídra. Volt olyan kedd, amikor a szokásos demonstráció egy adott pontján négy hidat, a Szabadságot, a Petőfit, a Margitot és az Erzsébetet is sikerült egyszerre lezárni. 

Ezután érzésem szerint egy módszertani szétválás kezdődött Hadházy Ákos és a Momentum között. Amíg előbbi az erőszakmentes demonstrációk híve, a párt szerint a békesség ideje lejárt, most inkább a "tettek mezejére kell lépni". Így hát úgy hittem, visszatértünk a már tárgyalt végletekhez,de ami ezután következett, arra nem számítottam. Hadházy ugyanis tartotta a szavát, az ő részéről ténylegesen nem voltak olyan akciók, melyek agresszívek lettek volna. A Momentum ugyanakkor megpróbálkozott ezzel, rendkívül érdekes eredménnyel.

Kezdjük a sort egy valamennyire hídmentes eseménnyel: az alkotmánymódosítást elfogadni készülő Fideszt a Momentum úgy próbálta meggátolni ettől, hogy blokádot hirdettek a Parlament bejáratai elé az ülés napjára. Na, most ezzel egyetlen apró probléma merült fel: délután háromra jelentették be az akciót, az ülés pedig egykor kezdődött. A kormánypártok politikusai pedig ekkor valahogy mindannyian megjelentek a kezdésre, a Momentum demonstrációján pedig inkább vegzálták az újságírókat meg a politikusokat a rendőrök, mintsem történt volna valódi politikailag is értelmezhető akció. Eleve érdekes, hogy egy ilyen polgári engedetlenségi akciót miért jelentenek be, az már csak slusszpoén, hogy miért az ülés kezdete után két órával kezdték el elzárni a bejáratokat, mikor már mindenki a teremben tartózkodott. Az ezt követő „lánchidi csata” is a momentumosok frusztrációjának tűnhetett emiatt.  

Rátérve a híddilemmára, meglátásom szerint ahogy Hadházy, úgy a Momentum által adott válasz is helytelen. Most tegyünk úgy egy pillanatra, mintha Magyar Péter és a Tisza nem létezne. Ha a Momentum továbbra is egy prominens szereplője lenne az ellenzéknek, ezeknek a tüntetéseknek akkor sem lenne semmi értelme. 

Az elmúlt tizenöt évben néhány kivétellel (netadó elleni tüntetés, diáktüntetések) ugyanazt a körforgást néztük: az ellenzéki párt utcára hívja követőit – megmozdulnak, néha átvonulnak valamelyik fővárosi hídon is –, aztán a rendőrség közbeszól (az adott ellenzéki párt szidja a rendőröket, „magyar rendőr velünk van!”), majd bejelentenek egy újabb tüntetést, ahol ugyanez történik. Eközben pedig nincs egy kézzel fogható politikai válasz, hogy a rendszert, ami ezt a feszültséget generálja, mégis hogyan is tervezik leváltani.

A tüntetések remek eszközként szolgálnak a feszültség levezetésére, ezt már megfigyelhettük. Ugyanakkor ez egy alapvető félreértelmezése a fogalomnak: egy demonstráció akkor eredményes, ha a már említett feszültséget becsatornázza, és azt nem nyílt erőszakká, hanem politikai cselekvéssé formálja. Tehát sem az utcai karnevál, sem a rendőrökkel való végtelenített megütközés nem megoldás. Végső soron teljesen mindegy, hogy a Kossuth téren, az Erzsébet hídon vagy a Kunigunda utcában történik-e ugyanez. Ha nincs egy megoldás, ami ezt a politikai cselekvést kiváltaná, akkor a szavazó nem megy el az adott pártra voksolni.

A Momentumnak és Hadházy Ákosnak is mostantól válaszokat kellene adnia. El kellene magyarázniuk, hogy a kevesebb mint egy év múlva esedékes választáson miért rájuk szavazzunk egyéniben és listán. Ehhez pedig valódi politikai munkára lenne szükség, nem lehet ezt már tovább megspórolni. Valószínűleg érzik és tudják ezt már ők is, ezért a következő tüntetés bejelentése lényegében a tehetetlenségük beismerése.

Fotó: Facebook / Momentum