Se Trump, se Putyin nem tudja visszaterelni a palackba a magyar szabadság kiszabadult szellemét

A kormányfő eredetileg nem a saját nevén nyújtotta be „a közélet áthatóságáról” szóló törvénynek nevezett pamfletjét, talán mert jogászként maga is szégyelli azt. Halász János képviselőnek adta ki a feladatot, aki május 13-án az éj leple alatt, 23 óra 38 perckor nyomta meg laptopja billentyűzetén az enter gombot. De az is lehet, hogy ezt a törvénytervezetet a törvényalkotásról szóló jogszabályt betartva nem akarták társadalmi vitára bocsátani.

A törvény célja egyértelmű: ahogy a kormányfő március 15-én az „ünnepi beszédében” megígérte: az áttelelt „poloskák”, a dollárokból megvett, a birodalom szekerét toló politikusok, bírók, civilek, újságírók árnyékhadseregének felszámolását akarják véghez vinni vele. Vagyis azokat akarják megfélemlíteni, ellehetetleníteni vele, akiket eddig még nem tudott kiiktatni az Orbán-rezsim a hatalmukat veszélyeztető fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása során.

Mert a politikai hatalom kontrollja ma úgy néz ki, hogy a parlamenti ellenzék a valódi ellenőrzési jogosítványaitól meg van fosztva, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a NAV, az MNB élén pártkatonák ülnek. De a Fidesz delegáltja a köztársasági elnök is és az Alkotmánybíróság túlnyomó többsége is, ahova most erősítésként érkezik a fideszes Polt Péter volt legfőbb ügyész a Fidesz-káder Hende Csabával együtt. Az Alkotmánybíróság ezzel el is veszítette alkotmánybíróság jellegét.

Amíg nem volt olyan ellenzéki erő a politikai palettán, amely veszélyeztette Orbánék politikai hatalmát, addig nem zavarta őket, hogy maradt még néhány médium, amely kívül esik hatalmi befolyásukon, és valódi sajtóként működik. Mint ahogy a jogvédő és szociális feladatokat ellátó civilszervezeteket is megtűrték jó ideig, elnézték nekik még azt is, hogy külföldi támogatásból képesek fenntartani működésüket. Azért a Norvég Alapot elűzték az országból, mint ahogy a Soros György alapította CEU-t is, és megfosztották egyházi státusától a hajléktalanokat, hátrányos helyzetűeket, köztük gyermekeket támogató Iványi Gábor egyházát, ellehetetlenítve ezzel működését – hogy csak néhány emlékezetes „Bicskenyitogató” ügyükre emlékeztessek.

Most viszont kormánykritikus sajtóorgánumok tüskévé váltak Orbán körme alatt. Mégpedig azért, mert a Tisza Párt felbukkanása és megerősödése miatt most már túl veszélyessé vált hatalmára nézvést a kormánykritikus hang. Azért, mert már nemcsak pár százezer emberhez képesek eljuttatni az Orbán-hatalom valódi természetét leleplező információkat, hanem ezek megfelelő táptalajba kerülnek a Tisza-szigeteken, még a legkisebb falvakban is. Márpedig, ha a sajtó az elmúlt hosszú évek során feltárt disznóságokat újra feltálalja közérthető módon a Magyar Péter által kormányváltó hangulatba hozott választók számára, akkor itt kő kövön nem marad – Orbán Viktor pártja választóinak jelentős részét el fogja veszíteni.

A tiltakozó megmozdulások szervezésére képes civilszervezetek, a kritikus sajtóorgánumok, a Youtube csatornán a közvéleményt jelentősen befolyásolni képes sajtóműhelyek és influencerek tevékenységét jó okkal tekinti politikai hatalma megtartását veszélyeztető tényezőnek az Orbán-rezsim.

Talán úgy kellett volna kormányozni az országot, hogy többen legyenek vele elégedettek, mint elégedetlenek. Talán meg kellett volna maradni annál az elvnél, amit a legelső Orbán-kormány idején vallott a miniszterelnök még a család állami szőlőtelepítési támogatása idején, hogy „ne mi kapjuk a legtöbbet”. Talán nem kellett volna földig rombolni a jogállami berendezkedést, hogy az autokrata és illiberális rendszereket rühellő virtigli demokraták is jól érezzék magukat a hazájukban. Talán nem kellett volna pofátlanul ezermilliárdossá gazdagítani Lölőt, aki finoman szólva, nem egy szellemi felhőkarcoló, de minden egyes nap porig alázza az újabb milliárdos vagyongyarapodásával a kormánypárti magyar értelmiséget éppúgy mint az ellenzéket támogató diplomásokat, akik a magyar hazát, a magyar népet szolgálják tudásukkal, hivatásukkal. Rosszul fizetett köztisztviselőként, rendőrként, alkalmazott kutatóként, bíróként, háziorvosként, védőnőként vagy tanárként.

