A jövő évi választáson a Keletre vagy a Nyugatra is voksolunk

Egyre inkább úgy tűnik, jövő évi választás nemcsak arról fog szólni, hogy a Fidesz vagy a Tisza Párt kap felhatalmazást a kormányzásra, hanem sokkal inkább arról, hogy a Kelethez, vagy a Nyugathoz akarunk-e tartozni, és hogy Magyarország az unió teljes jogú tagja maradhat-e, vagy hosszú távon fehérorosz típusú autokrata berendezkedésű állammá átalakulva végül vissza fog kerülni Moszkva befolyása alá, ahonnan 35 évvel ezelőtt – súlyos gazdasági és lelki terhekkel – sikerült kiszabadulnunk. 

Persze a választók jelentős része nem a jogállami deficit vagy az államadósság megduplázódása, vagy éppen Orbán Viktor Putyinnal való kvaterkázása miatt, még csak nem is a látványosan nem „luxizó” NER-es vállalkozók gyanús meggazdagodása vagy a rezsiszámlán lévő rendszerhasználati díj miatt jön majd kormányváltó hangulatba, hanem a „nem gyalog” előadott pofátlan megjegyzések, az időben el nem végzett műtétek ezrei, a hátrányos helyzetű gyerekek esélytelensége, az állami gondozott kiskorúak szexuálisan kihasználása miatt. Az ilyen ügyek jelentősen befolyásolják az embereket, hova az ikszeljenek, miközben talán nem is gondolnak arra, hogy az unokák jövőjéről, az uniós tagságunk jövőjéről is szavaznak. 

Az utóbbi időkben a Fidesz vezető politikusai egyre többször vetik fel Magyarországnak az Európai Unióból való kilépésének lehetőségét. Ha ehhez még hozzáadjuk a kormánypárti véleményformálók unióellenes megnyilvánulásainak durvulását, azt például, hogy a kormány a Brüsszel-ellenes politikai kampányaihoz miként használta fel az unió vezető politikusainak portréit, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy ezeknek a célja is az, hogy felkészítsék a magyar társadalmat Magyarország kiválására az Európai Unióból. 

Az önkéntes távozás – a huxit – nehezen végrehajtható, mert a magyar társadalom az évek óta tartó kormányzati propaganda ellenére is az unióban képzeli el Magyarország jövőjét. Sokan költöztek nyugati országokba ideiglenesen tanulni vagy dolgozni, sokan szeretnek személyi igazolvánnyal utazgatni Nyugat-Európában, kikerülve az unióból erre nem lenne lehetőségünk, de a magyar gazdák se örülnének, ha le kellene mondaniuk az uniós földalapú támogatásról, amit közvetlenül utal nekik a sokat szidott Brüsszel.

Az önkéntes kilépést persze olyan könnyen nem tudná véghez vinni az Orbán-rezsim, mert annak idején népszavazás előzte meg csatlakozásunkat, aligha kockáztatná Orbán Viktor, hogy referendum nélkül hozza meg a döntést. Erre a jövő évi választásokig amúgy sincs már elég ideje. Persze a rendeleti úton való kormányzásra évekkel berendezkedett Orbán-rezsim kétharmados többséggel a háta mögött elvileg előállíthat olyan veszélyhelyzetet, amivel a választásokat is elhalaszthatná, de ezt aligha merik megtenni.

Ugyanakkor mintha mindent megtenne a kormány azért, hogy az unió többi tagállama hozza meg a döntést a kizárásunkról. A több mint egy évtizede meghirdetett illiberális rendszer nyers valóságát – a fékek és ellensúlyok rendszerének, a valahogy már működő liberális polgári demokráciának a lebontása után lépésről lépésre felépített autokrácia léleknyomorító hatását – ma már a társadalom túlnyomó része nap mint nap megtapasztalja – és elege van belőle. Az emberek életminőségének leromlása pedig egyre erősebb kormányváltó akaratot váltott ki immár a szavazásra jogosultak többségében. 

És most csak reménykedhetünk abban, hogy Magyar Bálint pár évvel ezelőtti jóslata, amit a Mozgó Világ által szervezett beszélgetés során vázolt fel, végül ne váljon Kasszandra-jóslattá, Orbán sarokba szorulva, elszigetelődve a Nyugat demokratikus vezetői között, ne akarja végül valóban kiléptetni az országot az unióból.

A volt SZDSZ-es politikus már egy évtizede olyan bűnszervezetként írja le az Orbán-kormányt, amelynek elsődleges célja a személyes vagyon felhalmozása, a másodlagos célja a lopott vagyon tisztára mosása, a harmadlagos célja pedig az, hogy biztosítsa a rabló rendszerének fenntarthatóságát, vagyis az magyar államot uraló politikai hatalma megtartását és végül a negyedik célja az, hogy bebiztosítsa bűnszervezetének büntetlenségét. Magyar Bálint már évekkel ezelőtt pontosan látta, hogy Orbán számára csak addig fontos az unió tagságunk, a Nyugat polgári demokráciáihoz való tartozásunk, amíg rezsimje jelentős forrásokhoz jut az Európai Unióból, amelyek fölött szabadon rendelkezhet, vagyis amit a bandája meghekkelt közbeszerzésekkel zavartalanul ellophat. 