Bármilyen furcsán is hangzik, de ez az átláthatósági törvény végül azt fogja eredményezni, hogy az Orbán-hatalom valódi természete, valódi célja válik átláthatóvá általa mindenki számára.

Többen rámutattak már, hogy a törvény szövege maga leplezi le Orbán Viktor valódi célját, hogy meg akarja félemlíteni kritikusait, az újságok főszerkesztőit és kiadóit, a civilszervezeteket, köztük azokat a zöldmozgalmakat, amelyeknek az aktivistái az emberek egészségének megóvása végett tudományos lelkészültséggel képesek fellépni a hatóságok és a kormány számára fontos gazdasági szereplők ellen is. A törvénnyel azok ellen a jogvédő szervezetek ellen akarnak fellépni, akik már jó ideje jogi védelmet biztosítanak az üldözött és meghurcolt újságíróknak, akik a tevékenységükkel még fenntartják azt az illúziót, hogy talán mégis jogállamban élünk, mégis egy civilizált európai ország polgárai vagyunk. Amíg tevékenységük a köz javát szolgálja, lényegtelen, hogy elfogadtak-e támogatást egy NATO-szövetséges állam kormányától, vagy az Európai Bizottságtól valamilyen pályázaton keresztül.

Nem lehet tudni, ki írta ezt az átláthatóságáról szóló törvényt, amit Halász János után a nevére vett Orbán Viktor is a kormánypárti képviselőkkel együtt, miután az Európai Unióban is kirobbant miatta a botrány. A kodifikátor akár külföldről támogatott ügynök is lehet, hiszen olyan jogi aknákat helyezett el a törvény szövegében, hogy nincs az a magyar alkotmánybíró, bármennyire is hálás a posztjáért Orbán Viktornak, hogy a jogi diplomájának becsületét beáldozva, esküjét megszegve ne állapítsa meg róluk, hogy súlyosan sértik a magyar alkotmányt, de még a Fidesz által összetákolt ideiglenes alaptörvényt is. Úgy vélem, hogy most tényleg elvetették a sulykot. Ki tudja, talán ezt még Sulyok Tamás se írja alá, bármennyire is mameluknak tűnik köztársasági elnökként.

Jogászok már elemezték a jogszabályt, viszont egyik pontja tényleg olyan, amely színpadra kívánkozik. Amikor Bindzsisztánban a szuverenitásvédelmi hivatal javaslatára a kormány külföldi támogatást elfogadó ügynökök listájára rak egy állampolgárt, és az adóhatóság pénzmosás elleni szerve kirója rá a törvényben megszabott szankciókat, ez ellen természetesen jogorvoslattal élhet. Mégpedig oly módon, hogy a szankcionáló „közigazgatási határozat” ellen 30 napon belül a pénzmosás ellen szervezethez benyújtott keresetlevéllel fellebbezhet. Ezt a fellebbezést a pénzmosás ellen szervezet 15 napon belül továbbítja – az alsóbb fokú bíróságokat kihagyva – a Fidesz embere által vezette Kúriához, amely aztán „öt hivatásos bíróból álló tanácsban” 45 napon belül elbírálja a fellebbezést. Csakhogy Bindzsisztánban az átláthatósági törvény kimondja, hogy „a Kúria a pénzmosás elleni szerv döntését nem változtathatja meg”. És Pintér színházában a főhős a fejét fogva fel-alá rohangál a színpadon: „Ez mi? Ez jogorvoslat? Hogy merik ezek bohócoknak tekinteni a Kúria tanult bíráit? Összeültetnek öt tekintélyes bírót, tanácskoztatják őket, aztán nem is dönthetnek? Mi értelme van akkor a fellebbezésnek? A keresetlevelek küldözgetésének? Itt mindenki megtébolyult” – üvölti az ügynöklistára rakott főhős torkaszakadtából.

De a nézőtéren ülők a NER-ben szerzett tapasztalataik nyomán fásultan nyugtázzák magukban, hogy a NAV-nál a pénzmosási ügyeket vizsgáló szakembereknek azért kell a disznóságokat leleplező újságírókat vegzálniuk, hogy ne maradjon idejük arra, hogy a korrupciós pénzeket éppen tisztára mosó vigécek után nyomozzanak.

Amúgy tényleg Orbán ezzel a törvénnyel meg akarja félemlíteni a sajtó munkatársait? A Pegasus-kémszoftveres törvénysértő lehallgatás után most egy pártállami elhárítótiszt közreműködésével pellengérre, ügynöklistára teszi őket, azt a látszatot keltve, mintha ők lennének a hazaárulók, a külföldi érdekeket képviselők, csak azért, mert munkájukat végzik, azt, ami a sajtó feladata a magyar sajtótörvényben is előírtan? Van pofájuk gyanúba keverni és meghurcolni pár milliós, vagy akár tízmilliós külföldi támogatást elfogadó magyar sajtóorgánumok képviselőit, miközben a magyar kormány súlyosan törvénysértő módon hosszú évek óta százmilliárdos nagyságrendben központi költségvetési forrásból támogatja a Fidesz pártérdekének megfelelő propagandát, a Fidesz érdekeit kiszolgáló lapokat.

Sőt, megfélemlítési céllal még azokat a magyar állampolgárokat is vegzálnák nyilatkozattételi kötelezettséggel, akik kisebb-nagyobb összegekkel merik őket támogatni. Tényleg a pénzmosás gyanúja ellen kell védekezni már az adományozás előtt?

Teljesen össze vannak zavarodva amúgy, már maguk sem tudják kiktől, mely külföldi hatalom befolyásától akarják megvédeni Magyarország szuverenitását. Soros Györgyétől? Aki egy magyar pártot sem támogatott annak idején olyan lelkesen, mint éppen a Fideszt. Technikai eszközökkel, külhoni kiképzéssel, egyetemi tanulmányokkal, ösztöndíjakkal. Az „átláthatósági törvény” alapján a magyar nemzeti szuverenitásra veszélyes embernek számítana Orbán Viktor és Kövér László is. Vagy a szövetséges USA-tól és az EU-tól kell megvédeni a magyar szuverenitást? Sőt, újabban a honvédő háborút vívó Ukrajnától is?

Természetesen nem a magyar szuverenitást akarják megvédeni Orbánék, hanem a saját hatalmukat.

A nemzeti szuverenitásra a legnagyobb veszélyt szerintem az jelenti, aki kormányzati pozícióban eltűri, hogy a külügyminisztérium szerverein kutakodjon Putyin kiberhadserege, majd amikor lebuktak, akkor sem tesz semmit ellene. A szuverenitásunkat az veszélyezteti, aki száz, sőt ezermilliárdos nagyságrendű titkos hitel- és beruházási szerződéseket köt nem szövetséges külföldi országok vezetőivel, aki a diplomácia legalapvetőbb követelményeit se tartja be a NATO- és EU-szövetségeseinkkel való kapcsolatunk ápolása során, aláásva ezzel Magyarország korábbi nemzetközi megbecsültségét.

Korábban egy százezres tüntetés a netadó ellen elég volt ahhoz, hogy a Orbán visszavonja a törvényjavaslatot. Most már nem lenne elég. Mert már nemcsak a hatalmukat féltik, hanem a megszerzett vagyont is és a szabadságukat is. Most hiába szólítják fel Orbánékat a törvényjavaslat visszavonására, vagy a tárgyalásának a felfüggesztésére a bozótharcos szerepbe kényszerült ellenzéki országgyűlési képviselők, a magyar bírók, ügyvédek, jogászok, szakszervezetek, újságírók és lapkiadók szövetségei, európai civilszervezetek százai, az Európai Bizottság, az Európai Tanács vagy a parlamenten kívüli Tisza Párt – kérésüknek nem lesz foganatja.

Már az sem érdekli őket, ha teljesen elzárják az uniós pénzcsapot vagy megfosztják Magyarországot az unióban a szavazati jogától. Egy célt tartanak fontosnak: minden létező eszközzel megtartani a hatalmat, megnyerve a jövő évi választást is. Ettől az ellehetetlenítést és megfélemlítést célzó törvénytől azt várják, hogy zavart okozzon a kritikus sajtót működtető kiadóknál, riadalmat váltson ki a kritikus sajtó képviselőiből és jogvédő civilszervezetek szereplőiből és támogatóiból. És talán arra is készülnek a háttérben, hogy a választáson a Fidesz legyőzésére most esélyesnek látszó Tisza Párt elindulását valamilyen módon megakadályozzák, vagy legalább a párt elnökét, Magyar Pétert valahogy leszedjék a pályáról.

Ez nem fog sikerülni. Mert a szabadság szelleme már kiszabadult palackból. És azt se Trump és Putyin segítségével nem lehet már oda visszaterelni.