Vagyis amikor Orbán fennen hangoztatja nemzeti szuverenitásunk fontosságát, akkor csupán annyit akar elérni, hogy amíg belföldön a kétharmados többségét elegendőnek érzi ahhoz, hogy a hatalmát fenyegető belső ellenféllel elbánjon akár demokratikusnak tűnő választáson is, addig csak arra törekszik, hogy az uniós szövetségi rendszerből ne szóljon bele senki abba, hogy ő milyen autokratikus politikai viszonyokat tart fönn, és hogy miként nyúlják le és alakítják magánvagyonokká az uniós forrásokat. Magyar Bálint az az említett beszélgetés során elmondta, hogy szerinte Orbán nem fog úgy elmenekülni az országból, mint ahogy az ukrán Janukovics menekült el Ukrajnából Moszkvába, vagy ahogy Gruevszki Észak-Macedóniából Budapestre. Ha Orbán rendszere elbukna, ő az egész az országgal együtt akarna kilépni az Európai Unióból. Orbán uniós politikájának lényegét Magyar úgy határozta meg, hogy amíg vannak ellopható uniós források a számukra és amíg nem fenyegeti őket a büntetőjogi felelősségre vonás, addig bent akarnak maradni az unióban, de ha ezek már nem állnak rendelkezésükre és megnő a felelősségre vonásuk veszélye, akkor szeretnének inkább az unión kívülre kerülni. 

Miután Trump megnyerte a választást az USA-ban, úgy tűnt Orbán erős támogatásra számít tőle. Szüksége is lett volna az új erős szövetségesre, hiszen most már kínosan egyértelmű tény az EU-ban az, hogy az a politika, amit képvisel az unióban, az egybevág Moszkva érdekeivel a szankciós ügyekben is, Ukrajna uniós tagságának kérdésében is. 

A magyar kormánnyal szembeni türelem mostanra, úgy tűnik, elfogyott Brüsszelben, és az uniós források korrupciógyanús felhasználása és a súlyos jogállamisági gondok miatt elzárták a pénzcsapokat az Orbán-kormány számára.

Közben a Tisza Párt megerősödésével (és az autokrata rezsim hatalmára veszélytelen ellenzéki kis pártok jelentéktelenné gyengülésével) országszerte kormányváltó hangulat lett úrrá, ami szemmel látható zavart okozott a kormányzó párt holdudvarában éppúgy, mint a szavazótáborában. 

A Tisza által meghirdetett „út a börtönbe” program az uniós ügyészséghez való csatlakozással együtt azt a jövőképet vetítette a kormány elé, hogy az uniós és a magyar költségvetési források törvénysértő megcsapolásáért nem fogják megúszni a büntetőjogi számonkérést. És a korábbi Európai Bizottság elleni propaganda után egyre több vezető fideszes politikus egyre nyíltabban veti fel, hogy Magyarországnak ki kellene lépnie az Európai Unióból. 

Lázár János már 2016-ban, még kancelláriaminiszterként nyilatkozta a sajtónak, hogy egy népszavazáson már nem tudna jó szívvel az unióban való maradásra szavazni. Idén március 15-i ünnepi beszédében pedig azt hangoztatta, hogy vissza kell szerezni az európai uniós csatlakozással a 2004-ben elveszített önrendelkezési jogainkat. Nem sokkal korábban, idén februárban maga Orbán Viktor az unió végét vizionálta, azt mondta, hogy ő 2011 óta látja azokat a kedvezőtlen gazdasági, politikai és társadalmi folyamatokat, amelyek hosszabb távon az EU széteséséhez vezetnek. Aztán április végén, miután váratlanul betoppant egy pilisvörösvári fideszes fórumra, egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy „abban a pillanatban, hogy Magyarországnak előnyösebb, hogy kívül van, mint belül, akkor ki kell lépni.” 

Orbán szerint, ha az Európai Unió olyan lett volna 2004-ben, mint amilyen most, akkor Magyarország talán nem is jelentkezett volna a tagságra. Ugyanakkor azt is mondta, hogy a kilépés jelenleg gazdaságilag még nem előnyös, mert a magyar termékek 85 százalékát az EU-n belül értékesítik. 

Vagyis nem azért nem léptetné ki rögvest Magyarországot az unióból mert a magyar társadalom túlnyomó többsége a liberális polgári demokráciák európai közösségéhez akar tartozni, hanem csak nemzetgazdasági érdekünk miatt, ami jórészt az idetelepült nyugati és keleti cégek gazdasági érdekét jelenti.